Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Parlamenti bizottság előtt a Pegasus-ügy, bővülhet a megfigyeltek listája


Szárnyaszegett bizottsági ülés témája lesz az izraeli cég kémprogramjának felhasználása körüli kétely, az Európai Néppárt frakcióvezetője független vizsgálatot és a magyar kormány együttműködését sürgeti.

Kérdéses, lesz-e bármilyen eredmény az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának hétfő reggel fél tízre összehívott rendkívüli ülésén. A jobbikos Stummer János, a testület elnöke a Pegasus kémprogram bevetése körüli ellentmondások tisztázását tűzte ki célul, de a kormány képviselői nem látják ennek szükségét.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a botrány kirobbanása utáni Kormányinfón úgy fogalmazott, hogy a bizottság rendszeresen ülésezik, a rendkívüli összehívást semmi sem indokolja, máshol pedig hisztériakeltésnek minősítette a napvilágra került értesüléseket.

Nem tudni, a fideszes képviselők részt vesznek-e az ülésen, de az LMP szerint távolmaradásuk a kormány felelősségének beismerésével érne fel. A Momentum is válaszokat szeretne, és az ellenzéki párt hétfő délutánra tüntetést hirdetett a budapesti Terror Háza elé.

Független vizsgálatot sürgetett a Pegasus-ügyben az Európai Néppárt frakcióvezetője. Manfred Weber a France24-nak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy az izraeli cégtől (NSO) vásárolt kémszoftver felhasználása körüli kételyek már nem tekinthetők magyar belügynek. „Az embereknek egész Európában biztosnak kell lenniük abban, hogy tiszteletben tartjuk az európai alapelveket" – mondta a német politikus.

Mintegy háromszáz Magyarországon élő embert figyeltek meg a Pagesus nevű, mobiltelefonok lehallgatására, követésére és tartalmuk felderítésére használt rejtett programmal. Egy nemzetközi oknyomozó csoport derítette ki, hogy az így megfigyeltek listája újságírókat, ügyvédeket, üzletembereket és egy volt kormánytagot is tartalmaz. A magyar kormány nem adott egyértelmű választ arra, hogy van-e köze a mobilappos kémkedéshez. Az Európai Unió tagországai közül Magyarország az egyetlen, amelynél feltételezhető, hogy megvette a kémprogamot.

A lista bővülhet

A megfigyelést feltáró újságíró csapat egyik tagja szerint Németországb biztosan nem jutott el a szoftver. Florian Flade a Deutsche Wellének azt mondta, hogy az izraeli fejlesztő cég megpróbálta a kémprogramot eladni a német szövetségi rendőrségnek is, ahol lenyűgözőnek tartották a technológiát, mégsem kötöttek üzletet, mert a szoftver annyira hatékony, hogy az már túl megy a német jog adta kereten.

Az Amerikával szövetséges országok vezetői is célpontjai voltak az NSO szoftverével végzett megfigyelésnek – véli a WhatsApp vezérigazgatója. Will Cathcart a Guardiannak nyilatkozva felidézte, hogy 2019-ben már volt dolguk egy hasonló üggyel. Akkor pert is indítottak a NSO ellen, és a mostani megfigyelés felszínre kerülő részletei hasonlítanak a korábbi ügyre. Ha igazak a feltételezései, akkor a Pegasus-listán nem Emmanuel Marcon francia elnök az egyetlen nyugati vezető.

Macron francia elnök is az érintettek között: 5 dolog a Pegasus-botrányról
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:23 0:00

XS
SM
MD
LG