Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Túlélők után kutatnak egy lerombolt lakóépület romjai között Donyeckben


Kutatás túlélők után a romok között Csasziv Jarban 2022. július 10-én
Kutatás túlélők után a romok között Csasziv Jarban 2022. július 10-én

Legkevesebb tizennyolc civil vesztette életét egy lakóépület elleni orosz rakétatámadásban hétvégén a kelet-ukrajnai Csasziv Jar településen, miközben szakértők a Donyeck megyei offenzíva intenzitásának erősödésére készülnek.

Nagy erőkkel folyik a kutatás az esetleges túlélők után, a helyi hatóságok szerint nem kizárt, hogy több lakó még életben van.

„A mentési művelet során tizennyolc holttestet találtunk a helyszínen, hat embert élve húztunk ki a romok alól” – írták a Facebookon az illetékes szervek, hozzátéve, hogy eddig mintegy 137 tonnányi törmeléket vizsgáltak át.

Korábban Pavlo Kirilenko, Donyeck kormányzója pedig arról számolt be a Telegramon, hogy legalább harminc ember az ötszintes épület romjai alatt rekedt.

Sajtójelentések szerint az orosz hadsereg Uragan típusú rakéta-sorozatvetővel nyitott tüzet szombat este a stratégiai jelentőségű Szlovjanszk várostól mintegy ötven kilométerre délre fekvő, 12 ezer lakosú településre.

Az inváziós erők előző héten ellenőrzésük alá vonták a szomszédos Luhanszk megyét, így most Donyeckre összpontosíthatnak, ahol az ukrán vezérkar szerint az offenzíva további fokozása várható.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy a történtek miatt a héten tervezett tárgyalásai során az orosz háborús bűncselekmények témája is hangsúlyos lesz, különös tekintettel a tettesek felelősségre vonására.

„Az ukrán büntetés-végrehajtás tisztségviselői már az invázió kezdete óta mindent megtesznek azért, hogy rögzítsék a megszállók által elkövetett bűncselekményeket, illetve bizonyítékokat gyűjtsenek” – mondta az ukrán elnök vasárnapi videóüzenetében.

Andrij Jermak, az államfő kabinetfőnöke „újabb terrortámadásnak” minősítette az incidenst, aláhúzva, hogy Oroszországot ennek megfelelően „terrorizmust támogató államnak” kellene nyilvánítani.

A háború február 24-i megindítása óta számtalan hasonló tragédia történt, ez csak a legutóbbi volt a sok civil halálos áldozattal járó orosz támadások sorában. Moszkva határozottan tagadja, hogy polgári célpontokat támadna, így a védelmi minisztérium vasárnapi tájékoztatásában sem esett egyetlen szó sem Csasziv Jarról.

Felpörgő donyecki offenzíva

A kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok hétfőn bejelentették Bohorodicsnye elfoglalását, amely friss közleményük szerint „erős hídfőállást” képez majd a nagyjából 24 kilométerre lévő Szlovjanszk elleni támadáshoz.

Szerhij Hajdaj luhanszki kormányzó pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy orosz katonák gyülekeznek a szintén környékbeli Bilohorivkában.

Ukrán illetékesek szerint az oroszok több, Szlovjanszkhoz közeli területet is támadtak vasárnap, de végül visszavonulásra kényszerültek.

Miután az inváziós erőknek a váratlanul kemény ellenállás miatt nem sikerült elfoglalniuk Kijevet, a Kreml Ukrajna keleti részére összpontosította „különleges katonai műveletét”, és a jórészt Donyeck és Luhanszk megye alkotta Donyec-medence elfoglalását tűzte ki célul. Az oroszok emellett a déli országrészben is jelentős területeket elfoglaltak, hogy megteremtsék a szárazföldi összeköttetést a nemzetközi jog felrúgásával 2014-ben annektált Krím félsziget felé.

Az ukrán vezérkar hétfő reggel tudatta, hogy az orosz hadsereg továbbra is nagy erőkkel ágyúzza Kelet-Ukrajnát. „Donyeckben az ellenséges egységek részéről előkészületek jelei láthatók az offenzíva fokozására Kramatorszk és Bahmut irányában” – figyelmeztettek.

„Teljességgel kudarcot vallott a megszállók újabb ellenséges kísérlete Marijinka irányában. Katonáink támadása közepette a megszállók szégyenteljes módon visszamenekültek” – tették hozzá.

Dél-ukrajnai mozgolódás

Eközben támadásokról érkeztek beszámolók számos dél-ukrajnai településről is. Szerhij Hlan, a száműzetésben lévő herszoni kormányzó tanácsadója közölte, hogy az ukrán erők csapásokat mértek egy orosz katonai bázisra Herszonban.

A TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint vasárnap működésbe léptek az ide telepített légvédelmi rendszerek, és négy nagyobb robbanást lehetett hallani az elfoglalt város központjában.

Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes a régió elhagyására szólította fel a civileket. „Világos, hogy harcok lesznek, tüzérségi csapások, ezért gyors evakuációra sürgetjük az embereket” – mutatott rá egy televíziós interjúban.

Az azonos nevű régió székhelye Herszon városa, ahol a háború előtt még csaknem 300 ezer ember élt. Azt nem tudni, hogy ebből mára mennyi maradt, miután a megye nagy része már a fegyveres konfliktus első heteiben orosz uralom alá került.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter kijelentette, hogy már most jól látható eredményekkel jár a harctéren az amerikai HIMARS rakétarendszerek megérkezése. Az Egyesült Államok és szövetségesei eddig kilenc ilyen vagy hasonló eszközt szállítottak le Ukrajnának. Washington bejelentette, hogy ezeket hamarosan négy másik fogja követni.

Az amerikai hadsereg M142-es nagy mobilitású tüzérségi rakétarendszere (HIMARS) működés közben, az alaszkai Fort Greelyben, 2020. október 22.
Az amerikai hadsereg M142-es nagy mobilitású tüzérségi rakétarendszere (HIMARS) működés közben, az alaszkai Fort Greelyben, 2020. október 22.

A szóban forgó HIMARS rakétarendszert az amerikai hadsereg még a hetvenes években fejlesztette ki. Hasonló eszközeik az ukrán és az orosz fegyveres erőknek is vannak, ez azonban fejlettebb, pontosabb és nagyobb hatótávolságú, a lövedékek akár nyolcvan kilométerre lévő célpontok megsemmisítésére is alkalmasak.

Az ukrán védelmi tárca vezetője a The Times című brit lapnak adott interjújában elmondta, hogy egymilliós létszámú, korszerű nyugati fegyverekkel felszerelt haderőt állítanak fel az elfoglalt déli országrész visszaszerzésére.

Mint közölte, Volodimir Zelenszkij arra utasította a hadvezetést, hogy foglalják vissza az ország gazdasága szempontjából kulcsfontosságú, tengerparti területeket. „Tisztában vagyunk vele, hogy erre politikailag rendkívül nagy szüksége van az országunknak. Az elnök kiadta az utasítást a vezérkari főnöknek, hogy vázoljanak fel terveket” – fogalmazott.

Készült az AFP, az AP, a Reuters és az UNIAN tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG