Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Taxisok a szentesti lazításról: pár óra "nem csinál nyarat"


Taxik várakoznak Budapesten, az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésénél 2016. január 19-én
Taxik várakoznak Budapesten, az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésénél 2016. január 19-én

Az élelmiszervásárlást megdobta, hogy szenteste nem lesz kijárási korlátozás. A taxisok is nagyobb forgalomra készülnek, de azt mondják, egy este nem hoz helyre semmit, kormányzati segítséggel is évekbe telik, mire talpra állnak.

Mint arról a Magyar Nemzet cikke alapján beszámoltunk, megrohanták a vásárlók az üzleteket, érezhetően meglódult a forgalom, miután kiderült, hogy szentestére feloldják a kijárási korlátozást.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Szabad Európának megerősítette, hogy a jelek szerint a járványügyi könnyítés ösztönzi a költekezést, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a korábbi években is közvetlenül a karácsony előtti napokban volt a legnagyobb a forgalom.

Mint Vámos György mondta, most is van esély arra, hogy élelmiszerekből elérje a forgalom a tavalyi szintet, sőt, egy kicsivel meg is haladja azt. Hogy ez valóban sikerül-e, februárban derül majd ki.

A taxisok nem ilyen optimisták

Természetesen örülnek a korlátozás feloldásának, állnak elébe a megnövekedett megrendelésnek, de néhány óra alatt nem lehet behozni a lemaradást – mondta a Szabad Európának a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet kereskedelmi és marketing vezetője.

Bősz Péter úgy fogalmazott, kollégáinak jelentős része ma már más területen dolgozik, de mint mondta, szövetkezeti formában működnek, a tagság több mint fele tulajdonos is, és bízik abban, hogy amint normalizálódik a helyzet, visszatérnek a taxizáshoz azok, akik most átmenetileg felhagytak ezzel.

Bősz Péter felidézte, hogy már a járvány tavaszi, első hulláma idején bevezetett korlátozások elvitték a forgalom 80 százalékát. Javult ugyan valamelyest a helyzet a nyári lazítások idején, de az őszi második hullám minden szigorítása – a határzár, a 11 órától, majd legutóbb a 8 órától elrendelt kijárási korlátozás – külön-külön majd 20 százalékot vitt el a forgalomból.

A szakember hangsúlyozta, kormányzati segítség nélkül nem tudják átvészelni a járványt. Minden nap veszteséget termelnek, hiszen a járulékokat fizetniük kell, miközben nincs bevételük.

Kollégái a tartalékaikat, például az autócserére 4-5 év alatt összegyűjtött megtakarításaikat élik fel, ezért a járulékbefizetések átmeneti felfüggesztését kérik a kormánytól.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szeptember végén levélben kért a kormánytól a taxis szakma számára a válsághelyzet hatásait enyhítő intézkedéseket. Sikerült elérni, hogy 2022. december 31-ig nem kell figyelembe venni a taxis évjárat 10 éves korlátozását azoknál a gépjárműveknél, amelyek 2020 májusában már forgalomban voltak.

A kamara a drosztdíj elengedését is javasolta, a főváros végül csökkentette azt, de csak a jövő évtől.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!
XS
SM
MD
LG