Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lakóházat, parkolót, autókereskedést is kiüríttetne Lázár János minisztériuma a Déli Körvasút miatt


A Déli Körvasút terve
A Déli Körvasút terve

Újbuda önkormányzata pontokba szedte, miért ellentétes a hatályos környezetvédelmi engedéllyel, amire az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint Mészáros Lőrinc cége, a V-Híd készül.

Összesen 23 újbudai ingatlanra tart igényt a kormány első körben a Déli Körvasút megépítése miatt (ezekből négy közös tulajdonú a fővárosi önkormányzattal) – derült ki abból a levélből, amelyet az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) küldött a XI. kerületi önkormányzatnak. Ezek jelentős része közterület, de vannak köztük olyan, a kerület tulajdonában álló telkek is, amelyeken többek között parkoló, helyi vállalkozások (például egy autókereskedés vagy egy faaprítékoló üzem) működnek, amelyek érvényes bérleti szerződéssel rendelkeznek.

Bár a szerződéseknek harmincnapos a felmondási határidejük, a kormány olyan jogszabályi környezetet teremtett magának és a Déli Körvasút megépítésének, hogy akár azonnal ráteheti a kezét az érintett ingatlanokra. Mint korábbi cikkünkben megírtuk ugyanis, tavaly év végén úgy módosították a vasúti törvényt, hogy egyszerűen beleírták: az önkormányzat „tűrni köteles”, hogy az építtető vagy megbízottja saját hatáskörben átvegye a számára szükségesnek ítélt területeket, és felvonuljon rajtuk, elkerítse őket.

Ehhez kapcsolódóan: „Tűrni köteles” – minden jogot kivett a kormány az önkormányzatok kezéből a Déli Körvasút ügyében

Lázár János minisztériuma ennek szellemében írta meg az említett levelet az újbudai önkormányzatnak, amelyben kifejezte igényét az említett ingatlanokra. Ezek között van egyébként a felsorolt helyrajzi számok alapján egy Bartók Béla úti társasház is. „Biztosak vagyunk benne, hogy a társasház csak egy hiba miatt került a felsorolásba, a kormány nem akarja ezt is kiüríttetni. De az, hogy ez így megtörtént, jól jelzi, milyen minőségben folyik az egész építkezés előkészítése” – mondta ezzel kapcsolatban egy kerületi forrásunk.

Azt is megemlítette ugyanakkor, hogy olyan hírek jutottak el hozzájuk: a kormány által most megjelölt ingatlanok csak az első csoportját képezik annak, amit Lázár Jánosék el akarnak venni a kerülettől, később továbbiak követhetik, illetve kisajátításokról is eljutottak hozzájuk hírek, ami elég komoly bizonytalanságot okoz.

Ehhez kapcsolódóan: Hatalmas „létfontosságú katonai beruházásra” készül a kormány Budapest belvárosában az ukrán háborúra hivatkozva

Az újbudai önkormányzat egyébként nyilvánosságra hozta a levél tartalmát, amelyben válaszolnak Lázár Jánosnak. Ebben László Imre polgármester azt írja: a munkavégzésre még a jelenlegi környezetvédelmi engedély értelmében sem lenne jogosult a kivitelező, a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló V-Híd Zrt. – amelynek munkatársai már ennek ellenére megkezdték a terület körbekerítését és a tömeges fakivágást.

László Imre idézi az engedélyben foglaltakat, amely szerint a munkák megkezdése előtt gondoskodni kell arról, hogy az adott tevékenység összhangban legyen a területre vonatkozó területrendezési tervekkel. Környezetvédelmi tervet kell készíteni, amelyben többek között szerepelnie kell annak, hogy a kivitelező hogyan hajtja végre a szükséges anyagok területre szállítását. Zaj- és rezgésvédelmi méréseket és intézkedéseket kell hozni, amiről a környezetvédelmi hatóságokat is értesíteni kell, a fakivágáshoz pedig az illetékes jegyző engedélyét kell megszerezni. Mint a polgármester felhívta rá Lázár János figyelmét, a V-Híd ezek közül a feltételek közül egyet sem teljesített. A kerület ezért arra kérte az ÉKM-et, hogy ne vegyék át a munkaterületet.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG