Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Százmilliós profitot is hozhat a Fidesz-közeli cégnek az adventi vásár a Vörösmarty téren


Könyvhét a Vörösmarty téren 2021. szeptember 4-én (képünk illusztráció)

A Fidesz-közelinek tartott AVB Kft. rendezheti meg az adventi vásárt Budapest központjában, a Vörösmarty téren, miután a Fővárosi Önkormányzatnak nem sikerült megegyeznie az V. kerülettel. Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester egy személyben dönthetett, az ügyben közérdekű adatkéréssel fordultunk a belvárosi önkormányzathoz.

„Miután a Vörösmarty téri vásár ügyében a Budapest Branddel (a főváros turisztikai és rendezvényszervező cége – a szerk.) nem sikerült megállapodásra jutni, a Belváros önkormányzata az Advent Bazilika esemény szervezőivel zajlott tárgyalások eredményeképpen az idei esztendőre elvi hozzájárulását adta a Vörösmarty téri vásár általuk történő megvalósításához” – írta a belváros-lipótvárosi önkormányzat sajtóosztálya megkeresésünkre. Bár a Szabad Európának átküldött közlemény nem nevesíti, de valójában az AVB Kft.-ről van szó.

Ez a cég szervezi a Szent István-bazilika előtti adventi vásárt már hosszú évek óta, sőt az utóbbi időben terjeszkedésbe kezdett a karácsonyi rendezvények szervezése terén. 2019-ben ők rendezték meg például az adventi vásárt a Városligetben, valamint a Citadella Vásárt is. (Hogy korábban milyen sajátos konstrukcióban, egy civil szervezet közbeiktatásával szervezték az adventet a bazilikánál, arról a hvg írt cikket.)

Az AVB Kft. Krskó Tibor érdekeltségébe tartozik, aki Csetényi Csabával áll szoros üzleti kapcsolatban. Közös médiacégük korábban – mint a G7 beszámolt róla – milliárdos állami megrendelésekhez jutott. Csetényi Csaba pedig sokáig Rogán Antal szomszédja volt, bár erről ő maga az ATV-ben 2017-ben azt mondta, hogy neki ez „kifejezetten rosszat tesz”.

Jó üzlet a „kultúra”

Információink szerint konkrét szerződéskötésre nem került még sor az önkormányzat és az AVB Kft. képviselői között, de az elvi nyilatkozat már jelzi a kerület elköteleződését, és mivel a helyi szabályok szerint közterület-hasznosítása ügyében Szentgyörgyvölgyi Péter fideszes polgármester egy személyben dönthet, kerületi forrásaink biztosra veszik a megállapodást.

Az biztos, hogy az AVB nem jár rosszul a vásárral. Egy ilyen rendezvények megszervezésére rálátó forrásunk szerint a Vörösmarty tér hasznosításáért negyven-ötvenmillió forintot kérhet az önkormányzat, amennyiben úgy ítéli meg, hogy egy tisztán profitorientált esemény megszervezéséért venné bérbe az AVB. Ha azonban az egész vásár kulturális program címen fut, jellemzően máris komoly engedményt lehet kialkudni, hiszen melyik önkormányzat ne lenne nagyvonalúbb, ha kultúráról van szó: ebben az esetben a bérleti díj lemehet akár 15 millió forint körülire is nagyságrendileg.

Ezzel szemben viszont a szervezők olyan bevételekre számíthatnak forrásunk szerint (bár adventi vagy karácsonyi vásár néven futnak a rendezvények, de jellemzően újév első napjáig tartanak nyitva, így van ez a bazilikánál is, vagyis az árusok, kiállítók jelentős pluszbevételt generálhatnak az év utolsó napjaiban is, amit természetesen beépítenek az általuk fizetendő bérleti díjba), hogy a végén bőven százmillió forint feletti tiszta nyereséggel zárhatnak.

Jelentős támogatók

Főleg úgy, hogy a rendezvényeknek jelentős szponzorai is vannak: a tavalyi Szent István téri adventi vásárt például nemcsak nagy multik, de az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt., sőt maga a kerület is szponzorálta. Forrásaink biztosra veszik, hogy ez idén így lesz a Vörösmarty térre szervezett vásárral is. Az Advent Bazilika egyébként 2019-ben és 2021-ben is elnyerte az Európa legjobb karácsonyi vására címet a European Best Destinations szakportáltól. (Sőt a honlapon már 2022-es logóval is szerepel ezzel a kitüntetéssel.)

A kerület azt is közölte lapunkkal, hogy – miként a Szent István téren rendezett vásár esetében is – a közterület hasznosításából befolyó bevételt teljes egészében közterület-fejlesztésre fordítják majd. Más kérdésünkre azonban már nem válaszoltak, így közérdekű adatigényléssel fordultunk a belvárosi önkormányzathoz. Ennek keretében

  • kértük, hogy megismerhessük az AVB Kft.-vel a 2018-ban, 2019-ben, 2021-ben kötött szerződést a Szent István tér hasznosítására. (2020-ban a Covid-járvány miatt nem volt vásár);
  • tájékoztatást kértünk, hogy az ezekből befolyó bevételeket a kerület pontosan milyen közterületek felújítására, fejlesztésére fordította;
  • megállapodás esetén kikértük a Vörösmarty térre vonatkozó szerződést is;
  • végül megkérdeztük, hogy miért volt szükség arra, hogy ilyen esetekben pályáztatás nélkül, egy személyben döntsön Szentgyörgyvölgyi Péter.

A kapott tájékoztatást természetesen közölni fogjuk.

Kihalt marad idén a Vörösmarty tér
please wait

No media source currently available

0:00 0:01:33 0:00

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet és a Hír Televízió munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hgv.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG