Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Prőhle Gergely: ez a rendszer még működőképes lehet


Kritizálja a Fideszt, de úgy véli, a pártnak még mindig van klasszikus konzervatív hátországa, akiknek fontos értékeit képviseli a párt. A minisztérium atlantista korszakában volt a Fidesz külügyi helyettes-államtitkára, érti, hogy a németek miért bánnak kesztyűs kézzel velünk. A Fidesz és a bankautomata-EU kapcsolatát Luther és a búcsúcédulák ügyével illusztrálja a magyarországi evangélikus egyház országos felügyelője, akit a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatói székéből hamar egy radikálisra cseréltek. Prőhle Gergelyt a beígért EU-vétóra német közvetítéssel létrejött kompromisszum kapcsán kérdeztük.

Mennyire volt konfliktusos első Orbán-kormány alatt Németországban nagykövetnek lenni?

Akkor is tudtuk, hogy az európai uniós csatlakozás szempontjából több brüsszeli ajtóhoz Berlinben van a kulcs. A német kormányban elég jó támogatókra leltünk. Van egy máig ható személyes élményem. Az ember, pláne, ha fiatalon kerül ki nagykövetnek, jó, ha odafigyel az idősebb, tapasztalt diplomaták szavára. Nem egyszer kaptam meg azt az üzenetet, hogy jól csinálja ez a gyerek, csak rossz politikai irányultságú kormány küldte ki hozzánk. Tehát volt egy baloldali elfogultság, ha tetszik, előítéletesség az Orbán-kormánnyal szemben 2000 környékén is.

2010 után a norvég nagykövet, Jeszenszky Géza egy idő után nem tudta feldolgozni, kezelni azokat a támadásokat, amelyeket akkor a magyar kormány intézett a norvég kormány ellen. Egy diplomatának meddig kell kísérnie kormánya külpolitikáját? Például nem lehetett hálás feladat átadni a hadüzenetet sem az Amerikai Egyesült Államoknak a II. világháborúban.

Egy diplomata egy félkatonai szervezet tagja. Ha ezt nem veszi tudomásul, akkor jól teszi, ha nem diplomata többé. Egyébként az állami tisztviselőkről is ezt gondolom. A lojalitás alapvető egy köztisztviselő vagy diplomata részéről.

Más kérdés, hogy jelentős különbségek vannak a különböző országok kultúrái között. Egy tapasztalt diplomatának kell, legyen annyi autonómiája és autonóm gondolkodása is, hogy a saját kormánya szándékait a fogadó országban milyen módszerrel próbálja érvényesíteni. Nem lehet ugyanazokkal a szófordulatokkal, kommunikációs elemekkel élni Kínában, mint Németországban. De még Olaszországban és Németországban is egészen más eszközöket kell használni. Már csak azért is, mert ezek az országok más-más történelmi háttérrel tekintenek ránk. Meg kell találni azokat az analógiákat, amelyek segítenek az érvelésünk alátámasztásában. A lojalitás és a kreatív gondolkodás nagyon érzékeny egyensúlya szükséges ahhoz, hogy ez működjön.

Miben különbözik ettől az uniós diplomácia? Hiszen az mégsem csupán a nemzeti érdekek érvényesítéséről szól. Ott van egy olyan entitás, amelynek a közös jövőjét is serkentenie kell a diplomatának.

Én sosem voltam uniós diplomata, ezért erről nem is nagyon szeretnék okoskodni. De szerintem ott alapvető fontosságú, hogy saját magunkban tisztázzuk, hogy mi akartunk ennek a közösségnek a tagjai lenni. A közösség, ami évtizedek óta alakul, az egy olyan közös érték- és érdekrendszer, amelynek mi is egyenjogú részei vagyunk. Meg kell próbálni ebben az értékrendszerben a magunk hangját megfelelően hallatni.

2010 óta harcos, kurucos, sokszor EU-ellenes retorikát használ a magyar kormány. Viszont a német kormány támadását kerüli. Ön ezt mivel magyarázza?

Én korábbról kezdeném ezt a történetet. Bátran elmondható, hogy a német sajtó sosem bánt kesztyűs kézzel az Orbán Viktor vezette kormánnyal, ’98 és 2002 között sem. De német kormányzati oldalról Magyarországgal szemben a legritkább esetben hangzott el bármiféle kritikus hang. Azt hiszem, ennek számos oka van, és bizonyos értelemben ezzel magyarázom a németek mostani kompromisszumkészségét is.

Nézzük meg Magyarország európai uniós teljesítményét, és nem csak a 2011-es elnökségre gondolok, mert ott tényleg letettük a névjegyünket az asztalra. Az végtelenül sikeres dolog volt, amit a velünk elfogultsággal nem vádolható politikusok is nagyra értékeltek. De nézzük azt is, ami Németországban mindig fontos volt, hogy például a maastrichti kritériumokhoz vajon hány tagállam igazodik? Németország szempontjából mindig világos volt, hogy az általános gazdasági szempontok, a hardcore uniós joganyaghoz való viszonyulás tekintetében - ami egy olyan rendszerben, ahol intézmények és szerződések teszik ki a működés alapját - ki mennyire igazodik, és hogy Magyarország ebben a nagyon kevés szövetségesek közé tartozik.

És akkor még egy hangot nem beszéltünk az autógyárakról és a fegyvervásárlásról. Tavaly Magyarország volt a legnagyobb fegyvervásárló országa a német hadiiparnak.

Ne foglaljunk pozíciót abban, hogy sérül-e a jogállam Magyarországon, vagy nem? Beszéljünk csak a vétó megtöréséről. Mivel magyarázza?

Nagyon fontos látni ennek a történeti összefüggéseit. Ne felejtsük el, hogy Németország az európai uniós tagság által nyerte vissza a II. világháború után a szuverenitását. Ha megnézzük, hogy Adenauer mit akart ezzel az egésszel, hogy hogyan rakta össze Schuman, Adenauer és de Gasperi, akkor látjuk, hogy nem csak arról volt szó, hogy valami magasabb rendű érdek jegyében kell ezt az európai együttműködést létrehozni, hanem kinek-kinek a saját nemzeti érdekei alapján volt döntő fontosságú. A franciák a gazdasági helyzetüket próbálták gatyába rázni, a németek meg a szuverenitásuk visszanyerését remélték attól, ha minél szorosabban együttműködnek más európai államokkal. A németek mindig így közelítenek az Európa-politikájukhoz: hogyan lehet ez által a saját mozgásterüket növelni. Nem véletlenül mondták azt, hogy ha Helmut Kohl az európai érdekekről beszél, akkor mindig a német érdekekre gondol. Azt gondolom, hogy újra ennek látjuk az igazolását.

A másik a politikai kultúrák közötti különbség. Az is a II. világháború után alakult ki, hogy a német föderális rendszer a politikai szereplőket állandó kompromisszum-keresésre kényszeríti. A különböző szövetségi tartományokban egész más koalíciós konstellációk is lehetségesek, mint szövetségi szinten. Emiatt minden politikai szereplő elfogadja, hogy nem lehet nagyon keménykedni az egyik helyen, mert az visszaüt máshol. Ez a konszenzus irányába terelő politikai kultúra gyökeresen szemben áll azzal, amit mi tapasztalunk.

És nem is csak 2010 óta.

Így van, nem is csak a kétharmad óta, hanem már korábban is. Hiába vettünk mi át alkotmányosan sok mindent a német rendszerről, Sólyom László, hogy mondjam, németes jogi neveltetésének köszönhetően, például a konstruktív bizalmatlansági indítványt, mint a politikai stabilitás alapját. Mégis, a föderális rendszer és a hazai, nagyon éles politikai konfliktusokat generáló rendszer, két egészen más kultúra. És ez az Európai Unióhoz való viszonyulásunkat is megkülönbözteti.

Amikor arról beszélt, hogy a németek a szuverenitásuk növelésére használják az Uniót, akkor a mostani vétó-ügyben ezzel ott vagyunk az autógyárak gyakran hallott kérdésénél? Hogy az autógyárak miatt engedtek nekünk nagyobb teret? Vagy ez a dolog szimplifikálása?

Bántó szimplifikálása. Ezzel gyakorlatilag azt mondjuk, hogy mi segítünk nekik az autóiparuk felvirágozásukban, és ennek fejében ők békén hagynak minket. Ez nem ennyire egyszerű. Nyilván mi egy gazdasági térséghez tartozunk, és ez nem csak Magyarországról mondható el, hanem az egész Visegrádi együttműködésről. Ez hagyományosan technológiai szempontból összeköt minket Németországgal.

De ez nem zárja ki azt a szimplifikált állítást, amit az előbb rosszallott.

Ki nem zárja, de szerintem nagyon veszélyes, amikor egy-egy ilyen hatásos megfogalmazás érdekében leegyszerűsítjük a tényeket. Lehetőleg még legyen kicsit sértő is, és akkor a rajongótábor ujjongása biztosítva van. Viszont az igazságot legfeljebb súroljuk, és rengeteg konfliktust tudunk általa gerjeszteni.

Pedig még tudom fokozni. Maradhat az Aldi meg a Lidl, cserébe ’22-ig nem piszkálunk benneteket.

Ha ez ennyire egyszerű lenne! De ha még így is van, az európai politika nem mindig arról szólt, hogy a kereskedelmi, gazdasági és politikai érdekeket valamilyen módon össze kellett fésülni?

De azért egy ilyen gesztus, amikor a vétófenyegetés idején kiáll egy magyar politikus, aki egyébként most eléggé körön kívül is van, és bejelent egy ilyet, az nem szokatlan egy európai fülnek? Vagy most nagyon orientalista, a keletieket lenéző módon fogalmazok?

A nyugat-európai politizálásról, még ha jobban szabott öltönyöket is viselnek, mint kelet-európai kollégáik - bár ez pont Lázár Jánosra nem igaz - nekem nincsenek olyan illúzióim, hogy ne alkalmaznának ilyen eszközöket. A politikai nyomásgyakorlás nem a budai zsúrfiúk világa. Ennek az elmúlt időszakban számos jelét tapasztaltuk Európán belül.

A Szájer-ügyre gondol?

Vagy a Strache-ügyre, hogy ne csak hazai vizeken evezzünk.

Most itt ülünk a Habsburg Otto Alapítványnál, ráadásul az Evangélikus Egyház székházával egy épületben. Hadd tegyek egy látszólag merésznek tűnő történeti kitérőt a reformáció és a búcsúcédulák kérdéséről. Az színtiszta módon modellezi a mai európai helyzetet.

Annak idején a katolikus egyház kitalálta, hogy hiába ülnek ők Rómában a szent csontokon…

Most kell jeleznem, hogy pápista vagyok.

Én csak méltatni akarom az eljárás ravaszságát.

Miközben Bernben, Kölnben gyönyörű gótikus katedrálisok épültek, az egyházatyák a szent városban, a szent csontokon, düledező, késő román kori templomban imádkoztak. Rájöttek, hogy ez így nem jó, mert helyben nem tudták előteremteni a pénzt, viszont a gazdag északi, német választófejedelmektől a búcsúcédulák formájában olyan valutatranszfert sikerült megvalósítani, amelynek máig látjuk a gyönyörű nyomát, a Szent Péter bazilika formájában, Istennek hála.

Amikor jött Luther Márton, és szembeszállt azzal, hogy az ideológiai vagy teológiai kérdéseket összekapcsolják a valutatranszfer kérdésével - senkit ne lepjenek meg az áthallások -, akkor azt mondták a német választófejedelmek, hogy milyen igaza van ennek a Luthernek. Mi köze az üdvösségnek ahhoz, hogy én mennyit fizetek? Ekkor a mélyen biblikus lutheri elképzelés, ami valóban elválasztotta a valutatranszfert a hitbéli kérdésektől, szárnyakat kapott azáltal, hogy a német választófejedelmek világosan látták, hogy ha ők Luther mellé állnak, akkor megszűnik a pénzkiáramlás az országukból. 500 éve történt.

Amikor követte a vétó körüli eseményeket, az elmúlt egy hónapot, nem volt olyan pont, amikor egy picit megijedt, meglepődött? Ön szerint nem jöhetett volna el az a pont, hogy a tanács többi tagja azt mondja, hogy oké, take it or leave it, eszitek, nem eszitek, nem kaptok mást?

Én Martonyi János mellett szocializálódtam a külügyminisztériumban, aki köztudottan kiváló jogász. Azt tanultam tőle, hogy az Európai Unió egy szerződések és intézmények konstrukciójából álló rendszer. Lehet politikai kommunikációs szemmel nézni rá, sőt, nem csak lehet, hanem kell is. De ezzel együtt az egy szerződéses intézményi rendszer.

A 2010-es évek elején, amikor már volt balhé bőven, médiatörvény, Alaptörvény és a többi, akkor még része voltam a külügyi apparátusnak. Láttam, hogy ha a jogi eljárást sikerül találni, tehát ha a politikai és jogi érvelést sikerül elválasztani egymástól, akkor a bármennyire is elszánt és egyébként szintén jogászokból álló magyar politikai vezetés a jogi érvek súlya alatt meghajol. Ez több esetben így volt. Így sikerült a médiatörvényt kiegyenesíteni, vagy látszott a sarkalatos törvények, az Alaptörvény kapcsán.

Nem az volt, hogy valami megátalkodottságból a jogi hülyeségeinket is át akarjuk nyomni, hanem az, hogy jogászok vagyunk, ti is jogászok vagytok, érveljetek, mi is érvelünk, és aztán meglátjuk, mi is jön ki ebből. Így meg lehetett állapodni.

Ezzel együtt, és talán ezért sem vagyok már aktív az államigazgatásban, vagy a magyar külpolitikában, én a szóhasználatot, a politikai kommunikációs eszközöket néha bántóan sarkosnak és eltúlzottnak tartom. Különösen, amikor történelmi áthallásokat tartalmaz, ami amúgy is veszélyes dolog.

Deutsch Tamásra gondol?

Ez is, de nagyon sok minden hangzott el az elmúlt hetekben, hónapokban a magyar közéletében. Amik pont azokat a sztereotípiákat hozzák vissza, és a kollektív bűnösségnek olyan felmelegítését jelentik, ami ellen mi, amióta az eszemet tudom, tiltakozunk.

Az előbb azt mondta, hogy az EU jogszabályok és intézmények. Itt pedig mégiscsak értékekről beszél.

Persze, értékekről is beszélek. De elsősorban szociálpszichológiai jelenségről.

Ön szerint a Néppárt megválik a Fidesztől?

Ez már lassan a sorozatos kávézacc olvasás kategóriájába tartozik. Többször le is írtam: én köztudottan nagyon fontosnak tartanám, hogy a vezető magyar kormánypárt - és akkor nem is beszélek arról, hogy a KDNP-nek mi lenne a sorsa - mindenfajta belső nehézség és a Néppárt bizonyos tagjainak valóban furcsa elvadulása ellenére a Néppártban maradna. Az ország és a Fidesz is sokkal jobban járna.

Ha mégsem, akkor ön szerint a konzervatívokhoz, ahol a britek voltak, illetve most a lengyel vezető kormánypárt ül, vagy inkább az identitárius szélsőjobboldali frakció felé kéne vezessen az útja? Láttuk, hogy Szijjártó Péter most gyorsan végig járta az utóbbiakat.

Ezt nem tudom megmondani. Mindkettő zűrzavaros társaság, mint ahogy, sajnos, minden pártcsalád egyre színesebbé válik. Mitagadás, nagyon nehéz az adenaueri vagy akár csak a Helmut Kohl-i elveket viszontlátni a Néppártban. Én csak azt mondom, hogy ez a másik két társaság, akármerre is megy a szekér, még ennél is zavarosabb.

Talán most már lehet róla beszélni, hogy nekem gimnáziumi évfolyamtársam volt az a lány, aki a holland Geert Wilders felesége lett. Annak idején, amikor még szó sem volt semmilyen Néppárt vagy nem Néppárt választásról, érdekelt az a figura. A ’10-es évek elején egyszer Hágában jártam, és sikerült összehozni vele egy beszélgetést. Félreértés ne essék: ez a különös ember a maga logikájában, és abban a holland rendszerben, ahol ott a koloniális múlt és a kicsinyre zsugorodó egykori nagyság, de mégis nagy befolyással bíró ország, megtalálta azt a keskeny mezsgyét, ahol elég okosan tud érvelni. És az nem valamilyen zűrös félnáci izé, hanem egy másik helyzet, más hagyomány. Nem lehet kizárni a gondolkodásunkból, nem elég bottal piszkálni és elítélni. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezekkel a politikai csoporttusolásokkal legyen egy épeszű dialógus, csak nem kell közéjük beállni.

Navracsics Tibor fél éve azt nyilatkozta, hogy most már inkább az a veszély, hogy a jobbközép szavazók elpártolnak a Fidesztől. A Néppártból azért várható kiszállás után Ön szerint a Fidesznek még van klasszikus konzervatív hátországa?

Nem vagyok abban biztos, hogy a Fidesz kiszáll a Néppártból. Nagy erők mozognak ott, hogy ez ne legyen ennyire egyértelmű.

És én azt látom, hogy a Fidesznek van klasszikus, konzervatív hátországa. Én számos alkalommal kapom meg azt a szemrehányást, vádat, különösen azután, ami velem a Petőfi Irodalmi Múzeum kapcsán történt, hogy én milyen elvtelen lennék, hogy azt gondolom, hogy ez a rendszer még működőképes lehet.

A helyzet az, hogy ha az ember belenő egy értékvilágba, és ezt gyerekkora óta hozza magával, akkor látja a politikai habzáson túli szempontokat, amelyek azért az utóbbi 10 évben mégiscsak érvényesülni tudtak, és amelyek értékalapon fontosak. A családpolitika, a gazdasági, pénzügyi szigor, a nemzeti gondolat, a határon túli magyarság iránti elkötelezettség, az egyházak fontosságának elismerése: ezek azért tagadhatatlanul olyan konzervatív értékek, melyeket a Fidesz képvisel, a másik oldal pedig látványosan tagad. Ezt fontos újra és újra az élére állítani. Ha ez a helyzet, akkor meg kell próbálni, ha máshogyan nem, különböző cikkek írásával, beszélgetésekben, ilyen interjúkban, érvelni emellett.

Hogy mi azért még ilyenek vagyunk.

Igen.

De pont Ön nyilatkozta nemrég az ATV-ben, hogy a hiteles kereszténydemokrata politizálásnak nem szükségszerű eleme, ha a nemi identitást ennyire a politikai kommunikáció középpontjába helyezzük, egészen az alkotmánymódosítás szintjéig. Ez nekem arra utal, hogy most mintha már egy elvesztett aranykorról beszélt volna.

Egy politikai család sem teljesen egyöntetű, ahogy egy család sem. Minden családban van részeges rokon. A részeges rokon is ott ül, és ez nagyon aktuális, a karácsonyi ebédnél. Pláne, ha nem nagyobb a család, mint tíz fő. Ezeket egy normális családon belül szóvá lehet tenni.

Ön most hogyan igyekezne egy német partnerének eladni Novák Katalin minapi videóját? Miközben német partnerei között vélhetően sokkal több nő van, sőt sokkal több felvállaltan meleg van, mint itthon. Azt, hogy ne akarjatok ugyanannyit keresni, mint a férfiak. Ezt nagyon nehéz eladni már a nyugati kereszténydemokraták körében is.

Nem hülye az a német kereszténydemokrata. Nekem Novák Kati kollégám volt a Külügyminisztériumban. Nem azt akarom mondani, hogy elfogult vagyok vele, de ezt a videót történetesen megnéztem kétszer. Be kell vallanom, hogy mély benyomást tett rám. Nagyon felületes szemlélet, ha arról beszélünk, hogy Novák Kati azt mondaná, drága magyar asszonyok, nyugodjatok bele, hogy 15 százalékkal kevesebbet kerestek, mint a férfiak. Itt nem erről van szó. Pont erről beszéltem az előbb. Ez egy örömteli, és ha tetszik, büszke emancipációs üzenet. Eleve azt mondja, hogy egymás terhét hordozzátok. Ennek a biblikus vonatkozásait is tekinthetjük, de lépjünk ezen túl, próbáljunk egy modern társadalompolitikai nyelvezetet használni. Arról beszél, hogy generációk, nemek, egymásra utalva, ki-ki a maga szerepében, fontos funkciót töltenek be. Azt mondja, hogy ne legyen abból görcs, hogy ti most gyereket vállaltok vagy a hivatásotokat töltitek be. Én megpróbálok olyan politikát csinálni, amelyben nektek akkor is helyetek van, ha magyar anyaként akartok létezni ebben a rendszerben, de ha úgy gondoljátok, hogy dolgoztok, akkor ott is.

Egyébként pedig a nők, és ezt férfiként némi szomorúsággal kell tudomásul vegyük, és ezt is mondja a videóban, olykor sokkal több terhet tudnak elvinni, mint amire mi, férfiak, képesek vagyunk. Én azt javasolnám ennek a kritikus, nagyon, de nagyon emancipált németnek, hogy gyere, barátom, segítek lefordítani, nézzük meg ezt a videót még néhányszor, és beszélgessünk arról, hogy vajon az általános társadalmi viszonyokat tekintve az a fajta modernitás, amivel ti már évtizedek óta próbálkoztok, hova juttatta a ti társadalmatokat, és persze a mienket is? Nem kellene-e inkább azon elgondolkozni, hogy vajon a hagyományos családmodellnek bizonyos részei nem köthetők-e inkább össze a modernitással, mint az, amit évtizedek óta gender, emancipáció, egyenjogúság, miegyéb jegyében zajlik. Persze elkerülve minden kirekesztést.

Ezt így mondaná egy német politikusnőnek?

Hogyne mondanám. Miért ne mondanám én ezt Ursula von der Leyen hét gyermekes német családanyának?

Nemzeti sajátosságokat tudatosan vállaló európai szellem - ezt írja az alapítvány honlapjának beköszöntőjében Habsburg Ottóról, akinek a posztere előtt ülünk. Ön szerint a XXI. században a nemzeti sajátosságok mennyiben működtethetők akkor, amikor az EU szuverenisták és föderalisták vitájától hangos, még ha ez néha különböző álorcákat is ölt?

Erről szól Ottó életműve is, és ezért érdekes ez a Habsburg Ottó örökség, ez az óriási hagyaték, amin mi itt ülünk, amit a magyar kormány bérel a családtól. Ő felmérte azt, hogy a politikai hatalomnak vége, a család elvesztette a befolyását a hatalmi struktúrákra, viszont van egy olyan szellemi tőkéje, és egy olyan dinasztikus tapasztalata, amiből egy új Európa képet tud felrajtolni.

Ottó nagyon sokat foglalkozott a birodalmi gondolat kérdésével. Voltaképpen azzal, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia hol követte el a hibákat, amelyek végül a teljes széteséshez vezettek. Ennek kapcsán jut el a szubszidiaritás gondolatához is. Ami pont arról szól, hogy meg kell hagyni azokat a területeket a nemzetállamnak, illetve a kisebb egységeknek, ahol saját maguk tudnak dönteni a saját sorsukról. Ezen túlmenően a szubszidiaritás, a nemzetek Európájának gondolata nem egy euroszkeptikus megközelítés, hanem annak a következetes érvényesítése, hogy a nemzeti érdek és az európai érdek összeegyeztethető.

A Monarchiát nem a szubszidiaritás elvének be nem tartása robbantotta szét, hanem a nacionalizmus. Az, hogy azokat a kis népeket, aki szerették volna magukat önkormányozni, a XIX. századi nacionalizmus hajtotta. Ezt nem tudta kezeli a multietnikus birodalom. Ez nem a szubszidiaritás, hanem az a nacionalizmus, amit naponta hallunk Orbán Viktortól.

A nacionalizmus kezelése, már maga a kialakulása is onnan jött, hogy nem sikerült megfelelő autonómiát adni azoknak a kisebb egységeknek, akik megpróbálták valamilyen módon definiálni önmagukat. Ebből jött a nacionalizmus robbanékony elegye. Ez vezetett oda, hogy az egész birodalom áldozatul esett ennek. Pont ezt mondja Ottó is, hogy nem lehet valami birodalmi elképzelés jegyében a kisebb egységek autonómia elképzeléseit negligálni, hanem úgy kell ezeket összhangba hozni, hogy az egész mégis egy nagyobb rendszert tudjon képezni.

De ott vannak nagy különbségek, hogy a szuverenitásról szóló elképzelés milyen formát ölt. Ezt is nagyon régen mondom. Szerintem a brüsszelezős retorika civilizációsan nem szerencsés.

Ön a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen felállított egy Nemzetek Európája kurzust. Mondana pár szót ennek a curriculumáról? És miért ezt, és miért nem egy Egységesülő Európa kurzust indított?

Ezt közösen csináljuk az Igazságügy Minisztériummal. A szándék onnan jött, hogy alaposan figyeltem, hogy hogyan jött rá Németország – pont az én nagyköveti időszakom idején -, hogy az európai uniós intézményrendszeren belüli érdekérvényesítésben a franciák milyen szélsebesen húztak el mellettük. Onnantól kezdtek a németek egy olyan rendszert kiépíteni, ami mára elég látványosan sikerült.

A kurzus megalapítása Ablonczy Bálintnak a Válasz Onlineon megjelent cikkével is kapcsolatban volt, ami kimutatta azt, hogy az egyes országok mennyire vannak képviselve a különböző európai intézményekben. Számosságukat tekintve nem állunk rosszul, talán 1-2 százalékkal még felül is vagyunk reprezentálva. Ám a befolyásos pozíciókban jelentősen le vagyunk maradva.

Megnéztük, hogy melyik az a sikeres modell, ami által olyan szakképzett, nyelveket beszélő, kommunikálni is tudó, kellő szakpolitikai tudással bíró embereket lehet eljuttatni ezekbe az intézményekbe, akik aztán ott komoly pályát tudnak befutni. Itt egyesek szerint 15, mások szerint 30 éves lemaradásunk van.

Nagyon örülök, hogy ez a kurzus létrejött, és annak is, hogy ez egy nagyon nagy tapasztalatú embereket felvonultató kurzus. Egyrészt vannak olyanok, akik most is aktívak, például Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviselője, vagy Győri Enikő. Ott van Fóris György, a Bruxinfó alapítója, aki rengeteget tud minden brüsszeli mechanizmusról. Szent-Iványi István, korábbi EP képviselő, de Varga Judit miniszter asszony is, vagy Bóka János, aki most államtitkár, de korábban Szent-Iványi István európai Parlamenti munkatársa volt, valamint Navracsics Tibor. Tehát ez nagyon komoly gyakorlati tapasztalatokkal bíró szakembergárda. Nagyon örültem annak, hogy 180-an jelentkeztek, kiváló fiatal emberek. Ami azt jelzi, hogy az uniós működésnek, és egyáltalán Magyarország európai uniós aktív tagságának a fiatalok körében nagy népszerűsége van.

Tehát tulajdonképpen egy diplomataképzőt működtet. Azért nem könnyíti meg ezeknek a jövendő uniós magyar diplomatáknak a jövőjét, a karrierépítését, hogy Magyarországot bajkeverőnek tartják az Unióban. Magyarként nem könnyű most ott boldogulni.

Egyrészt mindig bízhatunk a politikai történések és az amnézia összefüggésében. Az egyik botrányt majd egy újabb botrány követi egy másik országban.

Másrészt az aktuális történések nem szabad, hogy elkedvetlenítsenek minket. Az, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, egy olyan óriási támogatottságot élvező civilizációs és nemzeti jelentőségű tény, hogy kutya kötelességünk, hogy a jövendő generációt erre az állapotra minél felkészültebbé tegyük.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

  • 16x9 Image

    Kerényi György

    Közel 30 éves újságírói pályája során hét médiumot alapított vagy vett részt az indításában: köztük kalóz, roma és két börtönrádiót, valamint mainstream újságokat. Volt a Kossuth Rádió főszerkesztője, és 3 évet dolgozott a szlovák közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál. 10 évig tanított az ELTE médiatanszékén.

XS
SM
MD
LG