Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Rabok családtagjaival interjúzó újságírót vettek őrizetbe Iránban


Tüntető fiatalok Iránban
Tüntető fiatalok Iránban

Az Etemad című reformista újság munkatársa több, az utóbbi hónapok tiltakozásaival kapcsolatban halálra ítélt személy rokonával is interjút készített.

Mehdi Bejkoglit, a helyi lap politikai rovatvezetőjét csütörtök este vették őrizetbe. Ő a legutóbbi azon iráni újságírók sorában, akik rács mögé kerültek.

Felesége arról számolt be, hogy a férfi mobiltelefonját, számítógépét és több más személyes tárgyát is lefoglalták a hatóságok.

Egy másik reformista sajtóorgánum decemberben listát közölt csaknem negyven olyan újságíróról és fotósról, akiket ugyancsak a szeptemberben kezdődött tüntetésekkel összefüggésben tartanak fogva. Ez a névsor azóta tovább bővült.

Ehhez kapcsolódóan: Ne térjen vissza Iránba – figyelmeztették a hidzsáb nélkül versenyző sakkozót

Tizennégy embert ítéltek eddig halálra a demonstrációkkal kapcsolatban, kettőjüket előző hónapban már ki is végezték, nyilvánosan toronydarura akasztották fel őket. Többtucatnyi hasonló ügyben zajlik még eljárás jogvédők szerint.

Az iszlám köztársaságban onnan indult az őszi tiltakozáshullám, hogy a kurd régióból származó, 22 éves Mahsza Aminit lazán megkötött hidzsábja miatt feltartóztatta a rettegett erkölcsrendészet szeptember 13-án. Szemtanúk szerint megverték, kómába esett, majd három nappal később meghalt.

Ehhez kapcsolódóan: Irán fokozza a tiltakozások véres leverését a kurdisztáni térségben

A történtek hírére tüntetések kezdődtek országszerte, az ügy azonban túlmutatott önmagán, sokan általánosságban tiltakoztak a másként gondolkodók elleni egyre keményebb hatósági fellépés, a nőkkel szemben fokozódó állami erőszak ellen. A megmozdulásokon számos nő levette a fejkendőjét, levágta a haját.

A hatóságok végül vérbe fojtották a demonstrációkat, ugyanakkor felszámolták az erkölcsrendészetet. A megmozdulások becslések szerint mintegy ötszáz halálos áldozatot követeltek, közel húszezer embert pedig őrizetbe vettek.

Készült az AFP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG