Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tudásmenet: „A falvakban a félelem az úr”


A Tudásmenet Mezőkövesd határában 2023. január 3-án
A Tudásmenet Mezőkövesd határában 2023. január 3-án

Második napja tart a Miskolcról indult Tudásmenet, amelyben a pedagógus-szakszervezetek és a Tanítanék Mozgalom vesz részt. Napi harminc kilométert gyalogolnak, és szombaton érnek Budapestre. Az első este tartott fórumon kiderült: a falvakban sokkal kiszolgáltatottabbak a tanárok, mint a városokban, könnyebben tudják őket megfélemlíteni.

Tibolddarócon szálltak meg a hétfői szakasz teljesítése után a Tudásmenet résztvevői. A faluban a környékbeli pedagógusokkal tartottak beszélgetést. Érdekes és tanulságos volt, hogy a 2016-os és a tavalyi sztrájk idején hogyan próbálták őket megfélemlíteni – mondta a Szabad Európának Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, a menet egyik szervezője. Egyházi iskolákban tanító pedagógusok is részt vettek a találkozón, azt azonban nem mondhatták meg, hogy melyik intézményből jöttek. Ők is kifejezték szimpátiájukat és támogatásukat a változást követelők felé.

Nagyjából húsz fő vett részt a fórumon, például Mezőkeresztes, Mezőnyárád és Vatta pedagógusai. Utóbbi helyen jogerős bírósági ítélet ellenére zárták be a felső tagozatot.

„Láttuk, hogy mekkora a félelem. A legnagyobb problémájuk az, hogy nem tudnak máshova menni dolgozni, ha kirúgják őket az iskolából, ezért kénytelenek eltűrni minden megaláztatást, hogy megtarthassák az állásukat” – fogalmazott Totyik Tamás.

Korábbi cikkünk a témában: Tudásmenet: „A kormány a kifárasztásunkra játszik, de mi fent szeretnénk tartani a figyelmet a tiltakozáson”

Elsősorban nem is a fizetésükkel van gond, mert a vidéki falvakban a tanárok bére jó keresetnek számít, ahol egyébként a falu nyolcvan-kilencven százaléka közmunkából él – vázolta a helyzetet a PSZ alelnöke.

Akikkel beszéltek polgári engedetlenségben nem, de sztrájkban részt vettek. Arról is beszámoltak, hogyan próbálták őket presszionálni. A sztrájk szervezőit behívták, és megkérdezték tőlük, hogy biztosan ezt akarják-e, és áthelyezéssel fenyegették őket – mondta Totyik Tamás.

Első helyen a munkaterhek mértékére panaszkodtak, valamint a Nemzeti alaptantervre, amely szerintük teljesíthetetlen az oda járó gyerekek többsége számára, és csak a kudarcokat halmozzák. Azt is kiemelték, hogy nincs szabadságuk a tanításban, és a tankönyveket is nagyon rossznak tartják – ismertette a fórumon elhangzottakat a PSZ alelnöke.

A fórum után vacsoráztak. Egy magánszemély vendégelte meg őket, de kérte, hogy a neve ne jelenjen meg sehol, mert tart a helyi Fidesz bosszújától.

„Nem tudjuk áttörni a félelem falát, és ezt a kormány nagyon jól tudja” – fogalmazott.

Korábbi cikkünk a témában: Bizonytalanság és elkeseredettség: diákok és szülők a pécsi középiskolás tanár kirúgásáról

Kedden fél hatkor keltek és fél nyolckor indultak tovább a második napi szakasznak, amely 34 kilométer a Mezőkövesd–Szihalom–Füzesabony–Kerecsend útvonalon. Este az egri városi könyvtárban tartanak fórumot szülőkkel és pedagógusokkal.

Mint mondta, út közben nagyon sokan fejezik ki szimpátiájukat feléjük, integetnek, dudálnak, az autósok pedig türelmesen várakoznak, ha torlódás alakul ki a menet miatt. Egy nyolcvanéves nyugdíjas száz Túró Rudit vitt nekik ajándékba. Mezőkövesd határában is várták őket pedagógusok, szülők, szimpatizánsok. Több helyen üdítővel, meleg teával, kávéval és pogácsával kínálták őket.

A menet magja körülbelül 15 fő, hozzájuk csatlakoznak az egyes településeken, ilyenkor az ötven-hatvanat is eléri a számuk. Egy pedagógushallgató is csatlakozott a menethez. Ő arról beszélt, hogy jelentős részük csak a diploma megszerzése miatt végzi el a tanárszakot, tanítani nem akarnak ilyen körülmények között.

A Tudásmenet résztvevői között van, akinek begyulladt a térde, másoknak vízhólyagok nehezítik a járást, de viszonylag jól bírják, tartják egymásban a lelket. Az őket kísérő rendőrökkel továbbra is nagyon elégedettek, minden segítséget megadnak nekik – mondta Totyik Tamás.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG