Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Növekvő lakás, körözött munkás politikusaink ingatlanügyei között


Szijjártó Péter és Rogán Antal a Parlamentben, 2014-ben.

Varga Judit ingatlanvásárlási ügyét sok hasonló előzte meg. Sokakat a családtagja segített ki, volt olyan kormánytag aki az utolsó pillanatban tudott kedvezményes hitelt felvenni, de volt olyan miniszter is, akinek az építkezésén körözött bűnözőt találtak.

Varga Judit igazságügyminiszter férjével 200 millió forint értékben vásárolt budai ingatlanokat. A budai lakások mellé jutott egy balatoni ház is. Ez utóbbihoz állami támogatást is igénybe vettek. A CSOK feltétele, hogy az ingatlanba aztán beköltözzön a család, Vargáék azonban továbbra is Budapesten élnek. A miniszter pedig lakhatási támogatást is felvett, pedig volt ingatlanuk a fővárosban. Megnéztük, mely politikusoknak kellett magyarázkodniuk ingatlanvásárlásaik miatt.

Horn medencéje és Torgyán liftje

Most csak a magáningatlanokra koncentrálunk, (ezért kimarad az MDF-Fidesz székházügy), így az első botrány Horn Gyula miniszterelnök nevéhez fűződik. A 3. kerületi Remetehegyi villa értékét 1996-ban 100-120 millió forintra becsülték. A telekhez kedvezményes áron jutott Horn kormányfőként – az akkor még állami Postabank leánycégén keresztül. Az 500 négyzetméteres villához úszómedence is tartozott. Az akkor ellenzéki Fidesz, valamint a Független Kisgazdapárt (FKgP) bizottság felállítását követelte az ügy kivizsgálására.

A következő ciklus legnagyobb botrányának főszereplője ironikus módon pedig épp Torgyán József FKgP-elnök volt, aki leghangosabban követelte Horn villaügyének kivizsgálását. Torgyán feleségével szintén Budán, a 12. kerületi Tállya utcában fogott építkezésbe, a 400 négyzetméteres, úszómedencés háromszintes villába liftet is építettek – akkor ez utóbbi szimbolizálta leginkább a fényűzést. Ez a botrány is hozzájárult ahhoz, hogy Torgyán távozni kényszerült a miniszteri bársonyszékből, így a villába már képviselőként, illetve pártelnökként költözhetett be. A képviselő vagyonnyilatkozata alapján nem lett volna pénze a több száz millió forintos beruházásokra, főleg úgy, hogy közben a politikus fia is egy kétszintes villa építésébe kezdett. Torgyán azt mondta, a rablóktól való félelmében nem tüntette fel valódi vagyoni helyzetét a vagyonbevallásában, az építkezésre pedig 50 milliót rokonoktól kaptak, 15 milliót pedig OTP-s kölcsön formájában.

A 2002-es kormányváltás utáni évek ismét a másik oldal botrányait hozták magukkal. Magyar Bálint SZDSZ-es oktatási miniszterként került a lapokba lakásügyével. A helyszín ismét Buda (Zsolt fejedelem Budaligeten), és ismét szerepet kap a család, és a hitel. A 93,5 milliós villához az önerőt saját és édesanyja lakásának eladásából fedezte Magyar, aki családostul költözött az új házba. A botrány a kétszer 30 milliós hitelből lett. Azokat ugyanis épp a lakáshitelezési rendszer megváltoztatása előtt vette fel a miniszter. Nem sokkal a hitelszerződés aláírása után döntött ugyanis a kormány arról, hogy 30 millió forintról 15 millióra csökkentik a kedvezményes lakáshitelek felső határát. Az ellenzék nem találta tisztességesnek, hogy Magyar Bálint kormánytagként minden bizonnyal előre tudott a közelgő változtatásokról.

Rokoni segítség és illegális munkások

Szintén 2003-ban került egy lakásvásárlási botrányba Juhász Ferenc, akkori MSZP-s honvédelmi miniszter. A Magyar Nemzet arra kereste a választ, hogy miből tudta kifizetni Juhász házának 95 milliós vételárát – hiszen a miniszternek erre nem lett volna pénze a vagyonnyilatkozata alapján. A szocialista politikus azt mondta, a házat kölcsönből, valamint felesége és apósa segítségével fizette ki. Később azonban kiderült, hogy a 272 négyzetméteres, budai Lejtő utcai ingatlan vételára közelebb lehetett a 150 millió forinthoz. A Juhász apósát ismerők azt nem értették, miből tudott volna a nyékládházi férfi több mint 30 milliót vejének adni. A kölcsönről is kiderült, hogy az nem banki, hanem egy bizonyos Füzesi István biztosította. Fia, Füzesi Attila ekkor lett a honvédelmi tárca cégének a Veszprémi Erdőgazdasági Rt-nek az igazgatósági elnöke, majd az állami Antenna Hungária igazgatóságába is bekerült.

Kóka János vagyonos üzletemberként lett SZDSZ-es gazdasági miniszter, így neki nem az anyagiak miatt kellett magyarázkodnia, mikor építkezni kezdett a 4000 négyzetméteres, részben erdővel borított telkén. A Normafa utcában épülő hatszintes villához a szomszédok hívták ki a hatóságokat. A munkaügyi ellenőrzés során találtak egy körözött bűnözőt, és rajta kívül még egy szabálytalanul foglalkoztatott munkást.

Növekvő lakás és ismét a rokonok

2010 után az első emlékezetesebb ügy Rogán Antal nevéhez fűződik, aki Pasa Parkban lévő lakása miatt többször kénytelen volt módosítani vagyonnyilatkozatát. A fideszes politikus először csak annyit tüntetett fel 2013-as vagyonnyilatkozatában, hogy felerészben birtokol egy 149 négyzetméteres lakást. Először az derült ki, hogy az ingatlant nem 50, hanem 100 százalékban birtokolja. Később már nem 149 hanem 185 négyzetméteresre nőtt a Fidesz-frakcióvezető és V. kerületi polgármester lakása, de aztán ehhez is hozzácsatoltak még egy 70 négyzetméteres lakrészt. Így lett a 149 négyzetméteresből egy 255 négyzetméteres lakás. A módosítások után még bekerült a vagyonnyilatkozatba egy 40 négyzetméteres ingatlan és egy tárolós teremgarázs is.

Rogán úgy védekezett, hogy „az ingatlant házastársi közös vagyonnak tekintem, így valójában 50%-a a feleségem tulajdona. Az ingatlannyilvántartásban azonban 100%-ban sajátként szerepel ... Ahogy sokan mások, mi is hitelt vettünk fel. Minden tisztességes és törvényes a lakásvásárlásunkban. Egyedül annyi hibát követtem el, hogy pontatlanul töltöttem ki a vagyonnyilatkozatomat, amit utólag teljesen jogszerűen kijavítottam. Sokan éltek már rajtam kívül a javítás lehetőségével.”

Ez utóbbi amúgy igaz is, például Rogán Pasa Parki szomszédja, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is így tett. Ő egy 40 négyzetméteres teremgarázst és tárolót felejtett ki bevallásából – legalább öt éven át.

Amúgy nem csak vásárolni lehet ingatlant fura körülmények között, hanem eladni is. Erre ismét Rogán Antal Pasa Parkban lévő lakása a példa. Az immáron miniszter válása után vált meg a lakástól, ennek hátterét a G7 tárta fel. A luxuslakást egy olyan cég vásárolta meg a fideszes politikustól, ami Mészáros Lőrinchez köthető, a vagyonnyilatkozata alapján pedig meglehetősen jó árat kapott a lakásért Rogán.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG