Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Unalomtól és magánytól szenvednek az ukrán fiatalok a frontvonal közelében


A tizenkét éves Anasztaszija Alekszandrova a macskájával játszik, mielőtt nagyszüleivel a tóra indulna Szlovjanszkba a donyecki régióban 2022. augusztus 8-án
A tizenkét éves Anasztaszija Alekszandrova a macskájával játszik, mielőtt nagyszüleivel a tóra indulna Szlovjanszkba a donyecki régióban 2022. augusztus 8-án

A tizenkét éves Anasztaszija Alekszandrova fel sem néz a telefonjából, amikor közeli tüzérségi lövedékek mennydörgésszerű hangja dübörög át nagyszülei szerény otthonán a kelet-ukrajnai Szlovjanszk külvárosában.

Mivel a környéken már nem maradt senki, aki vele egykorú, és az orosz támadás óta csak online folyik a tanítás, a videójátékok és a közösségi média vette át az azóta elmenekült barátokkal közös séták és biciklizések helyét.

„Kevesebbet beszél és kevesebbet jár ki. Általában itthon marad, és a telefonján játszik” – mondja Anasztaszija nagymamája, az 57 éves Olena Alekszandrova a félénk, nyurga lányról, aki szeret festeni, és a hálószobája falán egy szibériai tigris képe lóg.

Anasztaszija visszavonulása a digitális technológiába azért, hogy megbirkózzon az elszigeteltséggel és a háborús stresszel a frontvonaltól mindössze tizenkét kilométerre, egyre jellemzőbb az Ukrajna fenyegetett, donyecki régiójában élő fiatalokra.

Mivel a városok nagyrészt kiürültek, százezrek menekültek a biztonságba, a hátramaradt fiatalok magánnyal és unalommal néznek szembe a Moszkva által Ukrajnára szabadított félelem és erőszak fájdalmas ellenpontjaként.

Barátok helyett a telefon maradt

„Nincs kivel lógnom. Az egész napot a telefonommal töltöm – meséli Anasztaszija egy tó partján, ahol néha úszik a nagyszüleivel. – A barátaim elmentek, az életem megváltozott. Emiatt a háború miatt rosszabb lett.”

Anasztaszija Alekszandrova nagymamájával, Olenával szlovjanszki házukban 2022. augusztus 8-án. „Minden nyári tervünk romokban, de az életét megpróbáljuk olyan színessé tenni, amilyenné csak tudjuk” – mondja Olena, hozzátéve, hogy a háború nem tesz boldoggá senkit
Anasztaszija Alekszandrova nagymamájával, Olenával szlovjanszki házukban 2022. augusztus 8-án. „Minden nyári tervünk romokban, de az életét megpróbáljuk olyan színessé tenni, amilyenné csak tudjuk” – mondja Olena, hozzátéve, hogy a háború nem tesz boldoggá senkit

Az ENSZ menekültügyi ügynöksége szerint több mint hatmillió ukrán, túlnyomórészt nők és gyermekek menekültek el az országból, és további milliók kényszerültek új lakóhelyre Ukrajnán belül.

A tömeges elvándorlás számtalan gyerekkort borított fel – nemcsak azokét, akiknek máshol kellett biztonságot keresniük, hanem azokét is, akik hátramaradtak.

Mintha egy apokalipszis része lennél

A Szlovjanszktól tizenkét kilométerre délre fekvő Kramatorszk iparvárosban a 19 éves Roman Kovalenko és a 18 éves Olekszandr Pruzsina barátsága szorosabbá vált, miután a többi barátjuk elhagyta a várost.

A két tizenéves együtt sétál át a többnyire kihalt városon, hogy a park padján ülve beszélgessen. Mindkettejüket elvágták attól a társasági élettől, amelyet a háború előtt élveztek.

„Egészen más érzés most, ha kilépsz a házból. Szinte senki sincs az utcán, olyan érzésem van, mintha egy apokalipszis részese volnék” – mondja Pruzsina, aki az invázió után elveszítette az állását egy borbélyüzletben, és ideje zömét otthon tölti számítógépes játékokkal.

„Úgy érzem, mintha minden, amit meg akartam tenni, lehetetlenné vált volna, minden összeomlott egy pillanat alatt.”

Az orosz invázió előtt a donyecki régióban élő mintegy 275.000, 17 éves vagy annál fiatalabb gyermek közül már csak negyvenezer maradt – mondta a regionális kormányzó, Pavlo Kirilenko múlt héten az Associated Pressnek.

Távozásra szólítják fel a gyerekeseket, de ha maradni akarnak, nem tudnak mit tenni

A hivatalos adatok szerint Ukrajnában 361 gyermek vesztette életét a háború február 24-i kezdete óta, 711 pedig megsebesült.

A hatóságok arra sürgetik az összes, Donyeckben maradt családot, de különösen a gyermekeseket, hogy haladéktalanul távozzanak, mivel az orosz erők továbbra is bombázzák a polgári területeket, miközben a térség ellenőrzéséért harcolnak.

Egy különleges rendőri erőt bíztak meg azzal, hogy egyenként vegye fel a kapcsolatot a gyermekes háztartásokkal, és biztassa őket, hogy meneküljenek biztonságosabb területre – mondta Kirilenko.

„Apaként úgy érzem, hogy a gyerekeknek nem kellene a donyecki régióban lenniük – mondta. – Ez egy aktív háborús övezet.”

Kramatorszkban a 16 éves Szofia Marija Bondar a napok nagy részét egy ruhaüzlet cipőrészlegén tölti, ahol az édesanyja dolgozik.

A zongorázó és éneklő Szofia Marija, aki a középiskola után művészeti egyetemre akar menni, azt mondja, most, hogy a barátai elmentek, „nincs hova menni és nincs mit csinálni”.

„Bárcsak visszamehetnék az időben, és mindent olyanná tehetnék, amilyen korábban volt. Értem, hogy a legtöbb barátom, aki elment, soha nem fog visszajönni, bármi történjék is a jövőben – mondja. – Természetesen nagyon szomorú, hogy nem örülhetek mindannak, aminek más tizenévesek örülnek, de nem tehetek semmit azon túl, hogy alkalmazkodom ehhez.”

Édesanyja, Viktorija azt meséli, hogy miután a város nagyrészt kiürült, hetente csak egy-két darabot sikerül eladnia.

Mindig a közelemben tartom

Ám az ágyúzások és az utcákon száguldó katonák veszélye miatt a lánya nem mehet ki egyedül, és az ideje nagy részét anyja mellett tölti a boltban, vagy otthon, Kramatorszk külvárosában, ahol kevésbé fenyegetnek rakétacsapások.

„Mindig a közelemben tartom, hogy ha történne valami, legalább együtt legyünk” – mondja.

Az orosz invázió előtt Kramatorszkban élő mintegy 18.000 iskoláskorú gyerekből csak nagyjából 3200 maradt, köztük hatszáz óvodás – közölte Olekszandr Goncsarenko, a város katonai közigazgatásának vezetője.

Miközben a tisztviselők továbbra is távozásra ösztönzik a lakosságot, és tájékoztatják őket az utazásról és a szóba jöhető szállásokról, „a szülőket nem lehet arra kényszeríteni, hogy távozzanak a gyermekeikkel” – mondta Goncsarenko. Amikor szeptember 1-jén elkezdődik az iskolai félév, az ottmaradóknak online órákat kínálnak majd – tette hozzá.

Egy szív két fele

A 14 éves Rodion Kucserian a zöldellő, de csaknem üres kramatorszki Puskin parkban hajtja végre mutatványait a rollerjével az egyébként elhagyatott rámpákon, negyed és fél csöveken.

Azt mondja, a háború előtt a barátaival csináltak kunsztokat a nyüzsgő parkban sok más gyerekkel együtt. Most azonban az egyetlen kapcsolata a barátaival – akik olyan helyekre menekültek, mint Lengyelország és Németország – a közösségi média.

Más magányos tevékenységet is folytat, csak azért, hogy elfoglalja magát – mondta.

„Nagyon szomorú, hogy nem látom a barátaimat. Több mint négy hónapja nem láttam a legjobb barátomat – mondja. – Azért kezdtem otthon biciklizni, hogy ne hiányozzanak annyira.”

Szlovjanszkban a tizenkét éves Anasztaszija nem emlékszik, mikor játszott utoljára valakivel, aki vele egykorú, de az online játékok révén új barátokra tett szert.

„Nem ugyanaz. Sokkal jobb kimenni a szabadba játszani a barátaiddal, mint csak online beszélgetni” – mondta.

Legjobb barátja, Jeva korábban az utcájában lakott, de aztán családjával együtt a nyugat-ukrajnai Lvivbe menekült.

Anasztaszija ezüstmedált visel a nyakában – egy kettétört szív felét, amelyre az vésték, hogy Love – Jeva hordja a másik felét.

„Soha nem veszem le, ahogy Jeva sem” – mondja.

Készült az AP riportjának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG