A Pécsi Ítélőtábla jogerős határozatában megváltoztatta a Pécsi Törvényszék korábbi, elsőfokú döntését, és Pankotai Lilinek adott igazat volt pécsi iskolájával, a ciszterci rend által működtetett Nagy Lajos Gimnáziummal szemben. Pankotai Lilit a TASZ képviselte a bíróságon.
Pankotai Lili 2022. október 13-án, a budapesti tüntetésen elszavalta a közoktatás állapota ellen tiltakozó, a kormányt bíráló és trágár kifejezéseket is tartalmazó slam poetry költeményét. Másnap iskolája nyilvánosan elhatárolódott tőle, az intézményben ellenséges, zaklató légkört alakítottak ki körülötte. Volt igazgatója ahelyett, hogy megvédte volna, nyilvánosan támadta. Felmérést végzett a tanárok körében, hogy szeretnék-e a továbbiakban is tanítani a végzős diákot, majd közölte vele, hogy egy kivételével a jövőben nem akarnak vele együttműködni.
A diáklány a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet segítségével 2023-ban pert indított volt iskolája ellen, miután a zaklató légkör hatására saját döntésére, de eredeti szándékával ellentétben az érettségi évében kénytelen volt elhagyni. Végül egy budapesti intézményben folytatta a tanulmányait.
Mint korábban beszámoltunk róla, az elsőfokú bíróság még a pécsi gimnázium védekezését fogadta el, amely szerint az iskola nem sértette meg diákja emberi méltóságát. A másodfokú bíróság, a Pécsi Ítélőtábla azonban már a felperesnek adott igazat – írja a jogerős ítéletről beszámolva a szabadpecs.hu.
A Pécsi Ítélőtábla arra kötelezte a Nagy Lajos Gimnáziumot, hogy fizessen egymillió forint sérelemdíjat volt diákjának. Az iskolának kell kifizetnie az első- és a másodfokú bírósági eljárás költségeit is, valamint a jogsértést elismerő közleményt kell megjelentetnie a honlapján legalább harminc napig.