Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Sztrájk a Volánnál, kétórásra tervezik, de több napos is lehet, ha nincs eredménye


Helyközi járatokon közlekedő autóbuszok várnak indulásra Kelenföldön, az Etele téri Volán-busz-pályaudvaron
Helyközi járatokon közlekedő autóbuszok várnak indulásra Kelenföldön, az Etele téri Volán-busz-pályaudvaron

Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett kedden 14 és 16 óra között az egyik Volán-szakszervezet. Az idei és a jövő évre összesen negyvenszázalékos béremelést követelnek. Több mint 2600 járatot érinthet a munkabeszüntetés.

Az elmúlt három napban a Volán kísérletet sem tett arra, hogy tárgyaljon a követelésekről, ezért megtartja a kétórás figyelmeztető sztrájkot a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) – mondta a Szabad Európának Dobi István, a szervezet elnöke. Kedden 19 megyében 14 és 16 óra között nem veszik fel a munkát a sztrájkhoz csatlakozó buszvezetők, ez 2630 járatot érint. A törvény szerint 66 százalékos az elégséges szolgáltatás, vagyis a járatok többsége sztrájk mellett is közlekedik.

Dobi István szerint a munkáltató mindent megtett, hogy az amúgy is legyengített figyelmeztető sztrájk hatása még gyengébb legyen, például burkolt fenyegetésekkel, ezért egyre többen csatlakoznak a munkabeszüntetéshez. A sztrájknak megyénként eltérő az intenzitása, a Volánbusz sztrájkmenetrendet készített erre az időszakra.

A SZAKSZ elnöke azt mondta: a munkáltató a sztrájktörvényt is megszegte, például utasok nélküli rezsimenetre kényszerített sztrájkoló munkavállalókat.

Amennyiben a figyelmeztető sztrájk nem vezet eredményre, és a további tárgyalásokon sem lesz elmozdulás a munkáltató részéről, többnapos munkabeszüntetést hirdethetnek meg, erről csütörtökön döntenek – mondta Dobi István.

Az idei évre elfogadott tízszázalékos béremelés mellé további tíz százalékot követelnek, jövőre pedig a beígért öt százalék felett további 15 százalékot. A két év alatti negyvenszázalékos béremelés az érdekképviselet vezetője szerint megfelel az erre a két évre várható negyvenszázalékos infláció mértékének, vagyis a munkavállalói bérek vásárlóerejének megőrzéséért küzdenek.

Erre az évre van érvényes bérmegállapodás, ezért a törvény szerit nem állhatnak elő újabb bérköveteléssel, ezt a szakszervezet vezetője is elismeri, de azt mondja, az idei évre vonatkozó követelésük bérkorrekció. A jövő évre szerintük nincs még érvényes bérmegállapodás, valamint van még négy olyan követelésük, amely nem érinti a kollektív szerződést és a bérmegállapodást, ezért úgy véli, hogy a sztrájk jogszerű.

A négy egyéb pont a heti pihenőnapon végzett munka után járó pótlék visszaállítása, az, hogy térítsék meg az autóbusz-vezetők munkába járásának valós költségeit, egységes bértarifarendszer és valós érdekegyeztető fórum létrehozása – mondta.

Dobi István szerint a Volánnál van olyan karbantartó szakmunkás, aki 180-200 ezer forintot visz haza, és van olyan buszvezető, aki egy csaknem kétszáz órás hónapért 230 ezer forintot kap. Ezek a legalacsonyabb fizetések, megyénként jelentős eltérések vannak – tette hozzá.

Pedagógusok, szemétszállítók, postások

Október elején a fővárosi szemétszállítók tartottak előre nem bejelentett, úgynevezett vadsztrájkot, amelyet nem a szakszervezet szervezett. Végül béremelést nem, de egy egyszeri kétszázezres rezsitámogatást és 120 ezres karácsonyi bónuszt kaptak.

A Magyar Postánál egyszeri rezsitámogatást próbál elérni a szakszervezet, miután 2023-ig már van egy elfogadott hároméves bérmegállapodás, amely a tavalyi évre négy-, az ideire kilenc-, jövőre pedig kétszázalékos emelést tartalmaz, csak közben az infláció ezt jóval meghaladó mértékben nő. Ezért százezer forintos rezsitámogatást és hasonló összegű decemberi bónuszt követel a szakszervezet a dolgozóknak.

A pedagógus-szakszervezetek 45 százalékos béremelést követelnek jövőre, a kormány a korábban ajánlott tíz százalékot nemrég 21 százalékra emelte. A tanároknak a béren kívül még számos más szakmai követelésük is van. A szakszervezetek gördülő sztrájkot hirdettek, országos sztrájknapokat tartanak, mellette pedig sok pedagógus polgári engedetlenséggel is tiltakozik, erről több cikkben is beszámoltunk korábban.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG