Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Óvatosságra intett a moldovai elnök az országára vonatkozó orosz tervek kapcsán


Maia Sandu a moldovai fővárosban 2023. február 10-én
Maia Sandu a moldovai fővárosban 2023. február 10-én

Maia Sandu aláhúzta, hogy „maximális éberségre” van szükség, miután megkapta az ukrán hírszerzés azon dokumentumait, amelyek szerint Oroszország Moldova destabilizálását tervezi provokátorok segítségével, akik tüntetésnek álcázva kormányzati épületeket támadnának meg.

„Az ukrán partnerektől kapott iratok jól mutatják a felforgatások helyszíneit és szervezésük logisztikai aspektusait. Ez a terv országon kívülről érkező emberek bevetését is magában foglalja erőszakos akciók céljából” – jelentette ki hétfőn a moldovai államfő.

Majd elmondta, hogy Moszkva katonai kiképzésben részesült, civil ruhás diverzánsok beszivárogtatását tervezte Moldovába azzal a céllal, hogy a jelenlegi legitim kormányt illegitimre cserélje, megakassza az ország európai integrációját, területét pedig felhasználja az ukrajnai háború előmozdítására.

Ehhez kapcsolódóan: Lemondott a Nyugat-barát moldovai kormány

Sandu kiemelte, hogy a tavaly szeptember és november közötti kormányellenes demonstrációk is ezen erőfeszítés részét képezték. A tiltakozásokat az oroszbarát Sor Párt szervezte, résztvevői a Nyugat-párti elnök lemondását és előrehozott választások kiírását követelték.

„Ősszel is történtek kísérletek az állam aláásására, ezek azonban nem érték el a céljukat, köszönhetően a biztonsági és közrendvédelmi intézményeink azonnali fellépésének” – közölte.

Továbbá „maximális óvatosságra” szólította fel az állami szerveket, illetve sürgette a titkosszolgálatok megerősítését célzó törvények elfogadását, hogy még hatékonyabban lehessen szembeszállni a belső és külső fenyegetésekkel.

Ehhez kapcsolódóan: A lelkesítő 2022 után hosszú lesz az EU-ba vezető út Ukrajna, Moldova és Georgia számára

A volt szovjet tagköztársaság titkosszolgálata előző héten megerősítette, hogy értesülésekhez jutottak az ukrán társszervektől az állítólagos orosz tervekről, azonban részleteket nem árultak el a különböző műveleti kockázatokra hivatkozva.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai uniós vezetők előtt is beszélt az ügyről, hangsúlyozva, hogy olyan tervek jutottak a birtokukba, amelyek Moldova megtámadásáról szólnak, hasonlóképp, ahogy Ukrajnával történt.

Aláhúzta: nem tudja, hogy a Kreml végül elrendelte-e ezen intézkedések végrehajtását.

XS
SM
MD
LG