Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Magyarországi céget is szankcionált az USA kiberfegyver fejlesztése miatt


A Pegasus megfigyelőprogramhoz hasonló Predatort fejlesztő cég ellen vezetett be szankciókat az Egyesült Államok. Az észak-macedón–izraeli hátterű cégnek magyar leányvállalata is van, amely szintén szankciós listára került. A Predatort egyebek mellett bevetették Görögországban egy újságíró ellen, Egyiptomban pedig ellenzéki politikusokat figyeltek meg vele.

Július 18-án, kedden az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztérium Ipari és Biztonsági Irodája szankciós listára tett négy céget: a magyar Cytrox Holdings Zrt. mellett a görögországi Intellexa, az észak-macedón Cytrox és az írországi Intellexa került fel a listára. Azért szankcionálták ezeket az egy vállalatcsoportba tartozó cégeket, mert olyan megfigyelési eszközöket fejlesztenek és árulnak, amelyekkel magányszemélyek és szervezetek magánéletét és biztonságát veszélyeztetik. Mostantól ennek a négy cégnek különleges engedélyekre van szüksége ahhoz, hogy bármilyen kereskedelmi tevékenységet végezzen az USA-ban – ezzel lényegében azt próbálják megakadályozni, hogy amerikai technológiához férjenek hozzá.

2021-ben a Citizen Lab tárta fel, hogy a Cytrox gyártja a Predator nevű kémfegyvert. A Predator működése nagyon hasonló a Magyarországon újságírók, ügyvédek és más civilek ellen is bevetett Pegasus kémszoftverhez, amely telefonok teljes megfigyelését teszi lehetővé.

2017-ben Ivo Malinkovszki alapította a Cytroxot Észak-Macedóniában, és még abban az évben létrejött egy leányvállalata Izraelben és Magyarországon is. Annak nem találni nyomát, hogy a budapesti bejegyzésű Cytrox Holdings végzett-e tényleges tevékenységet, vagy csak postafiókcégként szolgált, amire adminisztratív és pénzügyi okokból lehetett szükség. A magyar Cytrox székhelye egy tanácsadó cég irodájába van bejelentve, amely egyben a Cytrox kézbesítési megbízottja is. Bejelentett alkalmazottai nincsenek a Cytrox Holdings Zrt.-nek, és 2017 óta mindössze egyetlen évben volt bevétele, 2018-ban 68 millió forint.

A cégek 2019-ben már az izraeli Intellexa tulajdonában voltak. Ezt a biztonságtechnikai holdingot tulajdonképpen a Pegasust is gyártó NSO versenytársának szánták a tulajdonosai. Ezzel a magyar Cytrox is átkerült az Intellexához a Brit Virgin-szigetekre bejegyzett Aliada Groupon keresztül (Az Intellexa egyik alapítója a volt izraeli hírszerző Tal Dilian, akiről a Telex közölt portrét magyarul.)

A Citizen Lab a Predator célpontjaként azonosította Ajman Nu egyiptomi ellenzéki politikust és egy szintén egyiptomi újságírót. Találtak Predator-szervereket Örményországban, Egyiptomban, Indonéziában, Madagaszkáron, Ománban, Szaúd-Arábiában, Szerbiában és Görögországban is – azaz valószínűleg ezekben az országokban használták is a kémfegyvert.

Görögországban okozta eddig a legnagyobb politikai botrányt a Cytrox fejlesztette Predator. Kiderült ugyanis, hogy 2021 nyarán megfigyelték a Predatorral Tanasszis Kukakisz pénzügyi újságírót, valamint Nikosz Androulakisz, az ellenzéki PASZOK párt vezetőjének telefonját is megpróbálták megfertőzni vele. Állítólag a görög hírszerzés beismerte a Predator használatát. Nagy valószínűséggel a Predator törvénytelen bevetése miatt mondott le tavaly augusztusban a görög hírszerző szolgálat igazgatója, Panagiotisz Kontoleon és a miniszterelnök hivatalának főtitkára, Grigorisz Dimitriadisz.

2021 decemberében a Meta bejelentette, hogy mintegy háromszáz, a Cytroxhoz köthető Facebook- és Instagram-fiókot törölt, mert arra használták őket, hogy megfertőzzék kémfegyverükkel a célszemélyek telefonjait. Ezekkel a fiókokkal olyan oldalak linkjeit posztolták vagy küldték el a célszemélyeknek, amelyek ismert híroldalakra hasonlítottak – de tartalmazták azt a kódot is, amely telepítette a telefonra a megfigyelőprogramot. A Meta szerint a Cytroxnak voltak ügyfelei Egyiptomban, Örményországban, Görögországban, Szaúd-Arábiában, Ománban, Kolumbiában, Elefántcsontparton, Vietnámban, a Fülöp-szigeteken és Németországban is, akik a Facebookot vagy az Instagramot használták a megfigyelőprogram célba juttatásához. A célszemélyek között újságírók és politikusok is találhatók.

  • 16x9 Image

    Keller-Alánt Ákos

    Keller-Alánt Ákos a Szabad Európa újságírója. Korábban a Magyar Narancs munkatársa volt, emellett több külföldi lapban is megjelentek cikkei (többek között: Balkan Insight, Deutsche Welle, Internazionale). Oknyomozó munkájáért többször díjazták Magyarországon és külföldön is. 

XS
SM
MD
LG