Ezeket a képeket Anzor Bukharsky fotós 2500 kilométeres útja alatt készítette 2021 nyarának elején. A buharai származású fényképész híres arról, milyen nagy szeretettel, ugyanakkor pontossággal ábrázolja az üzbég kultúrát.
Bukharsky azért vágott bele a kalandos utazásba, mert meg akarta mutatni két odalátogató orosz barátjának az ország azon helyszíneit, amelyek nem turistacélpontok. Olyan helyeket, ahol – mint mondja – a hatóságok kísérletet tettek arra, hogy „új téglákkal és cserepekkel fejlesszenek mindent, és ha kell, kidekorálják akár a szemeteseket is”.
Ezt a kétezer éves épületet a mandaizmus tűzimádó hívei arra használták, hogy úgy szabaduljanak meg a holttestektől, hogy azok ne szennyezzék be az általuk szentnek tartott elemeket, azaz a földet, a tüzet vagy a vizet. A holttesteket a torony tetején hagyták, ahol a tűző nap és a ragadozók megtisztították, ezután a megmaradt csontokat edénybe tették és eltemették.
„Ha ellátogatok egy városba Üzbegisztánban, legelőször mindig a piacra megyek – mondja Bukharsky. – Egyediségükkel és ízvilágukkal a szabadtéri piacok az üzbégek büszkeségei. Ezeket a piacokat több ezerszer dicsőítették az irodalomban, a festészetben és a moziban is.”
„Kár, hogy mostanában, azaz 2017 óta hadat üzentek az üzbég piacoknak. Egyszerűen ledózerolják őket, hogy a helyükre modern bevásárlóközpontokat építsenek. A kulturális örökségünk egy teljes rétege tűnik így el, és attól félek, már sohasem lehet pótolni” – teszi hozzá.
Bukharsky szerint Surkandariában vannak a legszebb üzbég hegyek, ahol „a legtisztább a levegő és ahol összehasonlíthatatlanul tágasak a terek”.
A fotós azt mondja, Khiva eredeti piaca a festői városfalnál volt, de „a hatóságok úgy döntöttek, hogy mivel a kofák szégyent hoznak a modern Üzbegisztánra a külföldiek előtt, ezért a piacot a város egy másik pontjára rejtették el a turisták szeme elől”.
Hozzáteszi: „A bazárok lebontási hulláma még Surkandariába is elért. Amikor megérkeztünk a híres régi piachoz Bojszun, kiderült, hogy bezárták és elköltöztették, hogy a helyére valami szépet és modernet építhessenek.”
Bukharsky azt mondja, „a sivatag homokja folyamatosan mozog, ezért ezek a több méter mély konténerek nádból készülnek, hogy megakadályozzák az autópályák süllyedését”.
„Ünnepi alkalmakkor sok egyenruhást – rendőrt, katonát – láthatsz az üzbég utcákon. A turisták általában meglepődnek ezen, és gyakran azt kérdezik, kell-e aggódniuk a biztonságukért.”
Bukharsky azt mondta a Szabad Európának: „Riasztó jel, hogy a régi üzbég városokban, még gyakran az UNESCO által védett területeken is újjáépítenek és építkeznek.”
Bukharsky azt mondja, tizenkét napig tartó útja végére sokat tanult. Például azt is, hogy az autópályákat leszámítva az üzbég utak „nem arra valók, hogy autóval közlekedjünk rajtuk. Úgy néznek ki, mintha atomtámadás érte volna őket.” De a legfontosabb a fotós szerint, hogy több ezer kilométer megtétele után rájött, „sehol a világon nincs jobb hely” szülővárosánál, Buharánál.
Anzor Bukharsky beszámolója alapján írta: Amos Chapple.