Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Több résztvevő is kiállt Ukrajna mellett az Oscar-gálán


(Képünk illusztráció)
(Képünk illusztráció)

Ukrajna támogatására kérte a világot néhány résztvevő a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 94. Oscar-gálán, a rendezvényen azonban nem volt igazán hangsúlyos a téma, és az ukrán elnök sem szólalt fel, ahogy pedig többen szerették volna.

A színpad mögötti óriáskivetítőn az egyik reklámszünet előtt megjelent egymás után több felirat, amelyekben a szervezők Ukrajna támogatására buzdítottak mindenkit. A szövegben nem említették a kelet-európai államot február 24-én megtámadó Oroszországot.

„Egy perc néma csenddel szeretnénk támogatásunkról biztosítani Ukrajna népét, amelynek jelenleg a saját határain belül invázióval, konfliktussal és előítéletekkel kell szembenéznie” – hangsúlyozták.

Kitértek arra is, hogy családok millióinak élelmiszerre, ivóvízre és egészségügyi ellátásra van szüksége. Ezért segítségnyújtásra szólították fel a nézőket: „Azt kérjük, hogy támogassátok Ukrajnát, amilyen módon csak tudjátok!”

A show előtt többen is azt javasolták, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólalhasson a gálán, ahogy tette azt videokapcsolaton keresztül több ország parlamentje előtt is, de ez nem történt meg. Sean Penn amerikai színész például arról beszélt, hogy nyilvánosan beolvasztja mindkét Oscar-díját, ha Zelenszkij nem kap felszólalási lehetőséget. De egyes hírek szerint ezt nemcsak a szervezők, hanem maga az elnök sem szerette volna.

„Lehetetlen nem meghatódni”

„Éljen Ukrajna!” – jelentette ki Francis Ford Coppola, A Keresztapa rendezője.

Amy Schumer, az esemény egyik házigazdája csak egy fél mondatban említette a konfliktust, mondván, hogy „népirtás folyik Ukrajnában, a nők minden jogukat elveszítik”.

Mila Kunis ukrán születésű színésznő hangsúlyozta, hogy „a közelmúlt globális eseményei sokakat megráztak”, és „lehetetlen nem meghatódni az ellenállást, illetve a pusztítással szembenéző emberek erejét és méltóságát látva”.

Mások azonban szavak nélkül nyilvánították ki a szolidaritásukat. Jason Momoa színész például kék-sárga díszzsebkendőt viselt – ezek az ukrán zászló színei.

Beszédében Ben Proudfoot rendező közvetlenül is utalt Oroszországra, amikor az ott őrizetbe vett Brittney Griner kétszeres olimpiai bajnok amerikai kosárlabdázó hazajuttatására szólította fel Joe Biden elnököt. A sportolót hivatalosan drogbirtoklás vádjával tartóztatták le, sokak szerint azonban ennek leginkább a Washington és Moszkva között drámaian megromlott kapcsolathoz van köze.

Vlagyimir Putyin orosz elnök különleges katonai műveletnek nevezi a háborút, amelynek célja Ukrajna „demilitarizálása és nácitlanítása”. A Nyugat szerint azonban ez pusztán ürügy az invázióra.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG