Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Elfogadták, tilos lesz bárhogyan „megjeleníteni” melegeket kiskorúaknak


Tüntetők a Kossuth téren 2021. június 14-én
Tüntetők a Kossuth téren 2021. június 14-én

Elfogadták a képviselők a bírálók szerint a pedofíliát a homoszexualitással összemosó javaslatcsomagot. A lazán megfogalmazott törvény szerint tilos lesz a jövőben „homoszexualitást megjeleníteni” kiskorúaknak Magyarországon.

Az Országgyűlés 157 igen szavazattal és egy ellenszavazattal, több párt bojkottja mellett elfogadta az eredetileg a pedofíliáról szóló javaslatcsomagot, amelybe az utolsó pillanatban a melegjogokat súlyosan csorbító módosításokat tett a kormány, így a képviselők csak egyben tudtak szavazni a két külön témáról.

Az eredeti javaslattal, a pedofil bűncselekmények elkövetői elleni súlyosabb fellépés lehetővé tételével egyébként minden párt egyetértett. A két, összecsomagolt témával egyben viszont már nem. Az ellenzéki pártok már előzetesen jellemzően a bojkottot választották, a pártok többsége nem is vett részt a szavazáson. A Jobbik a javaslat megszavazásáról beszélt, azzal a feltétellel, hogy később esetleg kijavítják. A javaslatot meg is szavazták. A Mi Hazánk Mozgalom a kormány mellé állt.

A tiltakozó szervezetek, jogvédők szerint a törvény olyan, „orosz mintán alapuló, Európában példa nélküli propagandatörvény”, amellyel a Fidesz veszélyezteti az LMBTQI fiatalok lelki egészségét, és megakadályozza, hogy kellő időben, prevenciós céllal jussanak információhoz, beleértve a szexuális edukációt és a családi életre nevelést is.

Csak heteroszexuálisokat szabad megjeleníteni kiskorúaknak
„E törvényben foglalt célok és a gyermekek védelme érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára (…) olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg” – áll a javaslatban. A módosítást senki nem vette a nevére, az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának kormánypárti tagjainak javaslataként lett feltüntetve. Magyarországon egyébként nem kötelező heteroszexuálisnak lenni, az Alkotmánybíróság többször is az emberi méltósághoz tartozónak értékelte a szexuális irányultságot.


A javaslat ellen gyorsan tüntetést is szervezett több civil szervezet, június 15-én több ezer ember gyűlt össze a Parlament előtt, hogy a kormánypárti javaslat elutasítására ösztönözze a képviselőket.

„A kormánynak nem kell attól tartania, hogy egyetlen heteró ember is bemelegedik”, attól viszont igen, hogy ha még inkább kirekesztik ezt a kisebbséget, még többen lesznek öngyilkosok. Ezzel Erdős Erik Robi felszólaló, a Prizma Transznemű Közösség tagja érvelt a tüntetésen.

„Nem vagyunk pedofilok, nem egy ideológia vagy eszme vagyunk (…) mi is emberek vagyunk, és békében szeretnénk élni ebben az országban”

– tette még hozzá Erdős. A szervezők a tüntetés végén bejelentették, hogy minden belföldi és külföldi jogi eszközt igénybe fognak venni, hogy ilyen törvény soha ne működhessen Magyarországon.

A törvény ellen tiltakozott többek közt az RTL Klub is, amely a szervezet normái miatt is kiállt a törvény ellen, illetve rámutattak a különösen lazán megfogalmazott törvény visszásságaira is, így például a horrorfilmekkel egy idősávban lenne szabad csak leadni a Szomszédok vagy Barátok közt sorozatokat, mert nem kizárólag heteroszexuális emberek szerepelnek bennük.

De tiltakozott például a Music Hungary Szövetség is, akik szerint a kultúránknak egy jelentős részét el kellene tüntetni a kiskorúak elől, ha ez a törvény hatályba lép. Egyben elítélték a pedofília bűncselekményének és az alapvető emberi jognak számító szexuális orientáció összemosását.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG