Egy 2014-es ügyről van szó, két rendőr lőtt le egy afroamerikai gyermeket. Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma most bejelentette, nem emel vádat a rendőrök ellen.
Az éveken át tartó vizsgálat után az igazságügyi minisztérium úgy döntött, hogy nem kell bíróság elé állnia annak a két clevelandi rendőrnek, akik lelőtték a 12 éves Tamir Rice-t. A minisztérium indoklása szerint a videofelvétel nem elegendő a vádhoz.
Tamir Rice-t 2014. novemberében lőtte le az egyik járőr, Timothy Loehmann, aki szinte azonnal tüzet nyitott a 12 éves fiúra, amikor ő épp a játékfegyveréért nyúlt. Ekkor két találat érte a gyermeket, aki a kórházban halt bele sérüléseibe.
A rendőrséget egy szemtanú riasztotta 2014. november 22-én. A bejelentő azt mondta, hogy egy „srác” fegyverrel mutogat a járókelőkre. A férfi a diszpécserszolgálatnak elmondta azt is, hogy feltehetően fiatalkorúról van szó, és reális esély van arra is, hogy a fegyver nem valódi, de ezek az információk már nem jutottak el a járőrökhöz. A diszpécsert 8 napra felfüggesztették, amiért nem megfelelően adta át az információkat.
Gyenge minőség
"Bár Tamir Rice halála tragikus, a bizonyítékok nem felelnek meg az alapvető követelményeknek"- áll a minisztérium közleményében, amely kitér arra is, hogy az esetről készült videó túl rossz minőségű a vádemeléshez. Szerintük a felvételen nem egyértelmű, hogy a Rice halálát okozó lövés előtt a fiú valóban a játékfegyveréért nyúlt-e.
A rendőrök vallomása szerint a fiút többször is felszólították, hogy mutassa meg a kezét, ezzel szemben a videó nem egyértelműsíti ezt. A szövetségi ügyészek arra jutottak, hogy a hang nélküli képsorból ez nem derül ki, a szemcsés felvételből pedig nem állapítható meg az események pontos sorrendje. A szövetségi vizsgálatot lezárták.
Mozgalom indult
A család ügyvédje közleményben reagált, szerinte a Rice családot becsapták. Tamir Rice halála elősegítette a Black Lives Matter mozgalom elindulását és nemzeti párbeszédet indított el a kisebbségekkel szemben fellépő rendőri intézkedésekről, főként a gyermekekkel szembeni fellépésről.