Repülőkatasztrófa Washingtonban: utasszállító ütközött helikopterrel
Az American Airlines egyik menetrend szerinti járata összeütközött egy katonai helikopterrel az amerikai főváros felett. Mindkét gép lezuhant, keresik az esetleges túlélőket.

1
A baleset a Capitolium közelében történt közép-európai idő szerint hajnali három körül

2
A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) közleménye szerint az American Airlines-gép már leszálláshoz készült, éppen a Ronald Reagan repülőtér egyik kifutópályáját közelítette meg

3
Ekkor ütközött vele egy épp kiképzési repülést végző katonai helikopter – tudta meg a CNN. A két gép fedélzetén összesen 67 ember tartózkodott, ebből négyfőnyi személyzet. A helikopteren három katona utazott

4
Mivel az utasszállító a várost átszelő Potomacba zuhant, így a vízben is folyik a kutatás-mentés. A hatóságok nagy erőkkel vonultak a helyszínre, ám a munkát nehezíti, hogy a víz mindössze másfél fokos