Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Törökországban tárgyal az ukrán elnök


Az ukrán és a török elnök Isztambulban 2023. július 7-én
Az ukrán és a török elnök Isztambulban 2023. július 7-én

Volodimir Zelenszkij török kollégájával, Recep Tayyip Erdoğannal egyeztet többek között az ukrajnai háború, a védelmi együttműködés és a fekete-tengeri élelmiszerexport biztonságának kérdéseiről.

A kijevi államfői hivatal tájékoztatása szerint az ülésen napirenden lesz a tíz pontból álló ukrán béketerv, továbbá az Oroszországban lévő hadifoglyok és deportáltak szabadon engedésének ügye. Emellett szó lesz a globális élelmezésbiztonság garantálásáról is az ukrajnai gabonaexporttal összefüggésben.

A szóban forgó békejavaslat egyebek mellett az orosz katonák teljes körű kivonását, az 1991-es határok helyreállítását és Oroszország felelősségre vonását is magában foglalja. A Kreml előzőleg egyértelműen elutasította ezeket a feltételeket.

Ehhez kapcsolódóan: A sorozás kiterjesztését mérlegeli hadserege erősítésére Ukrajna

„Különös figyelmet fognak szentelni a látogatás során a közös projekteknek a védelmi ipari szektorban” – írták Telegramon.

Az elnöki iroda beszámolt arról, hogy Zelenszkij fel fogja keresni a gyárat, ahol jelenleg is épülnek az ukrán haditengerészet által rendelt korvettek, és találkozni fog több török hadiipari cég képviselőjével.

Az Ankara által kiadott közleményben kitértek rá, hogy részletesen megvitatják az ukrajnai háború állását és a térség tartós békéjének megteremtésére irányuló erőfeszítéseket.

Újabb dilemma: Ukrajna támogatása lehet a magyar hadiipari profit feltétele
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:10:40 0:00

A NATO-tag Törökország jó kapcsolatot tart fenn Ukrajnával és Oroszországgal egyaránt, közvetítésével sikerült tető alá hozni a fekete-tengeri gabonaegyezményt 2022-ben, amelyből viszont Moszkva tavaly – jórészt mondvacsinált okokra hivatkozva – kivonult.

A török kormány próbálta meggyőzni az orosz vezetést a visszatérésről, de ez eddig nem járt semmilyen eredménnyel.

Zelenszkij utoljára tavaly nyáron járt Törökországban, ahol hosszú megbeszélést folytatott Erdoğannal.

Hatvanmillió dolláros orosz hadihajót süllyeszthetett el az ukrán hadsereg
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:02 0:00

Eközben az orosz hadsereg péntek hajnalban újabb légitámadásokat hajtott végre Ukrajna-szerte. A kilőtt harminchét drón közül a légvédelem harminchármat sikerrel megsemmisített.

A védelmi erők friss tájékoztatása szerint a megszállók emellett Sz–300-as és H–59-es rakétákkal, illetve tüzérséggel is lőttek több térséget. A Harkivi területen öt ember sebesült meg, köztük egy hároméves gyerek.

XS
SM
MD
LG