Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Súlyos csapást jelent az újabb orosz hadihajó megsemmisítése Moszkva számára

A Novocserkasszk partra szállító hajó gyakorlatozása 2016. szeptember 9-én

A Novocserkasszk partra szállító hajó előző napi kilövése jelentősen visszaveti Oroszország logisztikai képességeit az ukrán haditengerészet szóvivője szerint.

Dmitro Pletencsuk arról számolt be, hogy az Oroszország által még 2014-ben illegálisan annektált Krím félszigeten található Feodoszija kikötőjében horgonyzó hadihajó megsemmisítése súlyos csapást jelent Moszkva számára.

Az illetékes rámutatott, hogy az orosz hadsereg jelenleg nem tudja használni az Oroszországot a fekete-tengeri félszigettel összekötő hidat, ami pedig kulcsfontosságú a katonai utánpótlás szempontjából, és most, a Novocserkasszk elvesztésével csak kompokkal lesz megoldható a szállítás.

Hozzátette, hogy az oroszok már hosszú ideje nem tudnak nagy kétéltű járműveket használni a Fekete-tengeren.

Sorra semmisülnek meg a legnagyobb orosz hadihajók

A képen látható Aszkold korvettet 2022 októberében tesztelték a tengeren. A hajót, amely még nem állt szolgálatba az orosz haditengerészetnél, november 4-én egy cirkálórakéta találta el. Ukrajna később bejelentette a hajó megsemmisülését, az orosz védelmi minisztérium pedig sérültnek minősítette. Ez a hadihajótípus akár nyolc cirkálórakéta indítására is képes, és a Pancir légvédelmi rakétarendszer egy változatával van felszerelve
1/8 A képen látható Aszkold korvettet 2022 októberében tesztelték a tengeren. A hajót, amely még nem állt szolgálatba az orosz haditengerészetnél, november 4-én egy cirkálórakéta találta el. Ukrajna később bejelentette a hajó megsemmisülését, az orosz védelmi minisztérium pedig sérültnek minősítette. Ez a hadihajótípus akár nyolc cirkálórakéta indítására is képes, és a Pancir légvédelmi rakétarendszer egy változatával van felszerelve
Moszkva haditengerészeti kapacitása 2022 februárja óta dokumentálhatóan csökken, sorra semmisülnek meg az orosz haditengerészet legnagyobb hajói. Ukrajna és Oroszország látványosan másképp nyilatkozik a haditengerészeti károkról. Legutóbb november 4-én a Krímben ért támadás orosz hadihajót.

A képen az orosz Minszk, egy Ropucha-osztályú hajó Szentpétervár partjainál cirkál 2021 júliusában. 2023 szeptemberében több rakéta csapódott be az oroszok által megszállt Krímben lévő szevasztopoli haditengerészeti támaszpont egyik hajógyárába. A brit védelmi minisztérium szerint a Minszk szinte biztosan megsemmisült a csapásban. A Minszk 1983-ban épült Lengyelországban, és olyan felnyitható orral tervezték, amely akár huszonöt páncélozott személyszállítót is ki tudott dobni partraszállásnál

2/8

A Rosztov-na-Donu dízel-elektromos tengeralattjáró Szevasztopol partjainál 2020 májusában. A 2014-ben vízre bocsátott tengeralattjáró a szevasztopoli haditengerészeti támaszpontot érő, 2023. szeptemberi csapás során sérült meg, és hosszabb időre kivonták a forgalomból. A tengeralattjáróról 2015 decemberében filmfelvétel készült, amint Kalibr cirkálórakétákból álló sortüzet lő ki az Iszlám Állam szíriai célpontjaira

3/8

Az Olenegorszki Gornyak partraszálló hajó a szentpétervári Néva folyón 2021 júliusában. 2023 augusztusában nyilvánosságra hozott videókon látható, amint egy tengeri drón becsapódik a partraszálló hajóba az oroszországi Novorosszijszk kikötőjében. A brit védelmi minisztérium szerint a hajó súlyos károkat szenvedett a támadásban, és később olyan videók kerültek elő, amelyeken látható, hogy vontatás alatt erősen megfeneklett. A lengyel gyártmányú hajó ugyanabba a Ropucha osztályba tartozik, mint a szeptemberben megsemmisült Minszk

4/8

Egy Serna osztályú partraszálló hajó gyalogsági harcjárművet szállít a Volga mentén 2015 júliusában. Egy Sernát eltalált egy rakéta, miközben a Kígyó-szigeten dokkolt 2022 májusában. A Serna partraszálló hajók páncélozott járművek, támadó partraszállásokra és teherszállításra készülnek. A tömb alakú hajók egyedi levegőüreg-kialakításúak, amelyek a hajótest alá pumpálják a levegőt, hogy csökkentsék a légellenállást

5/8

A Moszkva irányított rakétás cirkáló a Kaszpi-tengeren 2012-ben. Az orosz zászlóshajó 2022 áprilisában elsüllyedt az ukrán partoknál, Odesszától délre, miután két hazai gyártású Neptun hajóelhárító rakéta találta el – állítja Ukrajna. Oroszország szerint a Moszkva egy tűz után süllyedt el, amely felrobbantotta a fedélzeten lévő lőszereket. A második világháború óta ez volt a legnagyobb elsüllyedt orosz hadihajó. A cirkáló mintegy ötszáz tengerészt szállított, és fegyverzetet, köztük tizenhat nagyméretű cirkálórakétát

6/8

A Tapir osztályú Szaratov partraszálló hajó 2021 októberében kétéltű partraszállási gyakorlaton vesz részt egy krími tengerparton. 2022 márciusában a Szaratovot egy Tocska–U ballisztikus rakéta találta el, és elsüllyedt az ukrajnai Bergyanszk kikötőjében. A csapás utóéletéről készült videón látható, hogy más orosz hajók menekülnek a kikötőből, miközben a Szaratov ég. A hajó elszenesedett maradványait később egy dokkolódaru segítségével húzták vissza a kikötőbe

7/8

Egy orosz Raptor osztályú járőrhajó Kronstadt közelében 2016-ban. A nagy sebességű járőrhajók közül legalább kettőt megsemmisített egy ukrán Bayraktar drón a Kígyó-szigetnél 2022 márciusában. A Raptorokat távirányítású fegyverrel, páncélzattal és golyóálló üveggel szerelték fel. Először 2015-ben álltak szolgálatba az orosz haditengerészetnél

8/8

Previous slide
Next slide

Jurij Ignat, az ukrán légierő szóvivője közölte, hogy a Novocserkasszk elleni légitámadások nyomán berobbanhatott a fedélzetén tárolt nagy mennyiségű lőszer.

Tájékoztatása szerint a megszállók felszerelések, fegyverek és katonák szállítására használták a hajót a térségben.

Emellett bizonyos hírek szerint találatot kapott és részben elsüllyedt az UTSZ–150 orosz gyakorlóhajó, továbbá olyan információk láttak napvilágot, amelyek szerint a keddi támadás után az orosz hadsereg egyik hajója és egy csónakja elhagyta Feodoszija kikötőjét.

Ehhez kapcsolódóan: Moszkva haditengerészeti támaszpontot tervez Georgia szakadár fekete-tengeri régiójában

Pletencsuk hangsúlyozta, hogy a sikeres ukrán csapások következtében az orosz haditengerészeti erők súlyos veszteségeket szenvedtek, mára mindössze hat nagyobb orosz hadihajó van a Fekete-tengeren, az Azovi-tengeren pedig egy sem. Aláhúzta: összesen már hét nagy orosz hajót sikerült semlegesíteni.

A moszkvai védelmi tárca elismerte, hogy a hadihajó megsérült.

Grant Shapps, a brit védelmi miniszter azt írta az előzőleg Twitterként ismert X-en, hogy az utóbbi négy hónap során az orosz Fekete-tengeri Flotta mintegy húsz százaléka megsemmisült.

„Oroszország fölénye mostanra kérdésessé vált a Fekete-tengeren” – hangsúlyozta.

Öngyilkos haditengerészeti drónokkal süllyesztik el az orosz hajókat a Fekete-tengeren
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:03:06 0:00

A legsúlyosabb veszteséget még tavaly áprilisban szenvedte el az orosz Fekete-tengeri Flotta, amikor is zászlóshajója, a Moszkva cirkáló hullámsírba veszett Odesszától délre. Szeptemberben a Rosztov-na-Donu dízel-elektromos tengeralattjárót érték súlyos károk Szevasztopolban.

Az Oroszországot a Krím félszigettel összekötő, 2018-ban megnyitott hidat az ukrán hadsereg többször is célba vette a háború tavalyi kezdete óta. A híd komoly károkat szenvedett, a forgalom elől legutóbb december 21-én zárták le egy újabb dróntámadást követően.

This item is part of
XS
SM
MD
LG