A Reutersnek nyilatkozó tudós, Szergej Zimov, aki évtizedek óta tanulmányozza a permafrosztot Jakutföldön, valós időben szembesül a klímaváltozás hatásaival.
„Ez a Föld egyik leghidegebb pontja, de már nyoma sincs a permafrosztnak”
Szibériában háromszor gyorsabban melegszik a hőmérséklet, mint a világ többi részén. Ha elolvad az örök fagy, azaz a permafroszt, és ezzel bomlásnak indul minden, ami előkerül az elolvadt takaró alól, az hatalmas metánkibocsátással fenyeget.

1
„Ez a világ egyik leghidegebb pontja, de már nyoma sincs a permafrosztnak, azaz az örök fagynak. A metán soha nem látott koncentrációban kezd jelen lenni a légkörben. Ez a két folyamat kölcsönhatásban van egymással” – mondja Zimov

2
Zimov most nagy növényevőkkel, bölényekkel, tevékkel és lovakkal akarja lassítani a permafroszt olvadását. Feltételezése szerint ahogy az állatok letapossák a havat, sokkal tömörebbé válhat, és kevésbé fog olvadni

3
1996-ban kísérleti jelleggel már benépesített állatokkal egy természetvédelmi parkot. Tavaly jelentek meg a kísérlet első eredményei a Nature’s Scientific Reports című újságban. E szerint az állatok felére csökkentették a hó mélységét, ezzel 1,9 Celsius-fokkal hidegebb lett a talaj hőmérséklete is

4
Hogy a rendhagyó, klímaváltozás elleni stratégia megvalósítható-e nagyobb területen is, az még további kutatásokat igényel. Ehhez viszont négyzetkilométerenként 114 állatra lenne szükség