Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Választási szabálytalanságokat emleget a török ellenzék


Recep Tayyip Erdoğan elnök leadja a szavazatát 2023. május 14-én Isztambulban
Recep Tayyip Erdoğan elnök leadja a szavazatát 2023. május 14-én Isztambulban

Az ügyben panaszt nyújtottak be a hatóságoknál, azt állítva, hogy a vasárnapi választáson több ezer szavazóurnánál történt szabálytalanság.

Muharrem Erkek, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító Köztársasági Néppárt (CHP) elnökhelyettese kiemelte, hogy egyes esetekben mindössze egy voksot számoltak rosszul, míg máshol akár több százat is.

Tájékoztatása szerint ezért pártja hivatalosan is panaszt nyújtott be az illetékes szerveknél a parlamenti választással kapcsolatban 4825, az elnökválasztással kapcsolatban pedig 2269 urnát illetően.

„Minden egyes voksot lekövetünk, még ha ez nem is változtat a végeredményen” – mondta.

A választással kapcsolatos kifogások benyújtásának határideje már lejárt, de a panaszt még ezen belül sikerült beadni.

Törökországban és külföldön összesen 201.807 szavazóurnát állítottak fel.

Recep Tayyip Erdoğan elnök és az iszlamista pártja vezette szövetség váratlanul jó eredményt ért el a választás első fordulójában vasárnap.

Ehhez kapcsolódóan: Erdoğan riválisa a török fiatalokat szólítja meg a második választási forduló előtt

Az országot már mintegy húsz éve vezető államfő 49,5 százalékot szerzett, így alig maradt el attól, hogy elkerülje az autokratikus uralmáról tartott népszavazásnak is tekintett választás második fordulóját. Fő riválisa, a hatpárti ellenzéki koalíció jelöltje, Kemal Kılıçdaroğlu 44,9 százalékot kapott.

A nacionalista Sinan Oğan lett a harmadik 5,2 százalékos támogatottsággal, így most nagy a hangsúly azon, hogy kire fognak szavazni a hívei május 28-án.

A felmérések szerint a 69 éves Erdoğan lemarad Kılıçdaroğlu mögött, azonban a vasárnapi eredmények azt mutatták, hogy az elnök iszlamista gyökerű Igazság és Fejlődés Pártjával (AKP) együtt Törökország gazdasági nehézségei ellenére is képes egybegyűjteni a konzervatív szavazókat.

Kılıçdaroğlu és a mögötte álló szövetség vissza akarja állítani a parlamentáris kormányzati rendszert és meg akarja szüntetni az Erdoğan által bevezetett, nagy hatalmú végrehajtó elnökséget.

A vasárnapi parlamenti választáson az AKP végzett az első helyen 267 képviselővel, őt Kılıçdaroğlu világi CHP pártja követi 169 mandátummal, a kurdbarát párt pedig 61 képviselői helyet szerzett.

Ehhez kapcsolódóan: Mi a tétje a mérföldkőnek számító törökországi választásoknak?

Erdoğan újabb öt évének kilátása elkeseríti a polgárjogi aktivistákat, akik reformokért kampányolnak, hogy felszámolják azt a kárt, amelyet szerintük az elnök a törökországi demokráciának okozott. Ő maga azt mondja, hogy tiszteli a demokráciát.

Politikai foglyok és aktivisták ezrei szabadulhatnak ki, ha az ellenzék arat győzelmet.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG