Több mint harmincezer civil vesztette eddig életét a háborúban – annak ellenére hogy a Kreml folyamatosan tagadja, hogy csapatai civil célpontokat támadnának. A háború milliók életét forgatta fel és kényszerített arra, hogy elmeneküljön a hazájából, pedig még közel sincs vége. Képgalériában ragadtuk meg az elmúlt egy év háborús eseményeinek pillanatait.
„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet” – Az ukrajnai háború első éve képekben
A második világháború óta Európa legbrutálisabb fegyveres konfliktusa vette kezdetét, amikor Oroszország 2022. február 24-én teljes körű támadást indított Ukrajna ellen. Az elesett katonák száma mindkét oldalon több mint százezer lehet, egyes adatok szerint az oroszoknál a kétszázezret is elérheti.

1
Amikor az orosz csapatok 2022. február 24-én megkezdték az ukrajnai inváziót, az 53 éves Olena Kurilo tanárnő megsebesült a Csuhujiv városára mért csapásban. „Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet. Soha nem gondoltam, hogy ez valóban megtörténhet ebben az életben” – mondta

2
Ukrán katonák foglalják el állásaikat egy hídon Kijev belvárosában 2022. február 25-én.
Miután légicsapásokat mértek több városra és katonai létesítményre, majd három irányból özönlöttek be Ukrajnába, az orosz megszállók végül elérték a főváros határát
Miután légicsapásokat mértek több városra és katonai létesítményre, majd három irányból özönlöttek be Ukrajnába, az orosz megszállók végül elérték a főváros határát

3
Megsemmisült orosz páncélosok egy utcán a Kijev melletti Bucsa városában 2022. március 1-jén. Az orosz egységeknek nem sikerült bekeríteniük vagy elfoglalniuk a fővárost, és végül kivonultak a térségből

4
Marina Jacko fut be egy kórházba barátja, Fedir mögött, aki 18 hónapos kisfiát, Kirilót viszi. A gyermeket Mariupol bombázása során érte találat 2022. március 4-én, és végül belehalt sérülésébe