Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Rendszeres tesztelést kértek a színészek, „a színház válasza: folyik el a lé"


Wunderlich József szerint a színészek szoronganak a helyzettől, de féltik az állásukat, ezért hallgatnak
Wunderlich József szerint a színészek szoronganak a helyzettől, de féltik az állásukat, ezért hallgatnak

A hőmérés, a valódi maszkhasználat és a tesztelés hiányáról, a “külsős” szereplők ellenőrizetlen beengedéséről, a helyzet miatt szorongó, de az állásukat féltő ezért hallgató színészekről ír közösségi oldalán a Vígszínház művésze. A poszt a megjelenése után pár órával elérhetetlenné vált. A teátrum igazgatója reagált, szerinte minden biztonságosnak ítélt protokollt követnek.

„Azt kértük a színháztól, hogy ha naponta nem is, legalább hetente tesztelje azokat a színészeket, dolgozókat, akiknek az adott héten maszk nélkül kell érintkezniük esténként. A színház válasza: folyik el a lé" – írta a közösségi oldalán, időközben törölt, posztjában Wunderlich József, a teátrum színésze.

A színész, akinek a felesége is pozitív és a gyermekei is elkapták a koronavírust, arról is beszámol, hogy a 11. napon, frissen szabadulva a karanténból, kérte a színház vezetését, hogy ne kelljen Halász Judittal együtt játszania maszk nélkül egy olyan darabban, amelyben folyamatosan érintkezniük kell, mert félti az idős színésznőt. Bejegyzése szerint erre azt a választ kapta, hogy

„letelt a 10 nap, nincs kontaktkutatás, ha nincsenek tüneteim, bemehetek (értsd: be kell mennem), jogilag ez rendben van, én már nem vagyok fertőző. Az összes kollégám azt mondta, így nem játszhatjuk le az előadást, próbáltuk meggyőzni a színházat, hogy hadd játsszunk maszkban, ezzel óvva veszélyeztetett kollégá(i)nkat. A színház válasza: nem lehet, mást jelentene, elviszi a néző figyelmét, mit mondunk a nézőnek".

A színész arról ír, hogy nincs hőmérséklet mérés, valódi maszkhasználat, még normális kézfertőtlenítők sincsenek, miközben hónapok óta ellenőrizetlenül fogadja a színház a “külsős” szereplőket, résztvevőket, még csak az sem volt ellenőrizhető, hogy valaki rossz egészségi állapota ellenére bejön-e a színházba.

Szorongó, megélhetésüket féltő színészek

"Sok előadás van, ahol összefolyik a taknyunk, nyálunk" írja Wunderlich és fel is sorol néhányat, köztük

  • "A Nagy Gatsby (amit egyik kollégánk fertőző állapotában játszott tudtán kívül, majd a színház utólag sem tesztelte az érintett/érintkező embereket)
  • A Pál utcai fiúk (hírhedt gócpontunk, ahová Kern Andrást - minden kockázat ellenére - sikerült beugrasztani egyik este Janónak)
  • A Diktátor (együtt az összes korosztály, sok külsős, általában óriási tömörülésekkel a takarásban)
  • A Szerelmek Városa (végig kell ölelgetni itt is sokmindenkinek sokmindenkit…)"

A színész, aki azt írja, hogy hazavitte újszülött gyermeke mellé a vírust a színházból, arról is ír, hogy a színészek nem mernek szólni, noha szoronganak a helyzet miatt, mert féltik az állásukat. Sorait azzal zárta, sokáig hitt abban, hogy ezeket a dolgokat meg tudják oldani a színházon belül, diszkréten, emberi módon, de már nem hisz ebben.

Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója a hvg.hu-nak reagált minderre. Azt mondta: az állam és az orvosok által biztonságosnak ítélt protokollt követik, sőt néha még annál szigorúbban is járnak el. „Amikor a hivatalos iránymutatásban még csak ajánlottnak nevezték a maszkviselést, mi kockáztattuk meg először, hogy kötelezővé tegyük a maszkhasználatot, ami okozott is felzúdulást” – mesélte, hozzátéve, hogy a lázmérést is az elsők között vezették be.

Rudolf szerint a poszt minden állítása „tételesen cáfolható”, nem igaz például, hogy a külsősök bármiféle ellenőrzés nélkül lennének jelen a színházban. Arra pedig, hogy „folyik el a lé”, azt mondta: a színház a járvány kezdete óta bevezette, hogy ha bármelyik alkalmazott tüneteket észlel magán, a Vígszínház fizeti a tesztjét.

A Vígszínház dolgozói körében Rudolf Péter szerint kiemelkedően magas, 97 százalékos az átoltottság, de a maradék 3 százalékot személyesen próbálják meggyőzni az oltásról; az igazgató jelenleg hivatalos állásfoglalást vár arról, hogy kötelezheti-e az oltatlanokat arra, hogy a színház költségén munkaidőn kívül végezzenek rendszeres tesztet. Amennyiben erre lehetősége lesz, be fogja vezetni ezt.

„Nem önmagáért szeretném, hogy működjön a Vígszínház, hanem a dolog pszichés része miatt ”– magyarázta az igazgató. – „Amennyiben le kell állnia a színháznak, azt meg tudjuk tenni, de nem szeretnék ennek elébe menni, és jelenleg okunk sincs rá.”

A Vígszínház a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában működik, ezért őket is megkerestük kérdéseinkkel, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

XS
SM
MD
LG