Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Sokkal nagyobb lehet a kínai akkumulátorgyár vízigénye, mint amennyiről Debrecen vezetése beszél


Közmeghallgatás Debrecenben a tervezett akkumulátorgyárról 2023. január 9-én
Közmeghallgatás Debrecenben a tervezett akkumulátorgyárról 2023. január 9-én

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Papp László debreceni polgármester még októberben együttműködési megállapodást írt alá. Ebben az szerepel, hogy a déli gazdasági övezet vízkapacitását óránként 1770 köbméterre bővítik. Ez napi 42.480 köbmétert jelent, ami jócskán meghaladja a városházi kommunikációban sulykolt napi legfeljebb 24 ezer köbmétert.

Az elmúlt hetekben komoly lakossági ellenállásba ütközött kínai CATL cég akkumulátorgyár-beruházása, amelyet Debrecen déli gazdasági övezetében terveznek felépíteni. A civilek és az ellenzéki pártok helyi szervezetei többek között attól tartanak, hogy a gyár jelentős, egyesek szerint akár napi negyvenezer köbméteres vízigénye felgyorsíthatja a térség kiszáradását. A városvezetés e félelmek cáfolására előszeretettel használja azt a 2022 júniusában elfogadott közgyűlési határozatot, amely szerint az ipari park vízkapacitását óránként 180 köbméterről 1080 köbméterre fejlesztenék. Erre hivatkozott többek között Papp László fideszes polgármester a január 9-i katasztrófavédelmi közmeghallgatáson, valamint erről szólt az első pontja annak a szórólapnak is, amelyet az önkormányzat a napokban eljuttatott a debreceni postaládákba.

Habár a városvezetés rendre arról beszél, hogy a vízkapacitást napi 24 ezer köbméterben maximalizálták, ilyen nem olvasható a dokumentumban. Abban azt írják, „a tervezett beruházások megvalósításához az önkormányzat kormányzati támogatásból vállalja, hogy a támogatás folyósításához igazodóan több ütemben kiépíti a szükséges infrastruktúrát” a csatolt táblázatban olvasható adatok szerint. Arról nincs szó az anyagban, hogy a kapacitást ne lehetne tovább bővíteni.

Negyven- és hatvanezer köbméter közötti fogyasztással számolt az eltávolított szakértői tanulmány

Ahogy arról a Debreciner is beszámolt, a 24.hu február 3-án írta meg: a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal január 30-án közzétett egy szakértői tanulmányt, amely szerint a CATL gyárának is helyszínt adó déli gazdasági övezet napi vízigénye várhatóan negyven- és hatvanezer köbméter között fog mozogni. A dokumentumot két nap után eltávolították a felületről, a debreceni városháza pedig közölte, hogy a szakértő pontatlanul fogalmazott.

Az állam kötelezettséget vállalt a műszaki leírás szerinti megvalósításra

A városvezetés kommunikációjának ellentmond az az együttműködési megállapodás, amelyet 2022. október 28-án írt alá a magyar állam és a debreceni önkormányzat nevében Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter és Papp László polgármester. A dokumentum, amelyet még novemberben kapott meg a Debreciner a városházától, rögzíti, hogy az állam az 1025/2022. (I.27.), az 1041/2022. (II. 4.) és az azt módosító 1255/2022. (V.9.) számú kormányhatározat alapján forrásokat biztosít és kötelezettséget vállal a déli gazdasági övezetben tervezett infrastrukturális beruházások műszaki leírások és ütemterv szerinti megvalósítására.

A megállapodáshoz csatolt műszaki leírás egyebek között a déli gazdasági övezet vízkapacitásának fejlesztésére is kitér. Mint írják, az ipari park fejlesztéséhez szükséges egy négy kilométer hosszú új 400-as és egy közel négy kilométer hosszú új 500-as átmérőjű ivóvízvezeték, a meglévő ivóvízhálózatok összekötése a Varsa utcánál és a Mikepércsi útnál, valamint a hiányzó belső ivóvízelemek kiépítése annak biztosítására, hogy valamennyi befektetési területet el tudjanak látni. A műszaki leírás szerint így a meglévő kapacitást óránként 1770 köbméterre növelnék. Ez napi 42.480 köbmétert jelent, ami megegyezik a kormányhivatal által törölt, a városvezetés szerint pontatlanságokon alapuló tanulmány számításaival.

Eddig nem jeleztek pontatlanságot

Az együttműködési megállapodás tartalmáról még november 14-én írt a Debreciner, megemlítve a fenti adatokat is. A városvezetés részéről azonban mindmáig semmilyen jelzést nem kapott a szerkesztőség arra vonatkozóan, hogy bármilyen pontatlanság lett volna a polgármester és a miniszter által aláírt anyagban.

A témával kapcsolatban levélben kerestük Papp László polgármestert. Amennyiben válaszol, cikkünket frissítjük.

  • 16x9 Image

    debreciner.hu

    Ez a cikk a Szabad oldal kezdeményezésünk részeként jelent meg. Ebben az együttműködésben az ország független szerkesztőségeinek írásait, tartalmait vesszük át, hogy azok saját olvasóikon túl egy szélesebb nyilvánossághoz is eljussanak.

    debreciner.hu Debrecen és környékének híreit, eseményeit követi.

XS
SM
MD
LG