Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Riadó Csehországban: a járvány miatt elhízhatnak a gyerekek


(Képünk illusztráció)
(Képünk illusztráció)

Dana Gavrinevova prágai tornatanár borzalommal nézte, ahogy a diákjai egyik kilót a másik után szedik fel, miközben a koronavírus miatt otthonról tanulnak. A szakértőket nemcsak Csehországban aggasztja, hogy az online oktatás miatt terjed a gyerekkori elhízás.

Csehországban tavaly ősz óta zárva vannak az iskolák, és az ország a minap lett világelső a 100 ezer emberre jutó koronavírus-fertőzések tekintetében.

"Ez tényleg szörnyű. Vannak gyerekek, akik hetekig nem hagyták el a lakást. Akkor boldogok, ha felkelnek és egyből bekapcsolják a gépüket" – mondta Gavrinevova az AFP hírügynökségnek.

Zlatko Marinov, a prágai Motol kórház gyerekelhízási szakértője szerint krízis előtt állunk. A világjárvány kirobbanásáig a túlsúlyos cseh gyerekek aránya masszívan 25 százalék körül mozgott, közülük 60 százalék számított kövérnek - mondja Marinov, aki az arányok romlását jósolja. "Attól tartunk, hogy komoly elhízottság lesz ebből, emésztési zavarokkal súlyosbítva."

Hiba volt bezárni az iskolákat?

Csehország, ahol már 1,2 millióan fertőződtek meg koronavírussal és csaknem 20 ezren vesztették életüket a járványban, a szomszédos Szlovákia után a második a világon az egy főre jutó halálesetek számában az AFP szerint. A kormány bezárta a vendéglőket, az üzletek zömét, de a sportközpontokat és az edzőhelyeket is.

Az iskolák tavaly október óta szünet nélkül zárva vannak az óvodák, illetve az elemi iskolák első-második osztályának kivételével. "A gyerekek és a felnőttek fizikai aktivitásának visszaesése igencsak jelentős a kormány korlátozó intézkedéseinek következtében" – állapítja meg Jiri Suchy professzor, aki leendő sportoktatókat tanít módszertanra a prágai Károly Egyetemen. Szerinte a kormány "hibázott", amikor bezárta az iskolákat és arra késztette az embereket, hogy maradjanak otthon.

"A tornaórák, csapatsportok és vezetett edzések betiltása szemmel láthatóan végzetes hatással van a gyerekek és a fiatalok alakjára és fizikai állapotára" - mondja.

Legalább a kutyát vigyétek le!

A világ gyermekeinek állapotáról szóló 2019-es jelentésében az UNICEF már arra figyelmeztetett, hogy a gyermekelhízás világszerte egyre aggasztóbb méreteket ölt: a túlsúlyos 5-19 évesek aránya 10-ről csaknem 20 százalékra nőtt 2000 és 2016 között.

A túlsúlyos gyerekeket fokozottabban veszélyezteti a 2-es típusú diabétesz, a kiközösítés és a depresszió, valamint az, hogy elhízott felnőttekké válnak. Az elhízással összefüggő betegségek, például a szívproblémák vagy a diabétesz a leggyakoribb halálozási és rokkantsági okok közé tartoznak a fejlett országokban.

A cseh kormány márciusban készült megnyitni szélesebb körben az iskolákat, de visszakozott a növekvő napi fertőzési esetszámok miatt. Marinov doktor ezzel nem ért egyet: azt mondja, a gyerekeknek olyan gyorsan vissza kellene térniük az iskolákba, amilyen gyorsan csak lehet. Biztonsági intézkedések mellett, de sportolási lehetőségekkel.

"A gyerekek nem mozdulatlan organizmusok. Fejlődnek és otthon nem fogják megtanulni az ehhez szükséges tevékenységeket."

Gavrinevova azt meséli, hogy ő nyújtógyakorlatokat végeztetett a diákjaival a számítógépek előtt és videókat vetetett fel velük arról, ahogy bringáznak, korcsolyáznak vagy síelnek - alternatívát teremtenek az elmaradt sportóráknak.

"De sokan nem értették meg, hogy miért kellene ilyent csinálniuk" – mondta. "Így végül arra kértem őket, hogy álljanak fel, és legalább a kutyát vigyék ki sétálni."

Készült az AFP tudosítása felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG