Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több ezer pedagógusi, tanári állást hirdetnek a közszféra állásportálján


Diáktüntetés a Belügyminisztérium előtt a státusztörvény ellen 2023. június elsején Fotó: Vörös Szilárd
Diáktüntetés a Belügyminisztérium előtt a státusztörvény ellen 2023. június elsején Fotó: Vörös Szilárd

A pedagógus szóra ezernél több, a tanár szóra csaknem kétezer álláshirdetést dob fel a közszféra állásportálja, amelyen a tanévzárók óta egyre több az ilyen hirdetés. A tanító és az óvodapedagógus kifejezésre is álláshirdetések százai találhatók.

A Népszava azután összesítette egy nap hirdetéseinek számát, miután megkérdezte az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központtól (KK), milyen hatással lehet a szeptemberi tanévkezdésre, hogy az utóbbi hetekben több iskolában is számosan felmondtak. A KK azt felelte, hogy nem tapasztalnak rendkívüli mozgást az előző évekhez képest.

A portálon ugyanakkor a pedagógus szóra 1154, a tanár szóra 1878 álláshirdetést lehetett találni egyetlen napon, míg a tanítóból 874-et, óvodapedagógusból pedig 711-et kerestek az adott napon csak ezen a portálon. A lap azt írja, hogy a hirdetések száma a tanévzáró óta napról napra emelkedik.

A KK szerint a meghirdetett álláshelyek száma most azért magasabb, mert “a pedagógusok általában a tanév végén és a nyári szünet alatt váltanak munkahelyet”.

Noha a kormányzat nem számol tömeges pályaelhagyással, egy online felmérés szerint cikkünk megjelenéséig 5004 tanár jelezte, hogy kész felmondani, ha az új jogállási törvénnyel megszüntetik a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát. Az országgyűlés a tervek szerint órákon megszavazza a státusztörvényt, emiatt egész napos demonstrációt terveznek civilek a Kossuth térre.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG