Tom Keatinge, a brit királyi katonai elemzőintézet (RUSI) szakértője elmagyarázta, miért elégtelenek az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések, és miért kellene kemény döntéseket meghozniuk a nyugati vezetőknek, ha azt szeretnék, hogy Ukrajna nyerje meg a háborút.
Az orosz invázió már több mint két évvel ezelőtti megindítása óta az Egyesült Államok, az Európai Unió, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Japán több ezer szankciót rendelt el az agresszor ellen.
A fő célpontot azok a szektorok jelentik, amelyekből Moszkva bevételhez jut háborús erőfeszítései finanszírozásához. Az emberéletek tízezreit követelő harcok közepette egyre bővül azon, az orosz védelmi szektorhoz köthető vállalatok, entitások és személyek köre, akik megtalálhatók a Washington, Brüsszel és partnereik által összeállított feketelistákon.
A fegyveres konfliktus harmadik évében ugyanakkor számos bizonyíték mutatja, hogy a Kreml képessé vált számos ilyen szankció megkerülésére, és az exporttilalmak ellenére harmadik országokon keresztül be tudja szerezni ugyanazokat a kulcsfontosságú eszközöket, mint korábban.
Ahhoz, hogy jobban megérthessük a szankciós rezsimen lévő réseket és azt, hogy miként tudja ezeket a maga javára fordítani Oroszország, a Szabad Európa interjút készített Tom Keatinge-gel, a brit királyi katonai elemzőintézet (RUSI) pénzügyi bűnözési központjának igazgatójával, aki a londoni parlament külügyi bizottságának is tanácsadója.
A háború harmadik évében járunk. Röviddel az invázió kezdete után sok szó esett arról, hogy Oroszország a világ valaha volt leginkább szankcionált országává válik. A jelenlegi helyzetben hogy áll ez az ügy?
E nyilatkozatok mind igazak. Soha korábban nem léptettek életbe egyetlen országgal szemben sem ennyi korlátozást, ahogy nem rendeltek el ilyen léptékű szankciókat egy, a nyugati gazdaságba ennyire mélyen integrálódott országgal szemben sem.
Úgy gondolom, azt is fontos észben tartani, hogy e válaszlépések célja alapvetően az orosz hadsereg finanszírozásának szűkítése volt. Amikor azt nézzük, hogy ez miként halad, akkor a kép nem túl rózsás.
Nem igaz, hogy nincs semmilyen hatásuk, hiszen nyilvánvalóan van, amit jól mutat, hogy az oroszoknak különböző mechanizmusokat kellett kidolgozniuk az intézkedések megkerülése céljából. Egyesek ezért azt mondanák, hogy a szankciók működnek. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy a Kijevbe minden éjjel becsapódó drónokat szétszerelve látható, hogy nyugati alkatrészek is vannak bennük, amelyek viszonylag nemrég kerültek beléjük; ezeket bizonyosan a háború kezdete óta szállították le. Mindkét állítás igaz, a lényeg azonban, hogy elegendő-e, amit teszünk. Én úgy vélem egyszerűen fogalmazva, hogy a válasz: nem, nem elegendő.
Ez igaz akkor is, ha a lőszerek és a modern fegyverek szállításáról vagy a szankciók elrendeléséről és végrehajtásáról van szó.
Az Egyesült Államoknak hatáskörében áll feketelistára tenni azokat a külföldi pénzintézeteket, amelyek megkönnyítik a szankciók kijátszását, de eddig nem tett így, ugyanis a lépés elég radikális, gyakorlatilag ezzel csődbe vinnék az érintett bankokat. Tehát amíg a Nyugat széles körben nem kész példát statuálni bizonyos jelentős jogsértők vonatkozásában, addig szerintem az emberek ezeken a helyeken továbbra is úgy fogják gondolni, hogy a szankciók miatt másoknak kell aggódniuk.
Julija Navalnaja (a néhai Alekszej Navalnij felesége) február 28-án arról beszélt az Európai Parlament előtt, hogy élesebben kell fellépni e csatornák, bank- és ügyvédhálózatok blokkolása érdekében, amelyek lehetővé teszik Oroszország számára a pénzek mozgatását és a szankciók megkerülését. Ön Londonban él, amely közismerten ennek az egyik legfőbb központja volt az utóbbi évtizedekben. Minden történés – így például a 2022-es invázió – ellenére úgy tűnik, hogy nem történt teljes váltás. Ha a háború nem volt elegendő ébresztő, akkor mi lehet az?
Legitim és érvényes kihívás, amiről beszél. Szerintem észben kell tartania, hogy a szankciók célpontja – legyen szó egyének, cégek vagy országok elleni szankciókról – nem fog ott ülni, és azt mondani, hogy: Oké, feladom. Megteszem, amit akarnak az ellenem elrendelt intézkedések miatt.
Egy egész iparág épült erre az országon belül is és kívül is, amelynek az a feladata, hogy új beszerzési hálózatot építsen fel. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat különösképpen érintett ebben. Mindezt nagyon komolyan veszik. Ez létfontosságú számukra, ami azt jelenti, hogy hasonlóképp kell fellépnünk, ha nem akarjuk, hogy legyőzzenek és kicselezzenek.
A Nyugat kemény válaszlépéseket akart, miközben meg kívánta gátolni, hogy a saját gazdasága is károkat szenvedjen. Itt van az egész rejtvény, amely az orosz energiafüggőséggel állt elő Európában. Több mint két év telt el, úgyhogy olyan helyzetbe kellett volna már kerülnünk, hogy a kontinens, ha szeretne, teljes embargót rendelhessen el Oroszországgal szemben, de jelenleg ehhez egyszerűen túl sok a rés.
Oszáma bin Láden (az al-Káida alapítója) mondta egyszer, hogy szponzorai olyan jól ismerik a lyukakat a nyugati pénzügyi rendszeren, mint a saját tenyerüket, ami demonstrálja, hogy ha vannak ilyen rések, akkor azokat ki is fogják használni. Ezért helyeslem, amit Julija mond, és azt gondolom, hogy amennyiben azt akarjuk, hogy Ukrajna győzzön, akkor hajlandónak kell lennünk sokkal többet beadni, mint jelenleg, és talán azt is kockáztatni, hogy a saját gazdaságaink is kárt szenvedjenek.
Végső soron ha ez ma költségekkel jár, akkor jelentősen magasabb költségekkel fog járni a következő öt, tíz, tizenöt évben, ha nem vagyunk most elég erőteljesek. Ezért úgy vélem, hogy hamis azzal érvelni, hogy legyünk finomabbak ma, mint lehetnénk – még ha a politikusoknak ezt nehéz is lehet elmagyarázniuk a lakosságnak.
Korábban azt mondta, vannak még olyan eszközök, amelyek rendkívül hatékonynak bizonyulhatnak, csak egyelőre nem vetették be őket. Ezzel kapcsolatban két kérdésem is van. Miért nem vetették be őket? És mit érhetnének el, ha bevetnék őket?
A jelenleg nem használt eszközök finoman szólva diplomáciai nehézségeket eredményeznének.
Például az EU-nak rendelkezésére áll az eszköztár a szankciók megkerülése esetére. Elkezdhetnénk megnevezni és megszégyeníteni azokat az országokat és vállalatokat, amelyek ilyen tevékenységben vesznek részt, de rendkívül óvatosan, finomkodva járnak el.
Mint az imént említettem, az Egyesült Államok is bevethetne szigorúbb eszközöket a külföldi pénzügyi intézmények ellen, viszont a valóság az, hogy nem hiszem, hogy elég bátrak vagyunk ezen eszközökhöz, attól tartva, hogy ez a belpolitikára is hatással lehetne. És hogy ez megéri-e: gondolom, attól függ, ki honnan nézi.
Ha a rendszeres éjszakai bombázások közepette ülsz Kijevben, Odesszában vagy valami ilyesmi helyen, akkor azt gondolhatod, hogy az Európát érintő externáliák megérik. Ha viszont Londonban, Brüsszelben vagy valahol máshol választások várnak rád idén, akkor talán arra jutsz, hogy nem éri meg, és majd a szavazás utánra vagy a posztodat átvevő személyre hagyod inkább a dolgot.
Ezért úgy látom, hogy nagy adag reálpolitika van mindebben, ami csalódást keltő mindannyiunknak, akik mielőbb a háború végét szeretnénk látni, és Oroszország kiűzését Ukrajnából.
