Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több mint hatvanhétezer orosz követeli hivatalosan Navalnij holttestének kiadását


Egy a sok oroszországi Navalnij-emlékhelyből
Egy a sok oroszországi Navalnij-emlékhelyből

Több mint 67 ezer orosz állampolgár követeli az ország legfőbb nyomozó hatóságától Alekszej Navalnij holttestének kiadását a családnak – jelentette a Meduza hírügynökség. Egyre nő a harag, amiért az orosz hatóságok megtagadták.

Az OVD-Info emberi jogi csoport kezdeményezésére az Európai Unió független nemzetközi vizsgálatot kért a távoli sarkvidéki büntetőtelepen fogva tartott Navalnij halála ügyében, amelyet az orosz hatóságok február 16-án jelentettek be.

A Kreml legkeményebb bírálójának özvegye, Julija Navalnaja nyilvánosan Vlagyimir Putyin orosz elnököt okolta a férje haláláért, és azt ígérte: folytatja Navalnij harcát a Kreml ellen, és a felelősök megbűnhődnek.

Az OVD-Info a Gyatel (Harkály) szolgáltatást használja kezdeményezéséhez. Ez lehetővé teszi a polgároknak, hogy online küldjenek hivatalos kérvényeket.

Navalnij szóvivője, Kira Jarmis február 19-én az X-en, a korábbi Twitteren azt írta: orosz tisztviselők közölték a családdal, hogy két hétbe fog telni, amíg befejezik a holttest vizsgálatát.

„A nyomozók azt mondták az ügyvédeknek és Alekszej édesanyjának, hogy nem adják át nekik a holttestet. A következő 14 napban »vegyi vizsgálatnak« vetik alá” – írta Jarmis.

„Hazudnak, időt akarnak nyerni, és még csak nem is titkolják” – mondta.

Navalnij egy nappal a halála előtt még viccelődött a bíróságon
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:00:28 0:00

Az Európai Unió külügyminiszterei Brüsszelben újabb büntetőintézkedéseket kértek Moszkva ellen, hogy felelősségre vonják Navalnij haláláért.

„Oroszországnak lehetővé kell tennie egy független és átlátható nemzetközi vizsgálatot Navalnij hirtelen halálának körülményeiről” – áll a miniszterek közleményében.

„Az EU nem takarékoskodik az erőfeszítésekkel annak érdekében, hogy partnereinkkel szorosan együttműködve elszámoltassa Oroszország politikai vezetését és hatóságait, és újabb terheket rójon rájuk a tetteikért, beleértve a szankciókat” – áll a közleményben.

Navalnaja, aki az elmúlt években maga is a Kreml kemény kritikusa lett, megfogadta: „Folytatjuk a harcunkat hazánkért”, és Brüsszelbe utazott, hogy támogatást kérjen a 27 tagú uniótól.

„Három nappal ezelőtt Vlagyimir Putyin megölte a férjemet, Alekszej Navalnijt” – mondta Julija Navalnaja kétperces videójában az X-en.

Ehhez kapcsolódóan: Navalnij özvegye ígéretet tett a hatalom elleni küzdelem folytatására

Navalnaja, aki két gyermekükkel külföldön él, éppen Münchenben volt a nemzetközi biztonsági konferencián, amikor február 16-án megjelentek az első hírek arról, hogy Navalnij meghalt az Északi-sarkvidéken, a Sarki Farkas néven elhíresült szigorú börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte állítólagos szélsőséges tevékenység miatt. A váddal Navalnij és a Kreml más bírálói szerint azért fejelték meg a korábbi ítéleteket, hogy megbüntessék korrupcióellenes és politikai tevékenységéért.

„Folytatni fogom Alekszej Navalnij munkáját – mondta Navalnaja. – Folytatom a harcot az országunkért. Hívlak benneteket, hogy álljatok mellém.”

Arra szólította fel támogatóit, hogy „minden eddiginél dühödtebben” harcoljanak a Kreml ellen, és azt mondta, arra vágyik, hogy „egy szabad Oroszországban” éljen.

Az EU eddig tizenkét szankciócsomagot fogadott el Oroszország ellen, most dolgozik a tizenharmadikon, ahogy a héten a második évfordulójához közeledik Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója. Németország további erőfeszítéseket szorgalmaz.

A Kreml – amely évek óta kerüli, hogy kiejtse Navalnij nevét – február 19-én megtörte a hivatalos hallgatást, és közölte, hogy vizsgálatot kezdtek, és az orosz törvények szerint fogják lefolytatni. Hozzátette, hogy a holttest kiadásának időpontjáról nem a Kremlben döntenek.

A Lettországban működő orosz Novaja Gazeta február 18-án arról írt, hogy a rendőrség őriz egy helyi halottasházat az északi-sarkvidéki Szalehard városában, miközben találgatások kaptak lábra arról, hogy hol lehet a 47 éves Navalnij holtteste, illetve hogy vannak-e rajta bántalmazásra utaló nyomok.

Navalnijé a legújabb név Putyin azon ellenfeleinek hosszú listáján, akik gyanús körülmények között haltak meg külföldön vagy otthon, ahol a Kreml az ukrajnai invázió kezdete óta kíméletlenül üldözi az ellenvéleményeket és a szólásszabadságot.

Halálának február 16-i bejelentése óta az orosz rendőrség elkerítette azokat az emlékhelyeket, ahol az emberek virágokat és gyertyákat helyeztek el Navalnij tiszteletére. A rendőrök feloszlatták a gyülekezőket, és több mint 430-at letartóztattak közülük több tucat városban.

„Mindenki bűnös, aki Oroszország ellen van, még akkor is, ha igaza van” – megosztja a moszkvaiakat Navalnij halálhíre
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:30 0:00

XS
SM
MD
LG