Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Ukrajnába látogatott a német védelmi miniszter, Oroszország légicsapásokat indított Donyeckben


Boris Pistorius német védelmi miniszter és Hennadij Kovalenko ezredes virágokat helyez el a Majdan téri hősök emlékművén, Kijevben 2023. november 21-én
Boris Pistorius német védelmi miniszter és Hennadij Kovalenko ezredes virágokat helyez el a Majdan téri hősök emlékművén, Kijevben 2023. november 21-én

Boris Pistorius német védelmi miniszter meglepetésszerű látogatásra Ukrajnába érkezett. A vizit során megerősíti, hogy az Egyesült Államok után a Kijevnek második legnagyobb védelmi támogatást biztosító Németország folytatja a katonai segítségnyújtást Ukrajna háborús erőfeszítéseihez.

Pistorius látogatásával egy időben Oroszország újabb gyilkos rakéta- és dróntámadáshullámot indított Ukrajna polgári és energetikai infrastruktúrája ellen.

„Újra itt vagyok, elsősorban azért, hogy további támogatást ígérjek, de azért is, hogy kifejezésre juttassam szolidaritásunkat és mély elkötelezettségünket, valamint csodálatunkat az itt folyó bátor, merész és értékes harc miatt” – mondta Pistorius, miközben virágokat helyezett el Kijev belvárosában, a Majdan téren az Euromajdan-tüntetések kezdetének tizedik évfordulóján.

Pistorius vonattal érkezett. Ukrán kollégája, Rusztem Umerov mellett Volodimir Zelenszkij elnökkel is találkozik.

Pistoriusnak ez a második látogatása azóta, hogy az év elején védelmi miniszter lett. Egy nappal követi az amerikai védelmi miniszter ukrajnai útját, amelyen Lloyd Austin megismételte, hogy Amerika hosszú távon támogatja Ukrajnát az orosz csapatok elleni harcban.

Miután Austin azt mondta Volodimir Zelenszkij elnöknek, hogy az Egyesült Államok hosszú távon fenntartja támogatását, Washington november 20-án százmillió dolláros új fegyver- és felszereléscsomagot jelentett be Kijevnek.

Washington több tíz milliárd dollár katonai és egyéb segélyt nyújtott Ukrajnának az orosz invázió tavaly februári kezdete óta.

Ehhez kapcsolódóan: Az idei év végére elérheti a 35 ezret az EU által kiképzett ukrán katonák száma

Jön a tél, megint célkeresztben a polgári infrastruktúra

Pistorius és Austin ukrajnai látogatására az ukrán polgári célpontok elleni orosz légicsapások erősödése közepette került sor. A háború sújtotta ország az energetikai infrastruktúrája elleni támadások növekedésére számít télen.

November 21-én az orosz csapatok négy rakétacsapást mértek a kelet-ukrajnai Donyecki területre.

Egy civil meghalt, hat másik pedig megsebesült a Szelidove város legnagyobb kórházát és a Kotljarevszka bányát érő találatokban – közölte Ihor Klimenko belügyminiszter.

„A kórház két épülete megsérült, hat civil megsebesült” – mondta Klimenko, hozzátéve, hogy a bányát érő csapásban egy ember meghalt, négy adminisztratív épület pedig megsemmisült.

Mind a 39 bányászt sikerült a felszínre hozni – tette hozzá.

Közben a hadsereg közlése szerint az ukrán légvédelem november 21-én lelőtt egy cirkálórakétát, valamint tízet az Oroszország által indított tizenegy iráni gyártmányú drónból.

„Egy Iszkander–K cirkálórakétát és tíz pilóta nélküli támadó járművet semmisítettek meg a légvédelmi erők” – jelentette a hadsereg, hozzátéve, hogy Oroszország négy SZ–300-as irányított légvédelmi rakétát is kilőtt.

Ami a hadszínteret illeti, az elmúlt nap folyamán hetven közelharcot vívtak az ukrán erők a front teljes vonalán – közölte a katonaság.

„Súlyos harcok” folynak az ellenségeskedés súlypontja, a donyecki Bahmut közelében – írta Olekszandr Szirszkij tábornok, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka Telegramon.

„Az ukrán védők kitartanak, és súlyos veszteségeket okoznak az oroszoknak mind felszerelésben, mind emberi erőben Kliscsijivka térségében, Bahmut közelében” – közölte.

Bahmut az év elején több hónapig heves és elhúzódó csaták helyszíne volt, mielőtt a Wagner-csoport zsoldosaival az élen az orosz erők el nem foglalták.

Bahmut környékén az elmúlt hetekben ismét felerősödtek a harcok.

Készült az AFP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG