Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tíz százalék fölé emelte az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank


A Magyar Nemzeti Bank épülete 2014-ben
A Magyar Nemzeti Bank épülete 2014-ben

A Monetáris Tanács száz bázisponttal, 10,75 százalékra emelte meg kedden a jegybanki alapkamatot, amely 2008 vége óta nem járt a két számjegyű tartományban.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden az egynapos betéti kamatot ugyancsak száz bázisponttal, 10,25, míg az egynapos és az egyhetes fedezett hiteleszköz kamatát 13,25 százalékra növelte.

Az euróval szemben júliusban korábban rekordmélységbe süllyedt forintárfolyam alig változott a piaci várakozásokkal nagyjából egybeeső kamatemelést követően.

A Monetáris Tanács szerint az inflációs várakozások horgonyzása és a másodkörös inflációs kockázatok mérséklése érdekében az alapkamat további határozott emelése indokolt.

A forint az elmúlt napokban valamelyest visszaerősödött, euróval szembeni árfolyama azonban még így is csaknem nyolc százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, ami jelentősen megnehezíti az infláció letörését szolgáló erőfeszítéseket.

A magyarországi ikerdeficit (a folyó fizetési mérleg és az államháztartás hiányának egyidejű fellépése) és egyes európai uniós források blokkolása miatt számos befektető a birtokában lévő forint eladása mellett döntött a romló nemzetközi pénzügyi körülmények közepette. Szakértők szerint emellett a rezsicsökkentés részleges kivezetése is az áremelkedés fokozódását fogja eredményezni, ugyanakkor segíti a költségvetési hiány szinten tartását.

A Reuters hírügynökség által megkérdezett közgazdászok idénre átlagosan 12,2 százalékos, jövőre pedig 9,95 százalékos általános inflációt prognosztizáltak, ami jelentősen felette van az MNB 2–4 százalékos céljának.

Elemzők szerint a jegybanki alapkamat az év végére 12 százalékra emelkedhet, ami a legmagasabb érték lenne az elmúlt csaknem két évtizedben.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG