Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szárnyaszegett az afgán légierő feltámasztására tett tálib erőfeszítés


Egy tálib harcos őrködik egy helikopter mellett egy földrengés sújtotta területen, a délkelet-afganisztáni Paktika tartományban 2022 júniusában
Egy tálib harcos őrködik egy helikopter mellett egy földrengés sújtotta területen, a délkelet-afganisztáni Paktika tartományban 2022 júniusában

A tálibok a korábbi afgán kormánytól örökölt repülőgépek felhasználásával és javításával igyekeznek újjáéleszteni az afgán légierőt, de a képzett pilóták hiánya, a halálos balesetek sorozata és a nemzetközi elszigeteltség akadályozza az erőfeszítéseket.

Afganisztán keményvonalas iszlamista tálib vezetői szívesen demonstrálják kormányuk katonai erejét azzal, hogy gyakran villognak az ország örgedő flottáját alkotó, megjavított helikoptereikkel és repülőgépeikkel, de az egykor szedett-vedett militáns csoport, amely a háborúban negyed évszázadon át kézifegyverekre, rakétavetőkre, út menti bombákra és öngyilkos merénylőkre támaszkodott, ma nehezen tudja megvalósítani a modern légierő kiépítéséről szőtt álmait.

Május 21-én két pilóta halt meg, miután amerikai gyártmányú helikopterük lezuhant az északi Szamangán tartományban. Az MD–530-as többcélú katonai repülőgép járőrözött, amikor a tálibok szerint egy villanyoszlopnak ütközve a földre zuhant.

Ez volt a legutóbbi a legalább öt igazolt katonai légi közlekedési baleset közül, amelyet a tálibok 2021. augusztusi hatalomátvétele óta jegyeztek fel. Mindegyikben az előző kormány főként amerikai és orosz gyártmányú repülőgépekből álló toldozott-foldozott flottájából származó helikopterek voltak érintettek.

Bár a tálibok megmutatták, hogy humanitárius katasztrófák esetén vagy látványosságként képesek helikoptert és a néhány megmaradt repülőgépet használni, az általános vélemény szerint messze vannak attól, hogy újra létrehozzanak egy működőképes légierőt, amely képes lenne biztosítani a légteret külföldi támadás vagy belföldi lázadás esetén.

„A tálib légierőt nem látom olyannak, ami miatt aggódni kellene – nyilatkozta Amin Tarzi, a közel-keleti tanulmányok igazgatója az Amerikai Tengerészgyalogos-egyetemen. – Ha valamivé, akkor inkább szimbolikus jelentőségűvé válhat.”

Tálib harcosok az afgán légierő egyik repülőgépének pilótafülkéjében a kabuli repülőtéren 2021. augusztus 31-én – aznap, amikor az Egyesült Államok kivonta utolsó csapatait Afganisztánból
Tálib harcosok az afgán légierő egyik repülőgépének pilótafülkéjében a kabuli repülőtéren 2021. augusztus 31-én – aznap, amikor az Egyesült Államok kivonta utolsó csapatait Afganisztánból

Az Afganisztán-szakértő Tarzi szerint a táliboknak jelentős mennyiségű pilóta- és egyéb kiképzést kellene végrehajtaniuk, valamint kommunikációs és a szárazföldi erőkkel való együttműködési stratégiát kellene kidolgozniuk, hogy életképes légierőt tudjanak létrehozni.

„A tálib propaganda ellenére ez a légierő nem lesz komoly fenyegetés senki számára a térségben – vélte. – Valamilyen okból kifolyólag úgy gondolják, hogy a légierő félelmetesebb vagy formálisabb erővé tesz.”

Novemberben tálib katonai tisztviselők azt állították, hogy mintegy hetven helikoptert és katonai repülőgépet javítottak meg. A tálib tisztviselők szerint a volt afgán katonai pilóták és a földi személyzet számára kidolgozott amnesztia több mint negyven pilótát és technikust vonzott vissza, hogy a tálib védelmi minisztériumnak dolgozzanak.

A tálibok több mint száz repülőgépet örököltek, amelyek többsége működésképtelen volt, amikor visszatértek a hatalomba.

A Nyugat által támogatott afgán államnak 162 repülőgépe volt. Ebből 131 volt repülőképes közvetlenül a kormány 2021. augusztusi összeomlása előtt az afganisztáni újjáépítés amerikai különleges főfelügyelője szerint.

A repülőgépek mintegy 25 százalékát a szomszédos Üzbegisztánba és Tádzsikisztánba küldték, amikor a tálib harcosok előrenyomultak Kabul felé. További tucatnyi gépet tettek működésképtelenné, amikor a nyugati erők a végső kivonulásnál tartottak. A tálibok megtorlásától tartva több száz pilóta és földi személyzet menekült el Afganisztánból.

Egy tálib zászlóval díszített amerikai helikopter a 2021 szeptemberében Kandahárban összegyűlt támogatók felett, akik az amerikai csapatok Afganisztánból való kivonását ünneplik
Egy tálib zászlóval díszített amerikai helikopter a 2021 szeptemberében Kandahárban összegyűlt támogatók felett, akik az amerikai csapatok Afganisztánból való kivonását ünneplik

Tarzi szerint az afgán légierő már azelőtt is vérszegény intézmény volt, hogy az Egyesült Államok a tálibokkal 2020 februárjában kötött békemegállapodás aláírásával jelezte, hogy ki akar vonulni Afganisztánból. Kritikus hiányosságként emelte ki a nyugati támogatástól való túlzott függést, a fegyelem hiányát és az önálló működésre való képtelenséget.

„Az az elképzelés, hogy az afgán légierő ép és működőképes, téves” – mondta.

A repülés több évtizedes múltra tekint vissza Afganisztánban. Az ország első modern légiereje Zahir sah alatt alakult ki, a hatvanas években, szovjet repülőgépekkel. A szovjet megszállás alatt a Moszkva-barát szocialista kormány félelmetes légierőt hozott létre több száz szovjet repülőgéppel, teherszállító repülőgéppel és helikopterrel.

A légierő azonban több rivális légiegységre szakadt, amelyeket egymással háborúzó hadurak irányítottak. A tálib hatalom első időszakában, a kilencvenes években a légierő rendelkezett néhány repülőgéppel és helikopterrel, amelyeket a csoporthoz átálló afgán pilóták és technikusok üzemeltettek.

Lukas Müller író Szárnyak a Hindukus hegyei felett című könyve az afgán légierő 1989 és 2001 közötti történetét dokumentálja.

Szerinte jelenleg csak kisszámú tálib harcos szolgál a légierőben, amelyet főként az Egyesült Államok és szövetségesei által kiképzett pilóták és technikusok irányítanak. Néhányukat még Afganisztán szovjet megszállása idején, a nyolcvanas években képezték ki.

A tálibok megpróbálnak új pilótákat kiképezni, de nem adtak ki adatokat arról, hány pilótájuk és technikusuk van, ami arra utal, hogy hiány van képzett személyzetből.

Müller szerint a fotók és videók alapján a tálibok jelenleg körülbelül ötven működőképes repülőgéppel és helikopterrel rendelkeznek.

„Katonai erejük kulcsfontosságú részének tekintik légierejüket, és nyíltan dicsekednek a repülőgépek javításában elért eredményeikkel” – mondta.

Az orosz gyártmányú Mi–17-es szállítóhelikopter több altípusa a legszélesebb körben használt tálib helikopter. A csoport emellett rendelkezik egy kisebb flottával, amely amerikai gyártmányú Black Hawk többcélú helikopterekből, valamint amerikai gyártmányú MD–530-asokból áll.

Néhány A–29-es támadó vadászrepülőgép – az Egyesült Államok által a korábbi afgán kormánynak légi támogatásra és kiképzésre biztosított turbólégcsavaros repülőgép – vélhetően üzemképes. A tálibok emellett orosz Antonov szállító repülőgépekkel és amerikai C–208-as és AC–208-as teherszállító repülőgépekkel is rendelkeznek.

Müller elmondta, hogy bár a tálibok csapatok, katonai és humanitárius szállítmányok, valamint a rezsim tisztviselőinek szállítására használták repülőgépeiket és helikoptereiket, a harci repülőgépek tényleges bevetése továbbra sem bizonyított.

Szerinte a tálibok nem vetették be harci helikoptereiket, például az MD–530-asokat vagy az orosz gyártmányú Mi–35-ösöket, hogy aktívan harcba szálljanak az ellenzéki erőkkel az északi Pandzsír tartományban, amely a tálibok elleni fegyveres ellenállás központja.

„Lényegében a tálibok légiereje még nem bizonyított igazi harcban” – fejtette ki.

Szöveg: Abubakar Siddique.
XS
SM
MD
LG