Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Rabszolgaság Magyarországon: „Csicskáztattak, melóztattak és minden pénzemet elvették”


„Tudták, hogy mikor jön a családsegítő a házhoz, addig minket bezártak a pincébe” – mesélte Marika, aki nem egyedüli csicska volt a háznál. Az asszony tíz évig volt rabszolga egy Budapesthez közeli településen

A Békés megyei Szarvason szakemberek becslése szerint százötven-kétszáz csicskát tartanak. Az evangélikus Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársai húsz éve mentik a rabszolgasorban tartott embereket a környékről. A jelenség szerintük nem csak a békési településekre jellemző. Azt mondják, szinte minden magyarországi városban lehetnek csicskák, náluk azért lett látható, mert foglalkoznak a problémával. A szakemberek szerint a munkacélú kizsákmányolásnak egy olyan, jogilag is nehezen megfogható szegmense ez, amelynek még neve sincs. Ezért is kezdték el csicskáztatásnak hívni. Becslések szerint Magyarországon legalább 36 ezer ember élhet modern kori rabszolgaként. Fogvatartóik elveszik a papírjaikat és a pénzüket, rettenetes körülmények között tartják őket, és az esetek nagy részében ennivaló helyett is alkoholt adnak nekik, ezzel is sakkban tartva őket. A jelenség furcsasága, hogy a rabszolgák nem tesznek feljelentést, így a rendőrség sem nyomoz ezekben az ügyekben. Az elmúlt három évben mindössze tizenkét esetben indult nyomozás kényszermunka miatt.

Tanyasi csicskából városi cseléd

A Békés megyei Szarvason nem új keletű dolog, hogy az emberek házi cselédet vagy, ahogy errefelé mindenki hívja őket, csicskát tartanak. Míg korábban csak a tizenötezer fős dél-alföldi város külterületein lévő tanyákon tartottak rabszolgákat a gazdák – általában az állatok gondozására –, 2011-ben elkezdték beköltöztetni a belvárosi házakba is a házi cselédeket. A szakemberek szerint azért, mert addigra már minden csicskatartónak leesett, hogy nincs mitől tartania.

„Általában ezeknek az embereknek nem fizikailag korlátozzák a szabadságát – van ilyen is –, de a gyakoribb az, amikor nem fizikailag vannak bezárva, hanem egyszerűen olyan helyzetet teremtenek körülöttük, hogy eszükbe se jusson megszökni, ne lássák a kiutat. Bőven elég, ha nem látják a kiutat, hogy hogyan lehet kiszabadulni”

– összegzi a közel húszéves tapasztalatokat Oncsik János, az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársa.

Csicskáztatás
A csicskáztatás a jelenkori Magyarország társadalmi jelensége, amely rabszolgaviszonyt jelez. Jellemzően kiszolgáltatott, egyedülálló emberek fizetés nélkül, csupán minimális ételért és általában – nyomorúságos körülmények közötti – lakhatásért cserébe dolgoznak a gazdájuknak, aki elveszi tőlük a nyugdíjukat, segélyüket is. Tipikusan peremhelyzetre szorult embereket szerveznek be csicskának, és az sem ritka, hogy a nevükben különféle kölcsönöket vesznek fel. Sokan közülük szenvedélybetegek, jellemzően alkoholisták.


Az evangélikus egyház fenntartásában működő Ótemplomi Szeretetszolgálat harminc éve működik. Kezdetben házi segítségnyújtással, idősgondozással, később pedig már szenvedélybetegek ellátásával is foglalkoztak. A szeretetszolgálat vezetője, Lázár Zsolt azt mondta: tíz évvel ezelőtt döbbentek rá, milyen méreteket öltött a városban a rabszolgatartás.

„Amikor ételosztásba kezdtünk, láttuk, hogy a városban élő, addig sok esetben számunkra láthatatlan emberek is eljöttek, akiknél éreztük, hogy nagyon komoly segítségre van szükségük. Közülük rengeteg olyan ember volt, akiket a köznyelvben csicskának szoktak nevezni, így kerültünk kapcsolatba velük”

– mesélte a Szabad Európának az esperes, aki a helyi evangélikus gyülekezetet is vezeti.

A tizenötezres dél-alföldi város néhány éve arról híresült el, hogy kiderült: száz-százötven csicskát is tarthatnak az itt lakók (Fotónk illusztráció)
A tizenötezres dél-alföldi város néhány éve arról híresült el, hogy kiderült: száz-százötven csicskát is tarthatnak az itt lakók (Fotónk illusztráció)

Lázár Zsolt szerint korábban a helyi családsegítő is igyekezett szembenézni a problémával. Próbálkoztak a csicskák mentésével, de ha sikerült is kiszabadítani egy-egy embert, nem volt hova menekíteni őket. Az Ótemplomi Szeretetszolgálat évekkel ezelőtt emiatt krízisházat hozott létre.

Rabszolgasors Magyarországon: van, ahol már divat lett a csicskatartás
please wait

No media source currently available

0:00 0:16:35 0:00

Meló életre-halára

Míg az Ótemplomi Szeretetszolgálat a Szarvas-környéki rabszolgatartás ellen harcol, addig a Baptista Szeretetszolgálat országosan működik. A két szervezet szorosan együttműködik. De Coll Ágnes szerint a csicskáknak csak addig van értékük, amíg dolgozni tudnak és pénzt termelnek a gazdájuknak.

„Volt olyan kliensünk, akinek azon túl, hogy rabszolgaként dolgoztatták a háztartásban – főzött, mosott, takarított –, a ház körüli munkákat is meg kellett csinálnia. Emellett egy lepattant, fűtés nélküli melléképületben kellett laknia. Közben elvitték autóval egy építkezésre Budapestre, ahol napi tíz órát kellett dolgoznia. De akadt olyan kliensünk is, akit hétvégére kölcsönadtak egy másik házhoz dolgozni. Tehát ezek az emberek éjjel-nappal dolgoznak, nagyon hamar tönkre is mennek”

– magyarázta a csicskák helyzetét a Baptista Szeretetszolgálat Emberkereskedelem elleni programjának vezetője, aki szerint általában olyan emberekből lesznek rabszolgák, akiknek az élete megfeneklett, elveszítették mindenüket, a többségük alkoholista lett.

Kálmán élete éppen így alakult. A férfinak húsz évvel ezelőtt még mindene megvolt: feleség, család, munka, otthon. Most azonban a szarvasi krízisház lakója majd négyévnyi rabszolgaság után. A lejtmenet sok-sok évvel ezelőtt kezdődött. Hódmezővásárhelyen élt a feleségével és a fiával, azonban az alkohol miatt huszonegy év után elváltak. Kálmán egymillió forinttal a zsebében vágott neki az új életnek.

Az ember, aki kétszer is volt csicska

Balogh Kálmán a válás után albérletbe költözött és raktárosként dolgozott, ám az alkohol miatt hamarosan a munkahelyéről is kirúgták, pénz nélkül pedig gyorsan az utcán találta magát. Nem volt hova mennie, de az egyik ismerőse ajánlott neki egy családot, akik Hódmezővásárhely mellett, egy tanyán éltek.

Kálmán tizenhat évvel ezelőtt került rabszolgasorba. Az első családtól másfél év után szökött meg, de néhány hét múlva újra csicska lett belőle
Kálmán tizenhat évvel ezelőtt került rabszolgasorba. Az első családtól másfél év után szökött meg, de néhány hét múlva újra csicska lett belőle

Kálmánnak napi háromszori étkezést és napi ötszáz forintos bért ígértek az állatok gondozásáért. A férfi igent mondott, de azon meglepődött, hogy még két csicskával kellett osztoznia egy terménytárolóban kialakított instant lakáson. De, mint a Szabad Európának elmondta, akkoriban ez volt a legkisebb gondja, mert se víz, se fűtés nem volt a helyiségben.

„Ráadásul három hónap után már kevesebb cigit adtak, és az ennivaló is egyre kevesebb lett”

– mondta a férfi, aki pénzt akkor már egyáltalán nem kapott a gazdájától, annak ellenére hogy hajnal négytől este nyolcig dolgoztatták a tanyán. Nem volt hova mennie, pedig állítása szerint ment volna, de inkább reménykedett abban, hogy jobbra fordulnak a dolgok. Azonban nem így lett. A férfi végül másfél év után szökött meg nagy nehezen a tanyáról, ahol folyamatosan szemmel tartották.

„Ezek a történetek nem arról szólnak, hogy elképzelünk egy romantikus családot, ahol együtt esznek-isznak, és akkor megjelennek gonosz emberek, akik elrabolják a nagypapát vagy a nagybácsit, és néhány hét alatt csicskát csinálnak belőle. Itt nagyon-nagyon komoly családi krízisek, problémák vannak”

– magyarázta a Szabad Európának Lázár Zsolt, az Ótemplomi Szeretetszolgálat vezetője, hogy ezek az emberek általában a nem létező szociális hátterük miatt kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe.

Kálmánnak sem volt hova mennie, így szökése után testvére családjánál húzta meg magát, de néhány nap múlva onnan is mennie kellett az alkoholproblémái miatt. Újra hajléktalan lett. Egy hét után úgy gondolta, az utcánál bármi jobb.

„Vásárhelyen a piacnál voltam kint. Azt vettem észre, hogy megállt mellettem egy fehér Seat. A férfival ott volt egy csicska, azt küldte oda hozzám a padhoz, ahol ültem, és kérdezte, hogy: eljössz Szarvasra? Addig azt sem tudtam, hogy a térképen van ilyen, vagy létezik ilyen, hogy Szarvas. Hát mondom, kérek tíz percet. Gondolkoztam, mondom, gyerünk!”

Kálmán újra igent mondott, bízva abban, hogy most jobb lesz. De a forgatókönyv ugyanaz volt, mint az előző helyen: megint egy tanyán kötött ki, ahol állatokat kellett gondoznia. Éjjel-nappal dolgoztatták, cserébe sem fizetést, sem normális ennivalót nem kapott.

„Néha – merthogy én tudok főzni hál’ istennek – kaptunk húst, de azt hagy ne mondjam, honnan jött az a hús. A disznó már meg volt dögölve három-négy napja, és azt megnyúzták, és akkor abból kaptunk húst”

– magyarázta a férfi, akinek kannás borból viszont adtak eleget.

A szakemberek szerint általában azok az emberek kerülnek csicskasorba, akiknek családra, szeretetre van szükségük (Fotónk illusztráció)
A szakemberek szerint általában azok az emberek kerülnek csicskasorba, akiknek családra, szeretetre van szükségük (Fotónk illusztráció)

Szakemberek szerint a legtöbb csicska szenvedélybeteg, vagyis alkoholista lesz a rabszolgaság alatt, így gazdáik itallal is könnyen sakkban tudják őket tartani.

Kálmánnak három hónap után esett le a tantusz, hogy cseberből vederbe esett.

„Hát egy darabig úgy elmentünk. Hát hogy mondjam? Olyan másfél évig úgy jó volt. Jó volt, hát ez túlzás… A hajléktalanságnál jobb volt. De aztán elkezdtek verni, és akkor, na, betelt a pohár.”

Hiába telt be a pohár, a férfi még két évig a családnál maradt. Néhány évvel ezelőtt az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársai mentették ki a csicskasorból. Azóta talált munkát, és a poharat is letette.

Vendetta helyett

A szeretetszolgálat munkatársai évente öt-hét embert tudnak kiszabadítani fogvatartóiktól. Oncsik János hivatásos csicskamentő azt mondta a Szabad Európának, hogy nem tartanak bosszútól. Tapasztalataik szerint a gazdák nem próbálják meg erőszakkal visszaszerezni a felszabadított csicskáikat.

„Az a szomorú valóság, hogy nincs rá szükségük, tehát nem vállalják ezt a kockázatot, ugyanis sokkal egyszerűbb egy teljesen idegen, új embert idehozni máshonnan, sokkal egyszerűbb elmenni egy nagyvárosba, és mondjuk a hajléktalanok közül leszólítani egy új embert.”

De más módszerek is vannak. A csicskatartók keze messzire – akár több száz kilométerre is – elér, és sokszor maffiaszerű hálózatot működtetnek az emberek becserkészésére.

„Általában beküldik az egyik kis csicskájukat a hajléktalanszállóra, aki ott toboroz embereket. – Gyertek, tudok egy jobb helyet, ahol adnak enni, tök jó, mert van szállás, nem bántanak, nem zsákmányolnak ki. Mitől jobb ez, ahol most vagy? Hát itt százan vagytok ezen a hajléktalanszállón. Ott csak mi vagyunk, van egy külön épület, ahol szépen ellakhatunk, kicsit kell dolgozni, de az sem vészes. – Ezzel a dumával kiszed mondjuk két-három embert ezekről a hajléktalanszállókról”

– mondta a szakember, aki szerint Szarvason szinte mindenki tisztában van azzal, hogy csaknem kétszáz ember él a városban vagy a város körüli tanyákon rabszolgaként. Oncsik János azt mondta a Szabad Európának: úgy látja, a rabszolgatartás szinte már elfogadottá vált a városban, romák és nem romák egyaránt tartanak csicskákat.

„Hallottunk olyan visszajelzéseket az iskolából, hogy 12-14 év körüli gyerekek már arról vitatkoznak, hogy melyiküknek van csicskája, úgymond házi cselédje otthon, és melyiküknek nincs. Egyfajta státusszimbólummá vált már néhány családban ez”

– összegezte tapasztalatait a szakember.

Utazás csomagtartóba zárva

A csicskatartás azonban nem csak Szarvasra jellemző. Szakemberek szerint kevés olyan település van az országban, ahol ne lennének modern kori rabszolgák. Egyes becslések szerint Magyarországon legalább harminchatezer ember él rabszolgasorban.

Horváth Marika (az asszony azt kérte, a cikkben használjuk a rabszolganevét – B. R.) tíz évig volt csicska egy Pest megyei kisvárosban, alig néhány tíz kilométerre a fővárostól. Későbbi gazdájával egy kórházi szobában ismerkedett meg. Mindketten betegek voltak, szobatársa már ott elkezdte becserkészni őt.

„Munkalehetőséget kaptam tőle. Tudta, hogy szeretek takarítani, és mivel felújították a házukat, adta magát a lehetőség. Azt is tudta, hogy nem vagyunk gazdagok és van hat gyerekem. Már előtte is lakásokra jártam takarítani, és felajánlotta, hogy nyugodtan menjek hozzá is, ha elvállalom, akkor fizet érte rendesen”

– mesélte a Szabad Európának adott interjúban az asszony, akinek már az első perctől kezdve nem annyit és nem úgy fizettek, ahogy megállapodtak. Három hónapig hitegették, hogy megadják neki, ami jár; ezért sem hagyta ott a nem túl jól fizető munkát. A legutolsó takarításra a lányát is magával vitte. A család ekkor a gyereket és az asszonyt is foglyul ejtette. A kilencéves kislányt egy másik településre hurcolták, távol az édesanyjától.

„Elvették a személyi igazolványomat, elvették a telefonomat, nem tudtam senkivel sem kommunikálni, senkit nem tudtam hívni. Lényegében a lányomat vitték el, vele tartottak sakkban”

– mesélte Marika, akit meg is vertek, amiért ellenkezni mert.

Horváth Marika tíz évig volt csicska. Az akkor kilencéves lányával együtt rabolták el, ezzel tartották sakkban. Az asszony életéről dokumentumfilm is készült
Horváth Marika tíz évig volt csicska. Az akkor kilencéves lányával együtt rabolták el, ezzel tartották sakkban. Az asszony életéről dokumentumfilm is készült

A nőt nyáron arra kényszerítették, hogy minden éjjel gyümölcsöt lopjon a kertekből, télen pedig egy puszedligyárban dolgoztatták. A tulajdonos nem tudott arról, hogy csicska, viszont a munkatársak között akadtak, akik jelentettek a fogvatartóinak mindenről, amit csinált. Így a gyárban sem merte elmondani senkinek, hogy rabszolgaként él, a lányát pedig elrabolták. Ráadásul a saját nevét sem használhatta. Azt mondta: rajta kívül még két csicska volt a háznál.

„Hát az egyik már ott volt, amikor én odamentem. Kezdetben úgy tudtam, hogy ő a sofőrjük. Aztán kiderült, hogy csicska. Tehát ott senki nem tudja, amikor odakerül, hogy rabszolga lesz. Én is el lettem nevezve másképpen, más nevet kaptam. Mindenhol úgy kellett bemutatkozzam. Úgy ismertek, mint Horváth Marika, hogy ne tudja az igazi nevemet senki, ha véletlenül valahol keresnének, akkor így tudták volna, hogy én ki vagyok. De így nem tudta senki, hogy én ki vagyok, csak azt, hogy Horváth Marika.”

Marika nem próbált szökni, sakkban tartották. Végig a lányával zsarolták. Ráadásul minden hónapban elvették tőle a puszedligyárban megkeresett 270 ezer forintját. Ha idegen ment a házba, esélye sem volt jelezni neki.

„Volt olyan, hogy kértek beiskoláztatási támogatást, és olyankor kijönnek környezettanulmányra. Mindig tudták, hogy mikor jön a családsegítő, mivelhogy időpontot egyeztettek vele. Mielőtt megérkezett, minket, rabszolgákat bezártak a pincébe. Akkor lettünk csak kiengedve, amikor már teljesen tiszta volt a terület”

– mondta az asszony, aki állítása szerint tíz éven keresztül csak lisztet és vizet kapott, abból sütött magának bodagot, vagyis cigánykenyeret.

„Nem ismertük a süteményt, nem ismertük a húst, semmit. Ha ünnep volt, akkor amik maradékok voltak, azt, magyarán mondva, mint a kutyának, odadobták, hogy edd meg. Lent éltem a garázsban a kutyával egy szivacson. Utána az meg lett csinálva egy szuterénnek. Oda le lett rakva a nagymama, meg két nyugdíjas öregember is, akiknek a nyugdíját ők vették fel. Valójában a nagymamáról azt sem tudtuk, hogy kicsoda, csak elneveztük így”

– emlékezett vissza Marika, aki azt is elmondta: soha nem hagyták magára, nehogy megszökjön.

„Ha most gondoltak egyet, hogy átmennek három faluval arrébb az egyik ismerősükhöz, akkor be kellett mennem a csomagtartóba, ráhúzták a fejemre a tetőt, és akkor ott voltam addig, amíg ők bent voltak, kávéztak, nem foglalkoztak azzal, hogy most megfulladok vagy bepisilek vagy bármi. Olyan volt a csomagtartóban, mintha egy koporsóban lennék. Ott csak a félelem van, hogy mikor fulladok meg.”

A tehetetlenség törvénye

Az elmúlt három évben Magyarországon a rendőrségi statisztikák szerint országosan összesen tizenkét ügyben indult eljárás kényszermunka miatt – de ebbe már a prostitúció is beletartozik. Békés megyében az elmúlt években például egyetlenegy embert sem tartóztattak le csicskatartás miatt.

„Voltak hatósági akciók, több tucat rendőr bevonásával. Volt, amikor más hatóságok léptek föl – eredménytelenül. Nem volt olyan eredmény, hogy több tucat embert kihoztak volna”

– nyilatkozta Lázár Zsolt, az Ótemplomi Szeretetszolgálat vezetője.

A probléma tehát óriási, és úgy tűnik, a rendőrség egymagában édeskevés a modern kori rabszolgaság felszámolásához. Először is a kizsákmányolt emberek szinte soha nem tesznek feljelentést a gazdájuk ellen. Amíg fogva tartják őket, addig félelemből, szökésük vagy szöktetésük után pedig örülnek a szabadságnak, és el akarják felejteni a sok szörnyűséget, ami velük történt. Oncsik János szerint valamiért – jó magyar szokás szerint – a szomszédok és a környékbeliek sem értesítik a hatóságokat; sokszor éppen azért, mert ők maguk is csicskatartók.

„Volt már erre példa többször is, hogy amikor kiment a rendőrség, a családban mindenki azt nyilatkozta, hogy náluk semmiféle csicskáztatásról nincs szó. Kijött a fogva tartott személy, és szintén lenyilatkozta, hogy ő aztán dehogyis rabszolga, neki ezek az emberek a barátai, azért van itt, mert jól érzi itt magát. A rendőrség sajnos nem tud mit tenni ilyen helyzetben”

– magyarázta az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársa.

De Coll Ágnes, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa több mint tíz éve segíti az emberkereskedelem áldozatait. Van, amikor a rendőrség kéri a segítségüket, van, amikor fordítva. Szerinte a hatóság helyzete sem könnyű.

„Ezeket az embereket általában szinte egy percre sem hagyják egyedül, tehát nem tudom megközelíteni, a rendőr sem tudja megközelíteni, mert nem rúghatja be az ajtót, hiszen milyen alapon? Azért, mert valaki azt mondta? De nincs bizonyítéka. Persze ez is előfordul”

– mondta el a Szabad Európának De Coll Ágnes.

Józsinak nincs senkije, és nem volt hova mennie, ezért szegődött el egy családhoz cselédnek, ahol végül minden pénzét elvették, dolgoztatták
Józsinak nincs senkije, és nem volt hova mennie, ezért szegődött el egy családhoz cselédnek, ahol végül minden pénzét elvették, dolgoztatták

Józsi csupán két hete szökött meg a gazdáitól, az ótemplomiak segítettek neki is, most a krízisházban él. Két évig volt csicska. Azt mondta: tudta, hova megy, csak nem gondolta, hogy ennyire rossz lesz.

„Behálózni nem nagyon hálóztak be, mert ismertem őket. Tudtam, hogy van külön helyiségük. Egy hónapig jó is volt, mert feldobtam a hatvanezres nyugdíjamból albérleti pénznek először húszezret, de aztán a végén már mindent elvettek tőlem. Csicskáztattak, melóztattak és minden pénzemet elvették”

– mesélte a férfi, aki az interjú készítésekor még nem mert utcára menni, mert attól félt, hogy megtalálják.

A férfi végül két évig bírta rabszolgaként. Az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársai segítettek neki megszökni
A férfi végül két évig bírta rabszolgaként. Az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársai segítettek neki megszökni

Oncsik János szerint jobb is, ha nem megy ki. Ugyanis akinek sikerül is elmenekülnie a szolgasorból, nem biztos, hogy sokáig marad szabad ember.

„Szeretem, ha az első egy-két hetet izoláltabb környezetben töltik az itt lakók. Leginkább azért, hogy még véletlenül se fussanak össze azzal a családdal, akiktől kikerültek. Ilyenkor megvan az esélye annak, hogy megkörnyékezik és megpróbálják visszacsábítani.”

Balogh Kálmánt, aki kétszer is volt csicska, szabadulása után többször is megpróbálták visszacsalogatni egykori gazdái, de nem ment vissza, pedig elmondása szerint amikor az utcán élt, a család és a szeretet hiányzott neki a legjobban. A Baptista Szeretetszolgálat szakembere szerint ezt a csicskatartók is jól tudják.

„Mind ugyanazzal a módszerrel élnek: kötődést alakítanak ki. Egyfajta bizalmat építenek fel saját maguk iránt, ami egy furcsa szeretetkapcsolat, merthogy egy olyan ember, aki gyámolításra szorul, azt hiányolja a leginkább, hogy törődjenek vele, hogy szeretet kapjon, hogy legyen egy óvó-védő közege, amiben jól érezheti magát. Ezért is veszélyeztetett rengeteg olyan ember, akinek valamilyen módon rendezetlen a családi háttere”

– magyarázta De Coll Ágnes.

Marist a férje és a gyerekei sem keresték az alatt a tíz év alatt, amíg rabszolgaként élt. Arra a kérdésre, hogy miért nem, nem tudta a választ. Azt viszont pontosan tudta, hogy miért nem próbált szökni fogsága kezdeti éveiben.

„Azért nem próbáltam szökni, mert féltem tőlük. Azt mondták, ha bármi ilyesmivel próbálkozok vagy szólok bárkinek, akkor tudják, hol laknak a gyerekeim, és rajtuk fognak bosszút állni. Emiatt nem mertem szólni senkinek sem”

– mesélte az asszony, akit a gazdái még arra is kényszerítették, hogy oda írassa iskolába a lányát, ahova a család mondta, ő pedig mindent úgy tett, ahogy akarták. Sőt Horváth Marikaként a fogva tartó család gyerekének szülői értekezleteire is folyamatosan eljárt mint családtag. Az asszony azt mondta a Szabad Európának, hogy másfél millió forintnyi hitelt is felvettek a nevére a gazdái, ami mostanra felkúszott 9 millió 876 ezer forintra.

Egy nő fogságban

Horváth Marikát is csak addig tudták eltántorítani a szökéstől, amíg a lányával zsarolták. Fogvatartói mindig gondosan ügyeltek arra, hogy anya és lánya sose legyen egyedül, amikor találkoznak, azonban hét év után egyszer sikerült kettesben maradniuk.

„Egy alkalmam volt, hogy olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy senki nem volt ott. Akkor tudtam a lányomnak szólni, hogy menj be az iskolába, és mondj el mindent. Mondom, elvisznek, ne félj, én is megyek. Másnap kiment a rendőrség, gyámügyi hivatal. Az én fogvatartóim akkor már tudták, hogy biztos, hogy én voltam, tagadtam, de akkor úgy elvertek, hogy két hétig nem tudtam az utcára sem kimenni, mert nem volt a fejemen olyan pont, ami nem volt megütve”

– emlékszik vissza az asszony, aki a lánya felszabadulása után kezdte el tervezni a szökését. Maris rabszolgasoráról Tuza-Ritter Bernadett forgatott dokumentumfilmet Egy nő fogságban címmel.

Ebbe Maris gazdái is belementek, persze jó pénzért. A filmforgatás adott erőt az asszonynak a szökéshez, aki a rendezőnő segítségével szabadult ki végül a rabszolgaságból.

„Szóltam neki, hogy meg akarok szökni. Kérdezte, hogy mikor. Mondtam, hogy kedden, mert éjszakás vagyok, mondom, hajnalban alszanak, a fizetésemből már előre kikértek kétszázezret, de maradt még bent 52 ezer forintom, mondom, annyival csak megszökök valahogy”

– mesélte a szökési terveit az asszony, aki 2016-ban azon a bizonyos kedden meg is szökött Tuza-Ritter Bernadett segítségével. Az első néhány hónapban éjjeli takarítói munkát vállalt, nappal pedig aludt. Az asszony szerint ez azért is volt jó, mert sokáig félt, hogy megtalálják a gazdái. De erre sosem került sor.

„Hogy mi volt a legfurcsább a szabadságomban? Az első havi fizetésem, ami 58 ezer forint volt. És kérdeztem a Bebitől (Tuza-Ritter Bernadett – B. R.), hogy most mit csináljak ezzel? Mondta, hogy ez a tied. Mondta, hogy menjünk vásárolni.”

Az asszony tízévnyi fogság után felkereste a családját, a gyerekeit. Azóta unokái vannak, és köszöni szépen, jól van. Feljelentést soha nem tett.

A szakemberek szerint korábban csak a Szarvas-környéki tanyákon tartottak rabszolgákat, de tíz évvel ezelőtt már a belvárosi házakba is beköltöztették őket (Képünk illusztráció)
A szakemberek szerint korábban csak a Szarvas-környéki tanyákon tartottak rabszolgákat, de tíz évvel ezelőtt már a belvárosi házakba is beköltöztették őket (Képünk illusztráció)

A szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársa szerint Maris története nem egyedi, és az sem, hogy nem tett feljelentést a rendőrségen.

„Nincsenek feljelentések az ügyben. Egész egyszerűen amikor valaki kiszabadul ebből a sorsból, ebből a környezetből, nem szeretne feljelentést tenni. Örül, hogy megszabadult, lezárta a dolgot, és nem akar vele foglalkozni”

– magyarázta Oncsik János, aki szerint a csicskatartóknak jelenleg nincs mitől tartaniuk, mert nincs olyan működőképes rendszer, amely reagálni tudna erre a problémára Magyarországon. Pedig a Büntető törvénykönyv 2012-es módosítása éppen az ehhez hasonló kényszermunka szigorúbb büntethetőségét próbálta elősegíteni. De hiába, ha a feljelentések száma nem nő, és a csicskáztatás csak nehézkesen bizonyítható. Az Európai Bizottság 2021-es jelentése szerint az Európai Unióban Magyarországon, Romániában, Lengyelországban, valamint Hollandiában érinti leginkább az embereket a modern kori rabszolgaság.

  • 16x9 Image

    Báthory Róbert

    Báthory Róbert a magyarországi Szabad Európa, senior oknyomozó újságírója. 17 éve dolgozik a médiában, ebből 10 évet a legnagyobb televíziók; RTL Klub, Tv2, Hír TV, MTV hír - és hírháttér műsorainál, mint riporter, szerkesztő, illetve felelős szerkesztő. Ezt megelőzően a Kossuth Rádió és a Rádió C munkatársa volt.

XS
SM
MD
LG