Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: A gazdasági válságot Kínában is érzik, lehet, hogy csúszik a Fudan Egyetem építése


Budapesten tüntetnek a Fudan Egyetem megépítése ellen 2021. június 5-én
Budapesten tüntetnek a Fudan Egyetem megépítése ellen 2021. június 5-én

Csúszhat a kínai Fudan Egyetem elindulása Budapesten, ha egyáltalán megvalósul a több száz milliárd forintos projekt. „Nem igaz, hogy Magyarországnak nincs választása” – mondta az orosz olaj kapcsán Piotr Woźniak, a nagy lengyel állami gázvállalat, a PGNiG vezetője. Összeszedtük, mi mindent kell tudni az olajembargóról, amelyben jelentős kedvezményeket kapott Magyarország. Legfontosabb cikkeinkből válogattunk.

Kínai és magyar érdekek

Hiába a határozott miniszteri kiállás, a gazdasági válság elsodorhatja a Fudan magyarországi beruházását. A kínai kormány is visszafogja a költekezést, és helyi népszavazás is jöhet az ügyben.

Egy ellenzéki politikus szerint a Fudan budapesti campusának felépítéséhez 450-580 milliárd forint értékű hitelt kellene felvennie Kínától a magyar államnak, de a Fudan campusa nem önmagában épülne meg. Az egész környék fejlesztési tervének része egyebek mellett a Galvani híd felépítése, a ferencvárosi pályaudvar rendezése, a déli körvasút fejlesztése.

Hogy tud óriásit szakítani a Mol és magyar kormány a háborús helyzeten? Miért lenne atombomba a magyar gazdaságnak, ha a Mol részvényesei kevesebb osztalékra számíthatnának? Putyin kicselezi az embargót, ha eladja az olaját másnak kicsit olcsóbban? Augusztusra menne le a benzin ára? Kérdés-felelet formában jártuk körbe az EU-s olajembargó fontosabb kérdéseit.

Sok tanár felmondhat

„Ahogy egyre kevesebb tanár lesz a pályán, egyre nagyobb kényszer nehezedik majd a kormányra, hogy megállapodjon a pedagógusokkal” – mondja a Szabad Európának a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) újonnan választott országos választmányának elnöke.

Azután beszélgettünk Komjáthy Annával, hogy kiderült, a kormány Maruzsa Zoltán államtitkárt küldi a bértárgyalásokra. Egy hét alatt több mint száz bejelentés érkezett hozzájuk letétbe helyezett felmondólevélről, és azt gondolja, hogy ennél a valós szám jóval magasabb.

Orosz olaj és akna

A lengyel állami energiacég, a PGNiG vezetője három éve megmondta, hogy mire játszik a Gazprom, hamarabb el is kezdtek leválni róla. Piotr Woźniak szerint valójában Magyarországnak is lenne lehetősége kiszakadni az orosz olajfüggésből, csak ahhoz akarnia is kéne.

Miközben a harcok folytatódnak, az ukrán mérnökök megkezdték a fel nem robbant lőszerek felkutatását és megsemmisítését az egész országban, így a vizekben is. Az ukrán katasztrófavédelem szerint öt-tíz évig is eltarthat, míg felkutatják és megsemmisítik a fel nem robbant aknákat és bombákat. A Szabad Európa helyi szerkesztősége május 27-én kísért el egy búvárokból és tűzszerészekből álló csapatot a Kijev melletti Horenka-tóhoz.

Bombák a vízben: Búvárok tisztítják meg az ukrán tavat a fel nem robbant lövedékektől
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:08 0:00

Amit még érdemes tudni

Kórházak, ahol minden második beteg meghalt az intenzíven (444.hu)

Majdnem minden negyedik beteg meghalt 2020-ban a magyar intenzív osztályokon, összesen 11.700-an. Voltak egészen kiugró megyék is. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az ötven százalékot közelítette a halálozási arány 2020-ban. A járvány előtti utolsó évben sehol sem fordult elő ilyen.

Rejtély, honnan jöttek Tiborcz István milliárdjai (G7.hu)

Nagyjából 9,3 milliárd forint osztalék eredetét fedi homály Tiborcz István központi cégénél, a BDPST Zrt.-nél.

Hogy milyen érzés a megszállás alatt lenni? Olyankor te egy senki vagy, már nem vagy ember (Telex.hu)

Mozgásban van a frontvonal Ukrajna második legnagyobb városa körül, de az orosz invázió fölényéről a háború negyedik hónapjában sem lehet beszélni. Harkivot és elővárosait elérik ugyan az orosz rakéták, de helyenként az ukrán ellentámadás is hozott eredményeket. Helyszíni riport a békeidőben 1,4 milliós Harkiv környékéről.

Szép napot!

Wiedemann Tamás

  • 16x9 Image

    Wiedemann Tamás

    Wiedemann Tamás a Szabad Európa budapesti irodájának újságírója. 2007 óta ír gazdasági témájú cikkeket. Dolgozott a Magyar Hírlapnál, a Napi Gazdaságnál, a Magyar Nemzetnél és a G7-nél. 2009-ben a Robert Bosch Alapítvány és a Berliner Journalistenschule ösztöndíjasa volt Berlinben. 

XS
SM
MD
LG