Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Skócia üdülőhajón szállásol el ukrajnai menekülteket


Otthonukat elhagyó emberek Zaporizzsjában
Otthonukat elhagyó emberek Zaporizzsjában

Az Edinburgh közelében horgonyzó MS Victoria 739 szobájával akár 1700 menekült befogadására is alkalmas lehet.

Az első érkezők kedden foglalták el a kabinjukat a hatóságok szerint biztonságos, teljes személyzettel rendelkező hajón, amelynek igénybevételéről a befogadóhelyeken jelentkező kapacitáshiány miatt döntöttek.

Mint közölték, az érintettek hozzá fognak férni minden alapvető szolgáltatáshoz, ráadásul bármikor, korlátozás nélkül partra szállhatnak.

„Nem akarjuk, hogy az emberek a mindenképpen szükségesnél több időt töltsenek az ideiglenes szállásokon, így a hajón sem” – szögezte le Shona Robison lakhatásügyi és társadalmi igazságosságért felelős miniszter.

„Szeretnénk, ha a lehető legkényelmesebben éreznék magukat a tartózkodásuk alatt, partnereinkkel ezért együtt dolgoztunk a különböző fedélzeti szolgáltatások biztosításán” – tette hozzá.

Példaként hozta fel az éttermeket, a játszóházakat, az üzleteket, a mosodákat, a takarítást, a vezeték nélküli internetet és a közösségi tereket.

A bírálók szerint a hajó azonban nem teljesen biztonságos, és egyébként is alkalmatlan menekültek elszállásolására. Egyesek az iskolai oktatás nehézségét, mások pedig a koronavírus-járványgócok kialakulásának veszélyét emlegették.

„A háború elől menekülő embereknek biztonságos helyet ígértek Skóciában, ehelyett egy üdülőhajón rekedtek” – fogalmazott a munkáspárti Sarah Boyack.

Skócia több mint kilencezer ukrajnai menekültet fogadott be az orosz invázió február 24-i kezdete óta, a programot azonban júniusban fel kellett függeszteni a jelentkezők számának drámai megugrása miatt.

Nem fogadnak be több ukrán menekültet a lett városok
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:45 0:00
Készült az AFP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG