Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újabb gázai tűzszünetről tárgyalnak a Hamász-vezér részvételével Kairóban


Iszmáíl Hanije, a Hamász vezetője 2021. június 28-án Bejrútban
Iszmáíl Hanije, a Hamász vezetője 2021. június 28-án Bejrútban

Újraindult az egyeztetés a fegyvernyugvásról és a fogolycseréről Izrael és a palesztin terrorszervezet között Egyiptom és Katar közvetítésével.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió által is terrorszervezetnek nyilvánított Hamász vezetője, Iszmáíl Hanije az egyiptomi fővárosba utazott szerdán, ahol az utóbbi napok diplomáciai erőfeszítései nyomán újraindulhattak a közvetett tárgyalások a szemben álló felek között, bennfentes források szerint viszont még messze a megállapodás.

A Gázai övezetet uraló szélsőségesek kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy nem kerülhet sor újabb elhurcolt emberek szabadon bocsátására, amíg nem ér véget az izraeli hadművelet. A várakozás szerint emellett számos bebörtönzött fegyveresük átadását követelik majd Jeruzsálemtől a túszaikért cserébe, amit a zsidó állam eddig elutasított.

Ehhez kapcsolódóan: Fehér Ház: A gázai háború következő szakasza a Hamász-vezetők elleni célzott csapásokról fog szólni

Korábbi nyilatkozatok szerint Izrael ragaszkodik ahhoz, hogy az iszlamisták elengedjék a még fogságban lévő nők és gyengélkedő férfiak mindegyikét.

A Hamász arról számolt be, hogy – a jelentések szerint egyébként Katarban élő – Hanije a kairói vezetés tagjaival folytat megbeszélést a fegyveres konfliktus állásáról.

Az október 7-i izraeli terrortámadásban szintén részt vevő Iszlám Dzsihád vezetője, Zijád en-Nahala közölte, hogy őt is meghívták Kairóba, a napokban oda is látogat.

Előző nap a Hamász újabb rakétákat lőtt ki Izrael középső részére. Közben Gázában folytatódtak az izraeli hadműveletek.

Joáv Galant izraeli védelmi miniszter tudatta, hogy a haderő egységei behatolnak az alagútrendszerbe Gáza északi részén, hogy végképp megtisztítsák a térséget a terroristáktól.

A tárcavezető arra is kitért, hogy a déli területeken indított szárazföldi offenzíva hónapokig fog tartani.

Még novemberben egyiptomi és katari közvetítéssel egy hétig tartó tűzszünetről sikerült megállapodni, ez idő alatt a palesztin milicisták több mint száz túsza térhetett haza, köztük magyar állampolgársággal is rendelkezők.

Ehhez kapcsolódóan: Katar rendkívül fontos közvetítővé lépett elő a közel-keleti konfliktusban

Cserébe a zsidó állam börtöneiből 240 palesztin rabot bocsátottak szabadon. A többségük enyhébb bűncselekmény miatt került rács mögé, de olyanok is vannak köztük, akik merényletre készültek.

Az egyezség lehetővé tette a humanitárius segélyek bejuttatását az övezetbe. Napi kétszáz teherautó érkezhetett, köztük négy üzemanyag-szállító.

Az izraeli hatóságok további 129 fogva tartott emberről tudnak a területen.

A hadműveletek kiterjesztésével egyre szűkül az a terület, ahol a polgári lakosság biztonságban lehet.

Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy mindent megtesz a civil életek megóvása érdekében, és azzal vádolja a Hamászt, hogy élő pajzsként használja a polgári lakosságot, amikor a sűrűn lakott területeken harcol, ahol egész labirintust épített ki alagutakból, bunkerekből, rakétavetőkből és mesterlövészállásokból.

Az október 7-i terrortámadások után megkezdett izraeli hadműveletek óriási pusztítást eredményeztek a palesztin enklávban, de mindennek a jelek szerint nem sok hatása volt a Hamász hatalmára.

Szakértők szerint itt egy izraeli szárazföldi offenzíva minden bizonnyal végül meg tudná semmisíteni a Hamász katonai infrastruktúráját, így a kiterjedt alagútrendszert is, de ez annyi palesztin áldozattal és olyan pusztítással járna, amit az Egyesült Államok nem tartana elfogadhatónak.

Izrael azután indította meg háborúját, hogy a Hamász fegyveresei a határkerítésen áttörve október 7-én 1200 embert megöltek, és mintegy 240 túszt ejtettek.

A gázai hatóságok szerint az áldozatok száma megközelítette a húszezret. Az izraeli fél szerint mintegy hétezer fegyveressel végeztek eddig, erre azonban bizonyítékot nem mutattak be. A harcokban eddig 134 izraeli katona vesztette életét.

A Gázai övezet 2,3 milliós lakosságának több mint 85 százaléka, 1,9 millió ember kényszerült lakóhelye elhagyására. Vannak, akik attól tartanak, hogy nem is térhetnek már vissza.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG