Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Szidta a hivatal dolgozóit, ezért gondnokság alá vetetné a kormányhivatal


Elmeorvosi vizsgálatra küldik és gondnokság alá akarják helyezni az asszonyt, aki a hivatal előtt szidta annak dolgozóit.
Elmeorvosi vizsgálatra küldik és gondnokság alá akarják helyezni az asszonyt, aki a hivatal előtt szidta annak dolgozóit.

Cselekvőképtelenné nyilváníttatna egy dél-magyarországi kormányhivatal egy nőt, aki az utóbbi időben többször is panaszkodott a település hivatalaiban. A hivatalnál betelt a pohár, indoklásuk szerint a nő túl sok eljárást indít, valamint előfordult, hogy a városháza előtt szidta az ügyintézőket. A TASZ szerint nonszensz, hogy egy felelős állampolgártól – aki a hivataltól kér megoldást ügyeiben, amely nem tesz semmit – úgy akarnak megszabadulni, hogy megpróbálják cselekvőképtelenné nyilvánítani és gondnokság alá vetetni. Boros Ilona, a TASZ jogásza azt mondta a Szabad Európának: a gondnokság alá helyezést fegyverként használja a hivatal a kellemetlenkedő állampolgárral szemben, akinek segítségre lenne szüksége. Az eset azonban nem egyedi.

Interjúalanyunk nevét megváltoztattuk, mert egy gondnokság alá helyezési ügy főszereplője.

Tóth Viktória egy Balatonhoz közeli faluban él, amióta az eszét tudja. Se férje, se gyereke; egy családi házban lakik, amelyet még a szülei építettek, de a törlesztőrészlet elszállása miatt végül egy vagyonkezelő tulajdonába került, tőlük bérli vissza a ma már nem létező örökségét. A közmunkásként dolgozó nő élete eddig sem volt sétagalopp, de amióta 2017-ben meghalt az anyja, meggyűlt a baja a bátyjával, akivel egy házban lakik. 44 éves testvére pszichiátriai beteg és alkoholista, ráadásul gondnokság alatt áll, mivel már sok-sok évvel ezelőtt cselekvőképtelennek nyilvánították.

„Általában részegen szokott hazajönni, tör-zúz, agresszív, és van, amikor meg is ver. Volt, hogy el kellett menekülnöm otthonról másokhoz több napra. Én félek tőle. Kiabál, dühöng, és ha nincs pénze, akkor tőlem követel pénzt italra. Ilyenkor önmagára és másra is veszélyes. ’98 óta van leszázalékolva, 67 százalékos rokkantnyugdíjas. Le van kiskorúsítva”

– mesélte Tóth Viktória a Szabad Európának.

Mi a gondnokság?

A gondnokság a cselekvőképesség fogalmával van összefüggésben. A cselekvőképesség azt jelenti, hogy a felnőtt emberek általában maguk dönthetnek az életükről. Szavazhatnak, megházasodhatnak, vehetnek és eladhatnak dolgokat. Ha viszont egy felnőtt ember mentális nehézségei miatt nem tudja teljesen felelősen megítélni az élethelyzeteket, ebben segítségre van szüksége. Ilyenkor általában a bíróság megállapítja, hogy az érintett nem cselekvőképes, és gondnokság alá helyezik. Ez azt jelenti, hogy ő jogilag onnantól „gyereknek” minősül, és felette a törvényes képviseleti jogot egy gondnok gyakorolja, aki helyette dönt mindenben.

Viktória szerint a férfi ön és közveszélyes. Az elmúlt időszakban többször is kihívta a rendőröket, amikor veszélyben érezte magát a férfi tombolása miatt. De ezzel semmit sem ért el – mint mondja –, csak rosszabb lett a helyzete.

„Annyi esze van, hogyha rendőrt lát, akkor csendben marad. Így soha nem viszik sehova. A rendőrök meg rám verik a balhét úgynevezett valótlan bejelentés miatt. Most épp kétszáz óra közérdekű munkát kell ledolgoznom emiatt”

– magyarázta a nő, aki már évek óta próbálja elérni a hivataloknál, hogy a férfi ne vele éljen egy fedél alatt, hanem egy szociális intézményben, azonban eddig sokra nem ment a hivatalokkal.

„Méltánytalanul méltatva”

Viktória még májusban kapott levelet a bíróságtól, amelyben arról értesítették, hogy a Járási Hivatal gondnoksági pert indított ellene, ami azt jelenti, hogy cselekvőképtelenné szeretnék nyilváníttatni. Keresetlevelükben indokként azt is írják:

„A városháza előtt előfordult, hogy nagy nyilvánosság előtt közbotránkozást okozva, minősíthetetlenül méltatta a hivatal dolgozóit. (…)”

– áll a Szabad Európa birtokába jutott dokumentumban.

A birtokunkba került kereseti levél fő indokaként a panaszok és a hivatali dolgozók szidása állt.
A birtokunkba került kereseti levél fő indokaként a panaszok és a hivatali dolgozók szidása állt.

„Azért akarnak gondnokság alá vetetni, mert sokszor bementem panaszkodni a gyámhivatalhoz, polgármesteri hivatalba. Volt olyan, hogy indulatos voltam, és megemeltem a hangomat, mert nem akartak sajnos segíteni. A családsegítő központnál is voltam. Nem emlékszek olyanra, hogy annyira hangosan kiabáltam volna, de ha így lett volna, akkor miért nem hívták ki rám a rendőröket? Ha megemeltem a hangomat, az azért is volt, mert tehetetlenségemben már nem tudtam, hogyan mondjam azt, hogy tegyenek már végre valamit, hiszen korábban hiába kértem szépen, nem intézkedtek”

– mondta el Tóth Viktória.

Az ügyet jól ismerő Boros Ilona, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza azt mondta: nagyon kevés ennyire abszurd történettel találkozott, mint amilyen Viktória ügye.

„A testvére tényleg életveszélyes, akit el kellene helyezni egy olyan ellátásban, ahol valóban segíteni tudnak rajta, és ahol nem keseríti meg a testvére életét. Ez lenne a gondnoka törvényes feladata, de ehelyett a hivatásos gondnok semmit nem csinál évek óta. Viktória, mint minden épeszű állampolgár panasszal fordult ezért a kormányhivatalhoz, hogy intézkedjenek ez ügyben. Erre a kormányhivatalnak az lett a reakciója, hogy gondnokság alá helyezési eljárást indított ellene azzal az indokkal, hogy ő folyton panaszkodik. Konkrétan ez az indokuk, hogy folyton eljárásokat kezdeményez, panaszkodik, miközben ez épp azt bizonyítja, hogy egy cselekvőképes, felelős polgár, aki indokoltan és jogosan kéri számon a kormányhivatalt a jogsértő mulasztásaiért. Ez teljesen nonszensz”

-fejtette ki Boros Ilona, a TASZ jogásza.

A panaszosok elleni jogi fegyver

Nem ez az első eset, hogy cselekvőképtelenné próbál nyilvánítani és gondnokság alá vetetni valakit egy-egy kormányhivatal. Két évvel ezelőtt írtuk meg annak a szabolcsi férfinak az esetét, akit a falu jegyzője elmebetegnek titulálva akart gondnokság alá helyeztetni, mert túl sok közérdekű adatigénylést nyújtott be az önkormányzat fantomlakosaival kapcsolatban.

„Hát, paff voltam. Bár a jegyző pontosan tudta, hogy nem vagyok elmebeteg, mert az önkormányzati választások előtt többször egyeztettünk, hiszen független választási delegált voltam, ezért is érthetetlen, hogy azt írta le a gondnokság alá helyezésem kapcsán, hogy teljesen cselekvőképtelen elmebeteg vagyok”

– mondta korábban a férfi a Szabad Európának, akiről a pszichiátriai intézet elmeorvosi szakvizsgálata kiderítette, hogy teljesen épelméjű, nincs olyan ok, amiért gondnokság alá kellene venni. A Fehérgyarmati Gyámhivatal jogerősen megszüntette a férfi ellen az eljárást, aki ezek után rágalmazásért pert indított a jegyző ellen.

Mi a támogatott döntéshozatal?

Ez a gondnokság alternatívája. Azt jelenti, hogy ha mindenképpen szükség van arra, hogy valaki segítsen a döntéshozásban, nem kell gondnokság alá helyezni az illetőt, hanem támogatót kell kirendelni. A támogató egy olyan segítő rokon, ismerős, aki tanácsokkal, javaslatokkal tudja segíteni a döntések meghozását. Támogatott döntéshozatal esetén nem korlátozzák az ember cselekvőképességét, ugyanolyan önálló felnőtt embernek ismerik el, csak kap megfelelő segítséget az időnként felmerülő nehéz helyzetekben. Szükségességét ötévente felülvizsgálja a gyámhatóság.

A TASZ jogásza szerint több gondnokság alá helyezési eljárás indokolatlan és jogsértő. Boros Ilona azt mondta: nem használhatják a kormányhivatalok fegyverként a gondnokság alá vételt, mégis van rá példa.

„Évekkel ezelőtt Miskolcon volt egy férfi, aki ellen gondnokság alá vételt kezdeményeztek. Ő rendszeresen egyszemélyes tüntetést szervezett a NAV elé, és egy táblát tartott a kezében. Ez sem indok arra, hogy valakit gondnokság alá vegyenek, de mégis megindították ellene az eljárást”

– mesélte Boros Ilona, a TASZ jogásza, aki szerint bár évek óta létezik az úgynevezett támogatott döntéshozatal nevű jogintézmény, amelyet a gondnokság helyett kellene alkalmaznia a magyar gyámhivataloknak és bíróságoknak, nem igazán használják. A KSH adatai szerint 2021-ben csaknem 57.500 ember állt Magyarországon gondnokság alatt.

Tóth Viktória ügyét néhány napja kezdték el tárgyalni a bíróságon, kerestük az ügyvédjét, de nem akart nyilatkozni. A gondnokság alá vételt kezdeményező Járási Hivatalt is megkerestük, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak kérdéseinkre.

  • 16x9 Image

    Báthory Róbert

    Báthory Róbert a magyarországi Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója. Tizenhét éve dolgozik a médiában, ebből tíz évet a legnagyobb televíziók – az RTL Klub, a TV2, a Hír TV és az MTV – hír- és hírháttérműsorainál mint riporter, szerkesztő, illetve felelős szerkesztő. Ezt megelőzően a Kossuth rádió és a Rádió C munkatársa volt. 

XS
SM
MD
LG