Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Rekordközelben az azonosított új fertőzöttek száma


Menőtautó halad át a Kálvin téren 2020. november 12-én.
Menőtautó halad át a Kálvin téren 2020. november 12-én.

Több mint ötezer új fertőzöttet és majdnem száz halálos áldozatot jelentettek.

Az előző napokhoz képest újra jelentősen emelkedett a regisztrált új koronavírusosok száma Magyarországon. Az állam 5 097 új fertőzöttet jelentett, 99 péntekre elhunyt áldozatnál pedig ezt a fertőzést jelölték meg a halál elsődleges okának.

Ezzel majdnem elértük a százezer aktív fertőzöttet, most 99 202 fő a pontos szám. Az összes eddigi fertőzött egyébként 131 887 fő, tehát az elsöprő többségük aktív fertőzött még.

Újabb százak kerültek kórházba tegnaphoz képest, most 6 690 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 518-an vannak lélegeztetőgépen.

A nemzetközi kitekintésért pedig kattintson alább.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG