Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Vaknak lenni Romániában – Egy fiatalember, aki még hegyet is mászik


Silviu Roșu egyike azoknak a romániai vak polgároknak, akik vezető kutyát kaptak. A legtöbb, hasonló helyzetben lévő ember nem meri egyedül elhagyni a házát

Milyen az élete egy vak embernek Romániában? Erre kereste a választ a Szabad Európa romániai szerkesztősége, amikor elkísért egy vak fiatalembert. Ő elmondta: nincs szüksége együttérzése, elég független és sok dologra képes – de Silviu életmódja egyelőre még kivételesnek számít.

„Nem szeretem, amikor sajnálnak, hogy te, szegény! Miért lennék szegény? Normális, független ember vagyok és egy csomó dolgot csinálok” – mondja a 26 éves Silviu Roșu.

Romániában 50 ezer a nyilvántartott vakok száma, akik például ezt a szöveget nem tudják elolvasni (kivéve, ha olyan szoftvert használnak, amely a szigorú akadálymentesítési normák szerint létrehozott weboldalakat hangosan felolvassa).

Az ottani vakok és gyengén látók nagy része családi gondoskodására szorul. A külvilágot pedig az jelenti nekik, amit kint, az utcán vagy a tévében-rádióban hallanak. Kevesen merészkednek ki egyedül, mert ha megteszik, szembe találják magukat a fizikai csapdákkal, a román társadalom intoleranciájával és előítéleteivel.

Nem lát, de mégis szabadon jár-kel

Silviu Roșu egyike ama bátraknak, akiket ez nem érdekel. Egyedül bérel lakást, 50 kilométerre ingázik, hogy román nyelvtanárként dolgozzon. Kijár a városba enni, naponta sétál, külföldre is utazik és néha hegyet mászik.

Az utolsó szín, amit látott és amire emlékszik, harmadik osztályos korában volt – meséli a veleszületett glaukóma néven említett rendellenesség miatt megvakult Silviu Roșu. 2004-et írtunk és a fiú az iskolában jött rá, hogy már egyáltalán nem lát.

Silviu Roșu a Jászvásártól 60 kilométerre fekvő Ruginoasában született egy háromgyermekes családban. Olvasni már Braille-írással tanult a Szépvásárban található vakok gimnáziumában.

Silviu Roșu a hegyekben
Silviu Roșu a hegyekben

19 éves korábban azzal sokkolta a szüleit, hogy azt mondta nekik: „Kolozsvárra akarok egyetemre menni!” És 2013-tól ez a város lett több évre az otthona. Itt szerzett diplomát, mesterfokozatot és itt kapta meg banki alkalmazottként első fizetését is.

Silviu Roșu Kolozsváron tanulta meg, milyen az, amikor az ember magáról gondoskodik. Egy kollégiumban lakott, a bérleti díj felét a román állam állta. Ritkán utazott haza a szülőkhöz, főleg vonaton, ami a romániai vakok számára nem túl kényelmes közlekedési eszköz.

2020-ban Szépvásáron talált munkát egy helyi középiskolában, ahol román nyelvet és irodalmat tanít. Azt követően, hogy a koronavírus-járvány után távoktatást felváltotta a személyes oktatás, minibusszal ingázik lakóhelyéről, ami oda-vissza egy órás út. Vele együtt tart Basil, egy 6 éves labrador vakvezető kutya.

Silviu Roșu és kutyája, Basil
Silviu Roșu és kutyája, Basil

A város, ahogy egy vak ember érzékeli

Silviuval a jászvásári vasútállomással szemben találkoztam (most éppen itt bérel lakást). Hármasban (két ember, egy kutya) sétáltunk, hogy megtudjam, mivel szembesül a napi élete során.

Mielőtt elkezdtünk volna navigálni a hókupacok között és a magas útpadkákon át, leültünk egy kávéra. „Kutyával nem lehet bejönni!” – volt az első mondat, ami megütötte Silviu Roșu fülét a helyi McDonald’s-ban. De az alkalmazott nem erősködött és miután beszélt a menedzserével, beléphettünk.

Még mindig ott tartunk, hogy az emberek számára nem hétköznapi dolog egy vakvezető kutya a tömegközlekedésben vagy egy vendéglátó helyen” – mondta Silviu, miközben a vendégek felfigyeltek Basilra.

A múlt héten egy buszvezető nem hagyott felszállni, mert velem volt a kutya. A közhivatalokban dolgozók vonakodók, barátságtalanok. Gondom volt a városi önkormányzatnál. Amikor Bukarestben éltem, nem engedtek be egy étterembe a kutya miatt” – meséli.

Silviu elismeri, hogy nem mindig kap negatív reakciókat. Azt mondja, szerinte a társadalomnak a vakokhoz való hozzáállásán az érintettek bevonásával lehet változtatni.

Hogyan lehet emberek egy csoportja számára megváltoztatni a dolgokat, ha nem mennek ki az utcára? Vannak helyek, ahol már változott a hozzáállás, mert megfordultam ott és ragaszkodtam ahhoz, hogy változtassanak. Hogy úgy mondjam, én voltam a nyersanyag”.

Nyugi, zöld a lámpa!

A következő megálló egy szupermarket, ahová Silviu szeret járni. Nemcsak azért, mert a közelben lakik a nővére, hanem azért is, mert a dolgozók nem problémáznak Basil miatt, és még segítenek is a vásárlásban.

A Nickman utcában található Lidl 1,3 kilométerre van és Silviu javasolja, hogy menjünk gyalog.

A városban EU-s pénzből nemrég cserélték le a jelzőlámpákat és papíron „intelligens közlekedési rendszert” alakítottak ki.

Silviu Roșu-nak meg kell kérdezni a több gyalogost, hogy mikor vált zöldre a lámpa, mert nincs hangjelzés.
Silviu Roșu-nak meg kell kérdezni a több gyalogost, hogy mikor vált zöldre a lámpa, mert nincs hangjelzés.

Csakhogy a Lidl felé vezető úton egyetlen jelzőlámpa sem volt „okos” – nem jelezték a vak embernek, hogy mikor lehet átmenni az úton. Csak az segített, amikor másoktól azt hallotta, hogy „nyugi, most már zöld a lámpa”.

Az ember azt sem tudja, mikor kezd el villogni. Nagyon kell figyelni az autók hangját, hogy elkerüld a veszélyt. Basillel egy csapat vagyunk. Rajta kívül a telefonomon lévő GPS-t használom. Basil vigyáz rám: ha azt mondom neki, menjünk, de látja, hogy jön egy kocsi, akkor nem mozdul meg” – avat be Silviu abba, hogy mire kell odafigyelnie.

A Lidlbe érkezve Silviut beengedik a kutyával együtt, az egyik dolgozó pedig segít a bevásárlással. Az alkalmazottak számára ismerős, de az olajos flakonokkal és lisztes csomagokkal megrakott polcok között válogató vásárlók gyanakvóan néznek.

A munkába vezető út

Silviu délután 3-kor kezdi a munkát. Ehhez villamossal ki kell mennie a buszállomásra. A villamosmegálló az út közepén van. Egy kis bolyongás után megkérdezi tőlem, hol a gyalogátkelő és hogy mikor vált zöldre a lámpa.

A városi villamosok lépcsői a vakok számára nem jelentenek akkor kihívást, mint a mozgássérülteknek. De azért Silviunak is kell segítség, hogy fel tudjon szállni. Egy idősebb férfi segít neki.

Silviu Roșu és kutyája, Basil, a villamoson
Silviu Roșu és kutyája, Basil, a villamoson

A villamosra felszállva kíváncsi tekintetek vizslatják a fiatalembert és a kutyáját, de nem érezni előítéletet. Egy férfi felajánlja, hogy üljön mellé, pár perc múlva pedig szól neki, hogy a pályaudvarhoz érkeztünk.

A Codreanu Buszállomáson rövid időn belül üdvözli a fiatalembert a közlekedési vállalat egyik képviselője. Felszállunk a buszra és a kutyával együtt a sofőr mögötti ülésekre ülünk.

Silviut a buszon is üdvözlik, korábban nem voltak vele ilyen kedvesek – meséli.

Nem egészen egy óra múlva már Szépvásáron, egy 10 ezres lakosú városban vagyunk, ahol a moldovai régió egyetlen, fogyatékos gyerekeket oktató iskolája található. Az épületet fémkerítés veszi körül.

Silviu irodája a harmadik emeleten található és a tanár ragaszkodik ahhoz, hogy megmutassa, hogyan kezeli a számítógépet, hogyan ír dokumentumokat a PC hangasszisztensének segítségével. És megmutatja a 26-fős osztályt is, ahol tanít.

Silviu vágyai – ahogy végetér a pandémia, utazni akar

Változnak a dolgok, bizakodó vagyok. Vannak emberek, akikben megvan az empátia, megértik a helyzetemet. De néha van, amikor sértegetnek. És néha én is türelmetlen vagyok, mert az embernek vannak jó és rossz napjai és lehet, hogy felidegesítem magam”.

Mik a tervei a jövőre? – kérdezem. 26 éves korára Silviu már járt Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Görögországban és Angliában. A fogyatékosok számára a legjobb közlekedési eszköz a repülő – mondja – és alig várja, hogy vége legyen a pandémiának és megint utazhasson.

Volt már síelni, úszni és megmászta a Toaca-csúcsot, a keleti Kárpátok egyik legbarátságtalanabb hegyét. Emellett naponta olvas, minden nap kimegy az utcára, utazik, tandem biciklizik és barátaival eljár színházba és az operába is.

Hány más romániai vak ember éli ugyanígy az életét?

Silviu Roșu és Basil Párizsban
Silviu Roșu és Basil Párizsban

A vakok is lehetnek függetlenek, akik nem függnek az állam kegyétől. De az államnak megértőbbnek kell lennie, több konkrét dolgot kell tennie az igényeik kielégítésére. Szerintem több tanfolyamra van szükség, például a szülőknek is, hogy megértsék, hogy a gyerekeiknek függetlenségre van szüksége. Ön, mint szülő nem szenved attól, hogy amikor Ön már nem lesz, nem tudja, hogy jól lesz-e a gyereke? Ha viszont tudja, hogy a gyereke önállóan tud élni, megkeresi a saját betevőjét, akkor Ön is boldogabb lesz” – mondja Silviu Roșu.

Van, amikor tehetetlennek érzem magam, ahogy mások is. Vannak ilyen pillanatok, de nem tudnak rám telepedni. Túlteszem magam rajtuk. Nem az a meghatározó érzésem, hogy tehetetlen lennék”.

Silviu Roșu elmondta, hogy szeretne a jövőben olyan munkát végezni, amivel segíti függetlenné válni a fogyatékosokat. Emellett kampányolni akar, hogy tegyék egyértelműbbé a vakokra vonatkozó törvényeket, mert ezek egyes részei ködösen vannak megfogalmazva.

Silviu a tengerparton, Basillal
Silviu a tengerparton, Basillal

Szeretném, ha a fogyatékosokról szóló törvények sokkal világosabbak lennének és konkrétabban fogalmaznának. Például: legyen minden üzletben jelzés, hogy bejöhet a vakvezető kutya. Nem lenne rossz, ha olyan lenne mint Párizsban, ahol jelzik: a buszra kutyával nem lehet felszállni, kivéve a vakvezető kutyát. Mennyire nehéz módosítani egy törvényt?” – teszi fel a kérdést.

Mik a romániai vakok fő problémái?

Camelia Platt, a Fényt Európába Alapítvány vezérigazgatója szerint az, ahogy Silviu él, kivételes.

A Szabad Európának nyilatkozva megjegyezte: „több ezer olyan fiatal van, aki ugyanolyan potenciállal rendelkezik, mint Silviu. Csakhogy az oktatási és szociális rendszer még mindig nem figyel oda a fejlődésükre, csak a túlélésükre”.

Platt hozzáteszi: Románia EU-csatlakozásának feltétele volt, hogy kötelezettséget vállalt a fogyatékkal élők támogatására. Valójában azonban ezt nem tartják be.

A közösségi terek nem hozzáférhetők a fogyatékosok, sőt, egyes korcsoportok számára sem. A fizikai környezet barátságtalan, nem idomították a mai idők követelményeihez. Gond van az oktatás minőségével, amely segítené ezeket az embereket a közösség tagjaivá válni, hogy részt vehessenek a kulturális-, művészi-, sport- és politikai életben. Valójában ezek olyan jogok, amelyek az állampolgári egyenlőség alapján megilletik őket” – mondja Camelia Platt.

Silviu Roșu
Silviu Roșu

A román-brit Fényt Európába alapítvány 2003. óta foglalkozik a látási vagy hallási fogyatékossággal rendelkező romániai gyerekekkel és fiatalokkal. A Európai Vakvezetőkutya-iskolák Szövetsége pedig akkreditálta a romániai vakvezető kutyák kiképzésére.

Silviu Roșu egyike annak a 30 embernek, aki az alapítványtól kapott négylábú segítőt. További 100 vak ember iratkozott fel a várólistára, egyelőre 60 kutya elérhető.

A romániai vakok jogosultak emberi segítőkre is, egy ilyen személy költsége 1 348 lej (99 ezer Ft). Összesen 37 ezer ilyen segítőt tartanak nyilván az országban.

A román Nemzeti Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség adatai szerint az állam havonta 50 millió lejt (3,6 milliárd forintot) költ a segítőkre. Maguk a súlyos fogyatékkal élők havonta 350 lej (27 500 Ft) segélyt kapnak.

Ionut Benea írása

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG