Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Részvét és kritika: a világ vezetői búcsúztak Gorbacsovtól


Mihail Gorbacsov 1991. február 28-án
Mihail Gorbacsov 1991. február 28-án

Vezetők és politikusok világszerte részvétüket fejezték ki, miután 91 éves korában meghalt Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet vezető, akinek reformjai a kommunizmus összeomlásához vezettek Európában.

Oroszországban Vlagyimir Putyin elnök egyes szövetségesei a közösségi médiában bírálták Gorbacsovot, azzal vádoltak, hogy Oroszországot másodrendű hatalommá tette.

Gorbacsov kedd késő este halt meg súlyos és hosszan tartó betegség után – közölte a moszkvai Központi Klinikai Kórház az állami médiával.

Joe Biden amerikai elnök még aznap este kiadott közleményében kivételes vezetőnek nevezte Gorbacsovot – olyannak, akinek volt képzelőereje, meglátta, hogy lehetséges egy másfajta jövő, és volt bátorsága, hogy egész karrierjét kockára tegye annak érdekében. „Az eredmény egy biztonságosabb világ és több millió ember nagyobb szabadsága lett” – írta Biden.

António Guterres ENSZ-főtitkár szerint Gorbacsov megváltoztatta a történelem menetét, míg Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint Gorbacsov „olyan örökséget hagyott ránk, amelyet nem fogunk elfelejteni”.

„Megbízható és tisztelt vezető volt, aki döntő szerepet játszott a hidegháború befejezésében, a vasfüggöny lebontásában, és megnyitotta az utat a szabad Európa előtt” – tette hozzá.

Emmanuel Macron francia elnök a béke embereként méltatta Gorbacsovot, akinek döntése a szabadság útját nyitotta meg az oroszok előtt. „Az európai béke iránti elkötelezettsége megváltoztatta közös történelmünket” – írta Macron Twitteren.

Boris Johnson leköszönő brit miniszterelnök szomorúan nyilatkozott Gorbacsov halálhírével kapcsolatban. „Putyin ukrajnai agressziójának idején a szovjet társadalom megnyitása iránti fáradhatatlan elkötelezettsége mindannyiunk számára példaértékű marad” – mondta.

A Putyin által alapított kormányzópárt, az Egységes Oroszország alsóházi képviselője, Oleg Morozov Gorbacsovot az Oroszország számára igazságtalan új világrend egyik megalkotójának nevezte.

Morozov az ukrajnai háborút a posztszovjet világrend megváltoztatására tett kísérletnek minősítette. Azt mondta, reméli, hogy Gorbacsov utolsó napjaiban megbánást érzett tetteinek következményei miatt.

Putyin szóvivőjén, Dmitrij Peszkovon keresztül mély részvétét fejezte ki Gorbacsov halála miatt.

Putyin hivatala egyelőre nem közölte, hogy milyen szertartást tartanak Gorbacsov emlékére.

Az egykori szovjet vezetőt várhatóan a moszkvai Novogyevicsi temetőben temetik el 1999-ben elhunyt felesége, Raisza mellé – közölte az állami média.

Felemelkedés és bukás

Gorbacsov 1985-ben vette át a kommunista párt és a Szovjetunió vezetését, és hat viharos éven át kormányzott, amely a vasfüggöny leomlásához, Németország újraegyesítéséhez és végül a Szovjetunió felbomlásához vezetett, amit Putyin „az évszázad legnagyobb geopolitikai katasztrófájának” nevezett.

Gorbacsov a glasznoszty és a peresztrojka bevezetésével igyekezett életben tartani a küszködő Szovjetuniót.

Nem engedte a hadsereg bevetését, amikor 1989-ben a demokráciapárti tüntetések végigsöpörtek a keleti blokk országain. Ezek a fejlemények viszont hozzájárultak a Szovjetunió 15 tagköztársaságának demokrácia- és autonómiatörekvéseihez, amelyek a következő két évben – néha erőszakosan – a rendszer széteséséhez vezettek.

Gorbacsovot politikailag meggyengítette az 1991 augusztusában végrehajtott keményvonalas puccs, amely nagyrészt a Borisz Jelcin vezette népi ellenállásnak köszönhetően kudarcot vallott.

A Szovjetunió végét jelentő puccs - 30 éve történt
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:04:42 0:00

Egy héttel később Gorbacsov lemondott a Kommunista Párt főtitkári tisztségéről.

1991. december végén a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége elnöki tisztségéről való lemondása gyakorlatilag a szovjet birodalom végét jelentette.

Az elmúlt évek alatt Gorbacsov felváltva dicsérte és bírálta Putyint, amiért visszaadta a stabilitást Oroszországnak, ugyanakkor elítélte a média és a másként gondolkodók elleni szigort, valamint a hatalom szoros ellenőrzését.

Alekszej Venediktov, a volt szovjet vezetővel kapcsolatban álló neves orosz újságíró szerint azonban az ukrajnai inváziót követően Gorbacsov megítélése utódjáról éles fordulatot vett.

„Elmondhatom, hogy Gorbacsov nagyon mérges volt, ami érthető. Ez volt az életműve” – mondta Venediktov.

Készült az Izvesztyija, a TASZSZ, az Interfax, a Reuters és a The New York Times tudósításainak felhasználásával.
XS
SM
MD
LG