Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Keményebb amerikai stratégiát javasolnak az illiberalizmus és a demokrácia leépítése ellen


Kontra György, a köztévé Híradó című műsorának bemondója a szervezet stúdiójában, 2020. március 15-én
Kontra György, a köztévé Híradó című műsorának bemondója a szervezet stúdiójában, 2020. március 15-én

Lényegesen célzottabb külpolitikai stratégiát javasolnak fajsúlyos amerikai think tankek a világban egyre terjedő illiberalizmus és autoriter törekvések ellen. Magyarországot külön is kiemelték.

Új, pontosabban célzottabb külpolitikai irányvonalat javasol az amerikai kormánynak három élvonalbeli amerikai think tank pártpolitikán átívelő, közös anyaga. A Center for Strategic and International Studies (CSIS), a Freedom House és a McCain Institute javaslata szerint az elmúlt 15 évben inkább visszafejlődött a demokrácia a világban, ami az amerikaiak biztonságát is egyre jobban fenyegeti.

Ezért külpolitikai prioritássá tennék a jogállam és a demokratikus intézmények védelmét, és külön „Nemzeti Demokrácia Stratégiát” kérnek, ezt segítő önálló intézményrendszerrel.

Az autoriter vezetők tanulmányozták a nyílt társadalmak megoldásait ‒​ a szólásszabadságot, a pénzügyi folyamatokat, a technológiai innovációt, a nemzetközi együttműködést ‒​ és fegyverként kezdték használni a demokráciák és a saját lakosságuk ellen

‒ írják, megemlítve például, hogy Oroszország kudarcot vallott a nyílt társadalom felépítésében, Kína viszont sikeres volt egy zárt társadalom létrehozásában.

Magyarország kezdi elveszteni demokrácia jellegét szerintük

„​A gyenge demokratikus alapokkal rendelkező országok most sérülékenyek, ezért átalakulhatnak alapvetően nem demokratikus politikai rendszerekké

‒ áll a 62 oldalas anyagban. Az ilyen országoknál Magyarország mellett Lengyelországot, Törökországot, Brazíliát, Indiát és a Fülöp-szigeteket hozzák példaként.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nyikolaj Koszov, a szovjet alapítású Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) elnöke, 2016. június 23-án
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nyikolaj Koszov, a szovjet alapítású Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) elnöke, 2016. június 23-án

Külön azt is megemlítik, hogy az autoriter vezetőknek nem szabad a legitimitásukat erősítő gesztusokat tenni, mint például fogadni őket a Fehér Házban. Továbbá, hogy a NATO-n belül is fel kell hozni Törökország, Magyarország és Lengyelország esetében a demokratikus normák és értékek kérdését.

A jelentés kitér arra is, hogy az USA demokratikus elköteleződése az elmúlt időszakban nem mindig volt összhangban a tényleges külpolitikai lépéseikkel. Emellett a saját házuk táján is bőven van még mit javítani a demokrácia állapotán: a nőket és a kisebbségeket érő hátrányok, a rabszolgaság máig ható öröksége, vagy épp az előző elnök támadásai a demokratikus normák ellen mind ide tartoznak.

Ugyanakkor emiatt nem szabad megijednie az USA külpolitikájának attól, hogy célzottabban és erősebben lépjen fel külföldön a fair választási verseny feltételeiért, a fékek és ellensúlyok, és a független intézmények védelmében.

A stratégia részeként az USA-nak többek közt jobban fel kéne lépnie a korrupció ellen, gazdasági erejét is be kéne vetnie a nagyobb átláthatóság kikényszerítése érdekében, hatékonyabban támogatnia az emberi jogvédőket és a szabad sajtót. Továbbá küzdenie kellene az álhírek és az online gyűlölet ellen, és a demokráciát is be kellene vennie az amerikai külpolitika három fő iránya (diplomácia, fejlesztés, védelem) mellé.

Blinken: ismerős partner a nemzetközi diplomáciában
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:05:06 0:00

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG