Nemcsak a négyévenkénti választási vereséget unta meg, hanem azt is, hogy szerinte a jobbikos pártelit nem vállalja a tetteiért a felelősséget. Stummer János 13 év jobbikos politizálás után kedden lépett ki a pártból, amelynek korábban alelnöke is volt. Szerinte a Jobbik baloldali populista párt lett, amelynek vissza kellene térnie a nemzeti oldalra. Stummer úgy látja, 2026-ban is garantált a Jobbik választási veresége. Kilépésével nem akarja szétszakítani a pártot, egyelőre azonban nem tudja, mi lesz az útja.
Nem jutott be a parlamentbe országgyűlési képviselőként, nem szavazták meg Jakab Péter helyett pártelnöknek sem, kedden pedig kilépett a Jobbikból, amelynek korábban alelnöke is volt. Ennyi volt? Feladta a politizálást?
Ezt a lépést nem tekintem a politikai pályafutásom végének. De a legfontosabb tételmondat most az, hogy ez nem egy másik pártba történő átlépés, hanem egy pártból történő kilépés. Egyelőre még nem tudom megmondani, hogy merre és hogyan vezet az utam, azt tudom, hogy a legjobb és legoptimálisabb politikai helyzetet keresem ahhoz, hogy azt az utat, amit én a hazám szempontjából üdvösnek látok, azért tenni tudjak. Szombat óta az látszik, hogy ez a párt nem a Jobbik, ezért léptem ki.
Nem jutott be a parlamentbe országgyűlési képviselőként, és már nem is párttag. Tizenhárom év után ma már papíron nem, maximum lélekben politikus. Van három gyereke, felesége, Békéscsabán élnek. Mi lesz most?
Az utóbbi néhány év a családom, a gyerekek számára is elég nehéz időszak volt. Nyilván nekem feladatom és dolgom van velük. Nagyon őszintén mondom, hogy egyelőre nem tudom, mi lesz, majd meglátjuk, hogyan tovább. Olyan szituációt éreztem magam körül, hogy azt láttam, meg kell tennem azokat a lépéseket, amelyekkel a falig elmegyek. Hát most elmentem a falig, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. Ezt őszintén mondom, hogy egyelőre még én sem tudom.
2017 és 2018 között a Jobbik budapesti elnöke, 2018-tól az Országgyűlés tagja, a párt alelnöke egészen 2020-ig. 2019 decemberétől 2022-ig a Magyar Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának elnöke volt. Nős, három gyermeke van.
A múlt héten napvilágra került jobbikos nemierőszak-botrány mennyire játszott szerepet abban, hogy kilépett a pártból? Etikailag, morálisan megérintette az ügy?
Alapvetően nem volt a kettőnek köze egymáshoz. Április 3-án azért nagyon sok minden kiderült számomra. Az azt megelőző hetekben és hónapokban azt gondoltam, hogy megvan a megfelelő és kellően stabil politikai konstrukció, és ha ebbe belerakjuk a megfelelő minőségű és mennyiségű munkát, abból választási győzelem lesz. Mi Békéscsabán és környékén beletettük, két-három évet kőkeményen végigdolgoztunk, és ez az eredmény lett, ami lett. Ebből arra következtetek a politikai logika alapján, hogy a gond nem a munkával volt, hanem a politikai konstrukcióval. Valószínűleg azzal volt a baj, hogy az országos politika hogyan támasztott meg bennünket, és a tisztújításon való indulásom is erre vezethető vissza elsősorban. Szerintem az országos politikán kell érdemben változtatni, mert végezhetsz bármilyen jó minőségű munkát helyben, ha nem kapod meg a támasztékot, akkor valójában fabatkát sem ér.
Erre volt egy nyilvánvaló és világos üzenetekkel operáló, valódi alternatívát mutató próbálkozásom a Jobbik-tisztújításon, ahol 27,8 százalékot kaptam, ami bár nem megkerülhető eredmény, nem lehet csak úgy elsétálni mellette, de ahhoz viszont pontosan elég, hogy a jelenlegi pártvezetés ne vegyen tudomást róla. Visszatérve a kérdésére: a nemi erőszakos Földi-ügynek nem volt semmi köze a kilépésemhez. Az elnöki pozícióért való elindulásomnak és a kongresszuson elért eredményemből következett a lépés. Azt gondolom, hogy az én utam világos és érthető, és ha a párt nem erre akar menni, akkor nekem nincs keresnivalóm ebben a pártban.
Ön korábban azt mondta, hogy a Jobbiknak vissza kellene térnie a nemzeti irányvonalra. De egyáltalán mi a Jobbik öndefiníciója most? Hol helyezkedik el a magyar politikai koordinátarendszerében?
Amerre a Jobbik elment, azt én egy baloldali populista politikának gondolom és látom. Ez pedig elsősorban Jakab Péter pártelnök kommunikációján keresztül nyilvánul meg. Lehet, hogy azt állítják erről, hogy ez egy keresztény-szociális jobbközép néppárti politikai tömörülés – ilyen jelzőket aggatnak mostanában a Jobbikra –, de a széles nyilvánosságban nem ez látszik.
Jakab Péter a régi-új pártelnök, de valójában ki vagy kik vezetik a Jobbikot?
2020-ban, amikor megválasztották Jakab Pétert a párt elnökének, egy szűk csoporttal vette magát körbe, ez a szűk csoport irányította az utóbbi két évben a Jobbikot. Egy kezem bőven elég azoknak az embereknek a megszámolásához, akikről szó van. De ha megengedi, név szerint nem említeném meg őket, aki ismeri a párt belső viszonyrendszerét, működését, mechanizmusait, az nagyon jól tudja, kik ezek. Elsősorban ezek az emberek felelősek az előválasztás csúfos negyedik helyes kudarcáért. Jakab Péter és ezek az emberek felelősek szintén a 29–0-s katasztrofális eredményért, amelyet a Jobbik produkált április 3-án. A csúfos kudarc ellenére ezek az emberek mind a mai napig nemhogy a széles nyilvánosság előtt, a párt belső nyilvánosságában sem vállalták a felelősséget a kudarcokért.
Ezzel szemben a szombati tisztújító kongresszuson Jakab Péter Márki-Zay Pétert tette meg az országgyűlési választáson való vereség egyedüli felelősévé. Az elmúlt egy hónapban is folyamatosan ez volt a Jobbik pártelnökének kommunikációja. Ön mit gondol erről?
A felelősségvállalás szerintem kulturális kérdés. Ha komolyan gondoljuk vagy ha bárki komolyan gondolja, hogy olyan országot szeretne végre látni vagy olyan országért szeretne tenni, ahol a dolgoknak következményük van, akkor nekünk a saját házunk táján kell, kellett volna söprögetnünk és rendet tennünk. Ezt a belátást, ezt az attitűdöt más helyett nem tudom meglépni.
A Jobbik 2018-ban kormányváltó erőnek kiáltotta ki magát, nem lett belőle kormányváltás. 2022-ben a nagy ellenzéki összefogásban pedig jóval kevesebb szavazatot kapott, mint előtte. Nem sikerszéria. Ön szerint várható kilépési hullám a pártból?
Én úgy mentem fel a kongresszusi emelvényre szombaton is – és ezt a leghatározottabban állítom mind a mai napig –, hogy újra egyesíteni akartam ezt a politikai közösséget, és nem szakítani. Szétszakítani a Jobbikot most sem szeretném. Az, hogy kiléptem, az a saját, szuverén döntésem. Úgy látom, hogy ebben a pártban nekem nincs tovább. Biztos, hogy minden párt életében nehézség, ha elveszít egy fontos választást. A Jobbik az utóbbi tizenvalahány évben sosem nyert, csak veszített választást. Aki régóta dolgozik ebben a pártban, annak közös élménye az, hogy négyévente minden egyes országgyűlési választás éjszakája az öröm és a felszabadultság pillanata helyett kesergő, elkeseredett, szomorú este.
Az ember egy idő után nehezen viseli ezt. Megunja. Négy évig kőkeményen dolgozol, és amikor jön a választás éjszakája, várod, hogy siker, győzelem, előrelépés következik, ehelyett jön a büdös nagy pofon. Sokan vannak, akik egy idő után feladják emiatt a politizálást; én nem a politizálást adtam fel. Azt látom, hogy abba az útba, amerre a Jobbik megy, bele van kódolva a következő, négy év múlva esedékes választáson egy ugyanilyen szomorú este. Én ezt már nem szeretném megélni, máshol szeretnék tenni az országért.
