Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tényleg 1500-an dolgoznak már az iváncsai akkugyárban, ahol csak jövőre indul a tömeggyártás


Az akkugyár madártávlatból
Az akkugyár madártávlatból

Lapunk megkeresésére az SK On Hungary azt írta: már kaptak jelzéseket a dolgozóktól a megszüntetett buszjáratok okozta kellemetlenségek miatt.

„A gyártásban dolgozók létszáma tárgyhónapban 1500 fő, akik négy csapatban és két műszakban dolgoznak” – írta a Szabad Európának az iváncsai akkumulátorgyárat működtető dél-koreai cég magyarországi leányvállalata. Akkor kerestük meg az SK On Hungary sajtóosztályát, amikor olyan információk jutottak el hozzánk, hogy nagyságrendileg már ennyi munkavállalót alkalmaz a cég.

Ez soknak tűnt ahhoz képest, hogy az SK On Hungary korábban azt közölte: mivel még nincsenek minden engedély birtokában, nem folyik semmilyen formában sem gyártói tevékenység Iváncsán, tehát még próbagyártás sem, ahogy korábban egy iparági forrásunk említette.

(Be)üzemelnek

Akkor a gyár közölte: a dolgozók csak „a gépek beállítását, beüzemelését” végzik. Most azt írták: „Cégünk a következő év első felében kívánja beindítani a tömeggyártást, és igyekszik minél több képzési időt biztosítani a gyártásban dolgozók számára a tömeggyártást megelőző gyártási munka jártasságának és biztonságának javítása érdekében. A vállalathoz való csatlakozást követően a gyártásban dolgozó alkalmazottak részletes oktatásban részesülnek a berendezések és folyamatok kezeléséről.”

Ehhez kapcsolódóan: Nem egyszerű néhány dolgozónak a bejutás az iváncsai akkugyárba.

Ez annak fényében érdekes, hogy lapunk információi szerint minden iváncsai dolgozó korábban teljes körű képzésben részesült az SK komáromi akkumulátorgyárában. Tény persze, hogy engedély nélkül valóban nem végezhető gyártás.

Várják a visszajelzést

Korábban azt is megírtuk, hogy amint elkezdett az üzem működni, máris közölték a dolgozókkal, hogy a korábban tervezett 86-ból 18 munkásjáratot töröltek, így van olyan, aki átszállásra kényszerül; ahhoz, hogy beérjen a reggel hat órás műszakkezdésre, már előző este el kell indulnia otthonról, és út közben aludnia valahol. Erre az SK On Hungary azt írta, hogy „a buszjáratokkal kapcsolatos döntés a munkavállalók kényelmének növelése, valamint költséghatékonyság szempontjából született, továbbá hogy a meglévő buszjáratok menetideje csökkenhessen”.

Ehhez kapcsolódóan: Hiányzó iparvágány és kibővített közúti kapcsolat Iváncsán.

Ezzel együtt „a munkáltató tájékoztatási kötelezettségének eleget tett azzal, hogy az útvonalcsökkentés és -módosítás előtt két héttel (október közepe) intraneten/e-mailen tájékoztatta a munkavállalókat. Az ezzel kapcsolatos kellemetlenségek jelzése már érkezett a munkavállalóktól. Ezek értékelése, valamint az ezekre való gyakorlati reagálás folyamatban van.”

Azzal is foglalkoztunk, hogy egyelőre sem a falu és a gyár közé tervezett véderdő, sem a zajt csökkentő falak nem készültek el. Erről most azt közölte a gyár, hogy „az első zajvédő falak októberi elkészültét követően, két napon (november 2–3.) is zajmérések elvégzésére került sor. – Ennek során kiderült, hogy a gyár nem lépte túl a nappali előírásban szereplő zajszintet –, azonban éjszaka (22:00–06:00) helyenként akár 3 dB-lel is meghaladtuk a limitet a rossz időjárás hatására. (Aznap eső volt.)”

Ezért múlt héten további zajforrás-ellenőrzést végeztek, továbbá „a magas zajszintű épületekben további zajcsökkentő berendezések építése fejeződött be”. A gyár a héten újra végez méréseket. Ennek eredményét ígéretük szerint nyilvánosságra hozzák majd.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG