Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Pazarlás, leértékelés, korrupció – látlelet a NER gazdaságáról


Elfecsérelt évtized – mondta Győrffy Dóra politológus-közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, amikor a Fidesz-ciklus gazdaságpolitikájának egymondatos értékelésére kértük. Az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság termelékenysége romlott, miközben a térség más országai, így például Románia jelentős javulást tudott elérni. Konstruktív bizalmatlanság című podcastsorozatunk rendhagyó epizódjában az intézkedések kommunikációs hátterét rendszeres vendégünk, Ruff Bálint kommunikációs és kampányszakértő elemezte. A kettős interjú szerkesztett átirata.

Hogy mutatna most egy látlelet a magyar gazdaság állapotáról? Egy mondatban kifejezve hogy állunk most európai és V4-es összevetésben?

Győrffy Dóra: Egy mondatban kifejezve: Magyarország az Európai Unió egyik legszegényebb országa. A visegrádi országok közül Csehország messze elhúzott tőlünk, Szlovákiával és Lengyelországgal nagyjából egy szinten vagyunk, de ez igazából attól függ, hogyan mérjük.

Hogy jelenik ez meg a kommunikációban?

Ruff Bálint: Az az orbáni buborék működik, hogy Magyarország nagyon jól teljesít. Hogy ez hogyan viszonyul a valósághoz, más kérdés. A választás egyik tétje, hogy vajon elhiszik-e, hogy előremegy, és nem hátra.

A nagyobb képet nézve a kilencvenes évek a piacgazdasági átállásról szóltak, az ezredforduló utáni évek pedig a külföldi működő tőkére épített felzárkózási modellről. Milyen értékelést fog kapni a 2010–2020-as évtized?

Gy. D.: Ez egy elfecsérelt évtized, ebben szinte biztos vagyok. Egy adat ezt nagyon jól mutatja: 2010-ben a magyar munkatermelékenység az EU-átlag 74,4 százalékán állt. Tíz évvel később, 2020-ban csupán 71,1 százalékon. Tehát hatékonyságban a magyar gazdaság tíz év alatt nem felzárkózott, hanem lemaradt. Összehasonlításként: Romániának ez idő alatt 53 százalékról 72,5 százalékra nőtt a termelékenysége. Sokkal jobban használták az elmúlt tíz év rendkívül kedvező pénzügyi környezetét.

A munkatermelékenység az Eurostat adata, a munkaórákat veszi figyelembe. Az jó hír, hogy sokkal többen dolgoznak, a foglalkoztatás növekedett itthon. De nem biztos, hogy a számok mögött kedvező folyamatok állnak. Nem ugyanolyan hozzáadott értékű munka egy szoftverfejlesztőé, mint egy közmunkásé. Szintén nagyon fontos, hogy 17 éves fiataloknak nem a munkaerőpiacon, hanem az iskolában lenne a helyük.

A másik része pedig az, hogy elképesztő mennyiségű pénz áramlott be az országba, a gazdaságot a negatív reálkamat jellemezte, azaz könnyű volt olcsó hitelhez jutni. Ugyan ez nem teljesen magyar sajátosság, de nálunk is azt eredményezte, hogy romlott a hatékonyság. A könnyen elérhető források alapvetően pazarlásra ösztönöznek. Erre még rájön a korrupció. Leépítették a korlátokat, amelyek a pénz felhasználását ellenőriznék. Mindez egy ördögi körhöz vezetett, a közbeszerzéseknél leépült a valódi verseny, egyre inkább a piacon is a politikai lojalitás alapján lehet sikeres egy szereplő. Ha pedig a piacon nem a teljesítmény dominál, akkor minek nőne a hatékonyság? Mindezen túl még az oktatási eredmények is romlanak, egyre rosszabbul teljesítenek a magyar gyerekek a nemzetközi felméréseken.

Amikor a Fidesz gazdaságpolitikáról beszélt, gyakran elhangzott, hogy át akarják alakítani a nemzeti tulajdonrész arányát, meg akarják teremteni a munka társadalmát. Erre hogyan reagált az ország?

R. B.: Két mítosz él a politikai kommunikációban. Az egyik szerint Orbán Viktor a szakadék széléről rántotta vissza az országot, amikor 2010-ben átvette a hatalmat. Ez annyiban nem igaz, hogy a legfontosabb válságkezelő lépéseket az MSZP–SZDSZ-koalíció felbomlása után Bajnai Gordon szakértő miniszterelnökként végrehajtotta. Megszorítási programjának meg is lett az eredménye: a Fidesz első kétharmados győzelme 2010-ben. Akkor már egy felfelé menő, a megszorításokkal működő gazdaságot vett át, a konjunktúra elején.

A másik mítosz az volt, hogy nemzeti tőkés osztályt épít, azaz minden szektorban ötven százaléknak kell lennie a magyar tulajdonnak. Azt nem tette hozzá, hogy ez az ötven százalék az övék, a Fideszt támogató gazdasági embereké lesz. Ugyanez volt az eljárás az európai uniós forrásokkal is. Azt hangoztatták, hogy a külföldi tulajdonú cégek helyett magyar cégeknek kell elnyerniük a tendereken. De itt sem említették, hogy az ő holdudvarukból.

A lemaradó innováció, az olcsó munkaerő és az árfolyam gyengülése vezetett az úgynevezett közepes jövedelem csapdájához, amikor már a politika és a társadalom sem igényli a kitörést a kényelmes helyzetből. Milyen alternatívák lettek volna?

Gy. D.: A korábban csatlakozó európai uniós országok már mutattak számunkra példákat. A kilencvenes években Írország volt a nagy sikertörténet, amihez csak annyi kellett, hogy iszonyatos pénzeket fektettek az oktatásba. Technológiai cégeket megalapozó képzésekbe fektettek az európai uniós forrásokból, és ezzel sikerült korábbi gyarmattartójukat, Nagy-Britanniát is megelőzni. De a balti országok is előremutató szerkezeti reformokat vezettek be.

Az euró bevezetése is egyre távolabb került, pedig a 2010-es évek elején még lett volna esély az átállásra. Mára megint ott tartunk, mint az ezredfordulón, amikor semmilyen feltételt nem teljesítettünk. Pedig az euró jelentős fegyelmezőerő lenne, az infláció sem lenne ilyen magas.

Ehelyett a saját fizetőeszköz megtartása megteremtette a leértékelési politika lehetőségét: a rendkívül alacsony kamatszint és a forint folyamatos értékvesztése mellett is emelkedhettek nominálisan a bérek, miközben sem a termelékenység, sem a versenyképesség nem javult. Ha lehet versenyezni az alacsony bérekkel, akkor minek versenyezzenek minőséggel, hatékonysággal vagy termelékenységgel?

Azt gondolom, hogy mostanra már látható ennek a gazdasági politikának a kudarca. A folyamatos leértékelés modellje kifutott. Euróra átszámítva csak Bulgáriában és Romániában alacsonyabbak a bérek, mint nálunk. A háztartási fogyasztás pedig csak Bulgáriában alacsonyabb. Ezt a leértékelési politika okozta.

R. B.: Itt is kialakult egy mítosz. Orbán Viktor szegény gyerekként, egy faluból indulva küzdötte fel magát, hogy közöttünk és értünk dolgozzon. Ezzel áll szemben az a három szocialista miniszterelnök, akik történetesen milliárdosokként lettek az ország vezetői.

Idekapcsolódik az a pszichológiai folyamat, amely az elmúlt évtizedben látott urizáláshoz vezetett. Aki úgy érezte, hogy a saját jogán, saját erejéből tett szert a vagyonra, az nem érezte hivalkodásnak megmutatni. Azzal hitegették magukat, hogy visszavették a kommunistáktól az országot, vagy hogy a pénzt nem ellopták, hanem jár nekik. 2010-től jöttek a hírek luxusautókról és -ingatlanokról, éjszakába nyúló mulatozásokról. Szerintem nagyon gyorsan rájuk szóltak, hogy ezt be kell fejezni, úgyhogy ennek nagy része már külföldön történik. Nehéz erre kommunikációs választ találni, mert az átlagember el tudja képzelni, mennyivel lenne könnyebb az élete azzal a hárommillió forinttal, amibe egy-egy gyűrű kerül, de azt már nehezebb felfogni, mekkora vagyont jelent százmilliárd forint.

Az évtized első felében egyensúlyba hozták a költségvetést, csökkentették az államadósságot és átalakították a szerkezetét, kivezették a devizahiteleket a piacról. Ez eredmények számít, vagy ugyanennek a leértékelő gazdaságpolitikának a lépései?

Gy. D.: A deficitet valóban leszorították, bár nem ez volt a terv. 2010-ben még úgy indult neki a Fidesz–KDNP a kormányzásnak, hogy elfogadtatják az Európai Bizottsággal a hat-hét százalékos hiányt. Csakhogy a görögök megelőztek minket ebben, az ő hasonló tervükből jó nagy válság lett. Kiderült, hogy nem kapunk EU-s forrásokat, ha továbbra is a túlzottdeficit-eljárásban maradunk. Így kénytelen volt a kormány csökkenteni a hiányt: megszüntették a magánnyugdíjpénztárak rendszerét, így a járulékok ismét az államkasszába folynak. Ezzel viszont az államháztartás magára vett egy implicit adósságot, amelyet ha hozzáadunk a már a 2010-es szintre visszakúszó hiányhoz, akkor 95 százalékos adósságnál, a GDP tíz-tizenöt százalékánál tartunk.

A devizahitelek arányának csökkentése jó és szép. A lakossági állampapírok bevezetése már nem ennyire pozitív, hiszen akkoriban jelentős többletköltséget okozott a piaci finanszírozáshoz képest. De ez a tendencia sem volt tartós, tavalytól újra megszaporodtak a devizaalapú kötvénykibocsátások, tehát az állam ismét devizában adósodik el: dollárhitel, euróhitel, zöld panda jüanhitel. A legutóbbi hírek szerint jenben is el fogunk adósodni.

R. B.: A bal- és jobboldali populizmus különböző eszközrendszereit vetik be. Moratóriumok, monopóliumok, árrögzítések, különadók, konfiskálások. Az egyetlen cél, hogy ne alakuljon ki nagyobb tömeg közös elégedetlensége, akár több választóréteg közös elégedetlensége. A MÁV Cargo esete a legjobb példa erre.

A kilencvenes évektől kezdve tartották sakkban a kormányokat és az országot a vasutassztrájkok. Először a mozdonyvezetők, aztán a jegykezelők szüntették be a munkát. Megtehették, övék volt az ország egyik legnagyobb szakszervezete. Aztán 2008-ban privatizálta a MÁV Cargót az akkori Gyurcsány-kormány, az osztrák vasút vette meg a céget egy nagyon komoly összegért. Úgyhogy Orbán Viktor két dolgot tett a helyzet megoldására. Egyrészt azt mondta, hogy az ebből származó bevétel egy részét a vasúti dolgozók, elsősorban a mozdonyvezetők béremelésére fogja fordítani, másrészt módosította a sztrájktörvényt. Sokkal nehezebb ezt a tiltakozási formát használni, mint korábban.

Nem túlzás azt állítani, hogy a koronavírus-járvány megérkezése lezárt egy gazdasági korszakot. Milyen helyzetben találta a gazdaságot a járvány 2019-ben?

Gy. D.: 2019-ben eléggé túlfűtött volt a gazdaság, mindenki lassulást várt. Meghatározta Magyarország helyzetét, hogy itt volt a legnagyobb a negatív reálkamat, azaz jó feltételekkel lehetett hitelhez jutni. Érdemesebb volt hitelt felvenni, mint megtakarítani. 2020 januárjában itthon már négyszázalékos volt a pénzromlás, miközben a világban még egyáltalán nem volt inflációs nyomás. 2017 és 2019 között volt egy óriási hitelkiáramlás, akkor egy picit megindult a termelékenység is, ami az előző nyolc-kilenc évben teljesen stagnált. A koronavírus egy felívelő szakaszt kapott el, teljesen új korszakot nyitva.

A járványkezelés kapcsán megint ugyanaz a történet, mint az összes eddigi kérdésnél. Számszerűleg nem lógott ki Magyarország az európai átlagból. Tehát a deficit megugrott, a kilábalás is hasonló ütemben történt. De amíg Németországban vagy Ausztriában a magas és sokáig folyósított bérkiegészítő támogatások miatt nőtt a deficit, addig nálunk lélegeztetőgépekre ment, amelyeket most alig bír a kormány elajándékozni. Csak a nagyságrend kedvéért: az erre elköltött háromszázmilliárd forint az éves családipótlék-költség összege. Így a járványkezelés is elsősorban a kormányzati klientúra finanszírozását szolgálta.

Milyen más modell állt volna a kormány előtt?

Gy. D.: A visszaesés átlaga megfelelt az európai átlagnak. A mi régiónkban a lengyelek és a baltiak teljesítettek jobban. A nagyobb bértámogatások például visszatartották volna az embereket, hogy betegen, gyanús tünetekkel bemenjenek dolgozni. Nagyon drágák a tesztek, pedig ezeket családi mennyiségben kellene használni. Abból a pénzből, amit elsősorban a klientúra finanszírozására fordítottak, az egészségügyi válságot lehetett volna jobban kezelni.

Gazdaságilag kockázatos lett volna nagyobb segítséget adni a vállalkozásoknak, a kisvállalkozóknak?

Gy. D.: A Fidesz kormányzati céljai között szerepel, hogy munka nélkül ne jusson senki támogatáshoz. De itt nem igazán lehet elválasztani a járvány- és a gazdaságiválság-kezelést. Magyarországon lett az egyik legmagasabb a halálozási ráta világon, és ezt nemcsak a magyarok rossz egészségi állapota magyarázza, hanem a lehető legkevesebb korlátozásra való törekvés is.

Viszont a járvány lehetőséget adott egy jó kommunikációs stratégiára.

R. B.: Az egészségügyi dolgozók bérrendezése két meglepetéssel is szolgált. Egyrészt azzal, hogy van még ekkora tartalék a rendszerben, másrészt azzal, hogy nem egyszeri juttatásként adták, hanem életpályamodellt alakítottak ki, azaz ha ránk szavazol, akkor két év múlva itt leszel, három év múlva itt, öt év múlva ott. Ismét az a logika, hogy ne legyenek elégedetlen rétegek, akik összeállhatnak egy tömeggé.

Most indul a pénzeső, mindenki fog kapni egy látványos pénzösszeget. Nem öt forintot, nem ezret, hanem több száz ezret. Ilyen még soha nem volt Magyarországon, hiszen szinte a teljes társadalomra kiterjed, a nyugdíjastól kezdve a 25 év alattiakig.

Ha már elértünk az osztogatásig: van gazdasági kockázata az ilyen mennyiségű pénzkiáramlásnak? Vagy akár haszna is lehet a fogyasztás felpörgetésével?

Gy. D.: Nem a gazdasági logika vezeti ezeket a döntéseket, hanem abszolút a politikai. Nyilvánvaló, hogy tovább fűti az inflációt és a keresletet, ezzel jelentős terhet helyez a következő kormány nyakába. De ez a jövő problémája lesz, a jelenben igazából csak nyerhetnek rajta politikai szempontból. Hiszen vagy győznek a választásokon, vagy – ha mégis kiszorulnak a hatalomból – irtózatosan beszűkítik a következő kormány mozgásterét, és azzal is nyernek.

R. B.: Orbán Viktor tanult 2002 történelmi példájából. Akkor elvesztette a választást, és az őt követő Medgyessy Péter tele államkincstárat vett át. Idén már tudatos a folyamat, hogy mindent, amit lehet, teljesen kisöpörjenek.

A tizenkét évet egyben nézve mi az, ami a Fidesz gazdasági kormányzásának javára írható, és milyen döntések mentek félre?

Gy. D.: Szerintem azt még az ellenzékben is sokan elismerik, hogy elég nagy lépéseket tettek a gazdaság fehérítése érdekében. Sokat javult az adóbeszedési hatékonyság. Ami félrement, az a leértékelési politikára alapozott versenyképesség. Csak az olcsósággal nem lehetünk versenyképesek. Hiába emlegetik kormányoldalon, hogy majd javítják a termelékenységet, ha ebből nem sokat láttunk az elmúlt tizenkét évben.

Mi a legfontosabb, amit az április után felálló vagy megmaradó kormánynak elsőként és a leggyorsabban tennie kell? Illetve mi az, amit hosszú távon, a következő évtizedben kellene befutni?

Gy. D.: Gazdasági és biztonságpolitikai szempontból is nagyon fontos, hogy ki kellene békülni a szövetségeseinkkel, főleg az Európai Unióval. Nem jutunk hozzá jelenleg az EU-forrásokhoz, a helyreállítási pénzekhez, a költségvetési pénzekhez. Ehhez nyilván feltétel a korrupció elleni fellépés és a jogállam helyreállítása.

A kormány nem akart hozzányúlni az európai helyreállítási alapból kérhető hitelhez, pedig az európai pénzek enyhíthetnék az előttünk álló gazdasági intézkedések terhét a társadalmon. Meg lehetne indítani egy fokozatos és hiteles makrogazdasági stabilizációt, amikor nem fűti az inflációt a költekezés, hanem józan költségvetési politikával csökkenthető a költségvetési hiány és az infláció is.

2018-ban publikáltam egy könyvet az európai válságkezelésről. Az volt a fő üzenete, hogy minél nagyobb a bizalom az ilyen helyreállítási, válságkezelési tervekben, annál kevésbé fájdalmasak. Minél inkább próbálnak csalni, kikerülni – ahogy a görögök tették –, annál nagyobb megszorítások jönnek és annál nagyobb fájdalommal járnak ezek a folyamatok társadalmi szinten is. Ezért gondolom, hogy nagyon fontos lesz a hitelesség. Ezt teremtheti meg az euró bevezetésének terve, ami megfelelő horgony lehet a gazdasági szereplők, a kormányzat és a finanszírozó szereplők számára.

Hosszú távon pedig egyszerűen elkerülhetetlen az oktatás reformja és az egészségügy fejlesztése. A versenyképesség szempontjából az a legfontosabb, hogy a humán erőforrásra helyezzük a hangsúlyt, ne betonba öntsük a pénzt. Ezt még a jegybankelnök Matolcsy György is elég sokszor elmondja.

Jön a kormányzati pénzeső: csak politikai haszna lesz, gazdasági nem
please wait

No media source currently available

0:00 0:27:05 0:00
Közvetlen elérés
Ruff Bálint jogászként végzett, és már több sikeres választási kampányban dolgozott. A felvétel idején kommunikációs tanácsadó Botka László szegedi és Pikó András józsefvárosi polgármester mellett.
  • 16x9 Image

    Vovesz Tibor

    Vovesz Tibor megbízott igazgató, a Szabad Európa budapesti irodájának vezetője. Több mint két évtizede dolgozik magyar és nemzetközi szerkesztőségekben, kereskedelmi és közszolgálati médiumokban. Egyebek mellett a Danubius Rádió, a Magyar Rádió és az Euronews munkatársa is volt. 

XS
SM
MD
LG