Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tiltakozásképpen lemondott tisztségéről egy genfi orosz diplomata


Az ENSZ genfi székháza 2006. november 9-én
Az ENSZ genfi székháza 2006. november 9-én

Lemondott posztjáról hétfőn egy veterán orosz diplomata, aki az ENSZ genfi irodájánál dolgozott tanácsadóként, mert ahogy írta, soha nem szégyellte még úgy a hazáját, mint az ukrajnai invázió megindításakor.

A 41 éves Borisz Bondarev körlevélben erősítette meg a felmondását, miután az AP rendelkezésére bocsátotta angol nyelvű nyilatkozatát.

„Diplomáciai pályafutásom húsz éve során tanúja voltam külpolitikánk különböző fordulatainak, de még soha nem szégyelltem annyira a hazámat, mint idén február 24-én” – írta a férfi, aki korábban Oroszország kambodzsai és mongóliai nagykövetségén is szolgált.

Meglehetősen ritka, de nem teljesen egyedülálló a hasonló nyilvános kiállás az ukrajnai háború ellen az orosz diplomaták között. Oroszországban rendkívül szigorúan elfojtanak minden ellenvéleményt ez ügyben a médiában, a tudósításokban még csak háborúnak vagy inváziónak sem szabad nevezni az állami propagandában „különleges katonai műveletként” aposztrofált beavatkozást.

„Tűrhetetlen, amit a kormányom művel jelenleg. Köztisztviselőként felelősségem van ebben, s ezt nem akarom” – mondta Bondarev az amerikai hírügynökségnek telefonon.

Hozzátette, hogy még nem érkezett semmilyen reakció az orosz hatóságok részéről, de aggasztja ennek a lehetősége még úgy is, hogy nem tervezi elhagyni a svájci várost.

Kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy közel sem minden orosz diplomata háborúpárti, csak erről nem beszélhetnek. „Ha eljárás indul az ügyemben, akkor akik követni szerették volna a példámat, végül nem fogják” – vélekedett.

„Azok, akik kitervelték ezt a háborút, egyetlen dolgot akarnak: örökké hatalmon maradni, pompázatos, ízléstelen palotákban élni és olyan jachtokon hajózgatni, amelyek méretben és árban is összemérhetők az egész orosz haditengerészettel, élvezve a korlátlan hatalmat és a teljes büntetlenséget” – írta.

Szakmaiatlanság, hazugságok

Bondarev kikelt az orosz külügyminisztérium egyre súlyosabb szakmaiatlansága és hazugságai ellen is, és külön kitért a tárcát vezető Szergej Lavrovra, aki szerinte „tizennyolc év alatt professzionális és tanult értelmiségiből olyan személlyé vált, aki állandóan egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz és atomfegyverekkel fenyegeti a világot”.

„Ma a külügyminisztérium nem a diplomáciáról, hanem a háborús uszításról, a hazugságokról és a gyűlöletről szól” – húzta alá.

Hiller Neuer, az ENSZ tevékenységét és döntéseit monitorozó U.N. Watch igazgatója a férfit hősnek nevezte, s leszögezte, hogy a szabad világnak programot kellene létrehoznia a hasonló véleményüket felvállaló és távozni készülő orosz diplomaták támogatása érdekében.

Készült az AP tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG