Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Putyin éjszakánként taxizott a Szovjetunió összeomlását követően


Vlagyimir Putyin egy konferencián Moszkvában 2021. november 30-án
Vlagyimir Putyin egy konferencián Moszkvában 2021. november 30-án

Vlagyimir Putyin orosz elnök a történelmi Oroszország végének nevezte a Szovjetunió összeomlását, és elmondta, hogy az azt kísérő gazdasági válság idején éjszakánként másodállásban taxisofőrként dolgozott.

Erről az államfő most beszélt először nyilvánosan, az Oroszország közelmúltbeli történelme című, vasárnap bemutatott dokumentumfilmben, amelyben a „Szovjetunió néven ismert történelmi Oroszország szétesésének” nevezte az 1991-es eseményeket.

„Teljesen más ország lettünk. Jórészt elveszett, ami több mint ezer év alatt felépült” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az újonnan függetlenné váló államokban mintegy 25 millió orosz nemzetiségű ember elszakadt Oroszországtól.

Putyin, a szovjet állambiztonsági szolgálat (KGB) egykori ügynöke már korábban is „a XX. század legnagyobb geopolitikai tragédiájának” nevezte a Szovjetunió összeomlását.

Mostani megjegyzései után azonban több elemző találgatásokba kezdett a moszkvai kormány Ukrajnával kapcsolatos terveit illetően.

A jelentős orosz kisebbségnek otthont adó volt szovjet tagköztársaságnak meglehetősen feszült a kapcsolata jelenleg Oroszországgal, sokan már egy küszöbönálló orosz katonai offenzíváról beszélnek.

A kilencvenes évek elején súlyos gazdasági válság sújtotta Oroszországot. Putyin, aki akkoriban a szentpétervári polgármesteri hivatalban dolgozott, most arról számolt be, hogy sokakhoz hasonlóan időnként taxisofőrként fusizott ebben az időszakban, hogy kiegészítse a keresetét.

„Olykor extra pénzt kellett keresnem sofőrként. Őszintén szólva kellemetlen erről beszélni, de sajnos ez volt a helyzet” – mondta.

Készült az AFP és a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG