Varsó egyelőre nem adna több fegyvert Ukrajnának; légiriadó-sorozat Kijevben
Kijeviek egy hajnali rakétacsapás helyszínén 2023. szeptember 21-én
Kijevben egymást követték a légiriadók hajnalban, az ukrán főváros lakói az óvóhelyekre siettek. Ukrajna-szerte legalább hat várost támadtak az oroszok, legkevesebb két ember meghalt. Épületek gyulladtak ki, minimum huszonegyen megsebesültek, és valószínűleg több tucat ember rekedt a romok alatt.
A hajnali orosz rakétatámadás volt a legnagyobb augusztus 15. óta. Egy nappal azután történt, hogy szabotázst jelentettek a Moszkva melletti Cskalovszk katonai repülőteréről.
A masszív támadás egybeesett az ENSZ Közgyűlés New York-i csúcstalálkozójával – ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédet mondott, és bemutatta az ukrán békeképletet –, valamint a nemzetközi békenappal.
Fegyverek, gabona és modernizáció
Ugyanezen a napon Lengyelország közölte, hogy leállítja fegyverei átadását Ukrajnának, mert saját hadserege korszerűsítésén dolgozik.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök azt mondta, hogy a döntés nem kapcsolódik az ukrán gabonaimport ideiglenes tilalmához, és nem érinti a Lengyelországon keresztül történő fegyverszállítást sem.
A vita arról, hogy beengedjék-e az ukrán gabonát Lengyelország és más európai uniós országok belföldi piacára, az orosz támadás kezdete óta nem tapasztalt mélypontra juttatta Kijev és Varsó szoros viszonyát.
„Már nem adunk át fegyvereket Ukrajnának, mert most magunkat fegyverezzük fel a legmodernebb fegyverekkel” – mondta a kormányfő a Polsat News magántévének adott interjújában.
Morawiecki hangsúlyozta, hogy Lengyelország meg fogja védeni gazdasági érdekeit, de hozzátette, hogy a gabonaimport körüli vita nem fogja sérteni Ukrajna biztonságát, és nem érinti a NATO és az Egyesült Államok ukrajnai fegyverszállításokhoz használt elosztóközpontját sem a lengyelországi Rzeszów városában.
„Nem kockáztatjuk Ukrajna biztonságát” – mondta. Lengyelország sok régebbi fegyverét adta át Ukrajnának, és Dél-Koreából, illetve más országokból vásárolt új fegyverekkel korszerűsíti a saját arzenálját.
A dél-ukrajnai Herszon városában, a frontvonalak közelében csütörtökön ketten meghaltak, és legalább öten megsérültek egy lakóépületet érő találatban – közölte Olekszand Prokudin kormányzó.
Hét ember sebesült meg Kijevben, köztük egy kilencéves kislány – jelentette Vitalij Klicsko polgármester –, több lakó- és kereskedelmi épület megrongálódott.
Legalább hat légicsapás érte Harkiv Szlobidszkij kerületét, károk keletkeztek a polgári infrastruktúrában – mondta Oleh Szinjehubov kormányzó. A város polgármestere hozzátette, hogy két embert kórházba vittek.
Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter szerint legalább tíz ember megsérült, egyet pedig a romok alól mentettek ki a közép-ukrajnai Cserkasziban. Akár 23 ember is lehet a romok alatt a városban a reggeli támadás után – mondta Ihor Taburec kormányzó. A mentőszolgálatok a romok eltakarításán dolgoznak.
Lviv nyugati részén egy ipari övezetet ért találat, épületek rongálódtak meg és tűz ütött ki, de áldozatokról eddig nincsenek információk – tette hozzá Klimenko.
A terület kormányzója, Vitalij Koval légicsapásokról számolt be az északnyugat-ukrajnai Rivne városában is, részleteket azonban nem közölt.
Az orosz védelmi minisztérium azt jelentette, hogy 22 drónt lőttek le éjjel az orosz légvédelmi rendszerek, tizenkilencet az oroszok által annektált Krím felett, három másikat pedig az Ukrajna melletti Kurszki, Belgorodi és Orjoli területen. A védelmi minisztérium arról nem szólt, hogy voltak-e áldozatok.
Véres harcok dúlnak Bahmut közelében, az ukránok sikerekről számolnak be
1/9Egy ukrán katona kitűzi a nemzeti zászlót egy lerombolt ház tetejére a visszafoglalt Andrijivka faluban, a Donyecki területen szeptember 16-án. Mind Andrijivka, mind Kliscsijivka elfoglalása – amelyek magasabban fekszenek – lehetővé tenné az ukrán csapatok számára, hogy északról és délről támadhassák a Bahmutban lévő orosz csapatokat
Az ukrán vezetés szeptember 18-án közölte, hogy folytatja ellentámadását a Bahmut-közeli Kliscsijivka körül, miután előző nap a kelet-ukrajnai település felszabadult. Oroszország nem erősítette meg az ukrán sikert. A harctéri eredmények fontosak Zelenszkij washingtoni látogatása szempontjából is.
2/9A Kijev által kiadott fényképen ukrán katonák pózolnak ukrán nemzeti zászlókkal egy lerombolt épület előtt Kliscsijivka faluban szeptember 17-én. Zelenszkij elnök bejelentette, hogy az ukrán csapatok felszabadították a Bahmut déli részén fekvő Kliscsijivka települést. A bejelentés két nappal azután történt, hogy az ukrán hadsereg közölte, hogy ellenőrzésük alá vontak egy közeli kis falut, Andrijivkát, mintegy tíz kilométerre délnyugatra Bahmuttól
Az ukrán vezetés szeptember 18-án közölte, hogy folytatja ellentámadását a Bahmut-közeli Kliscsijivka körül, miután előző nap a kelet-ukrajnai település felszabadult. Oroszország nem erősítette meg az ukrán sikert. A harctéri eredmények fontosak Zelenszkij washingtoni látogatása szempontjából is.
3/9Pihenő ukrán katonák két bevetés között. Szeptember 18-án kora reggel heves harcokról érkeztek jelentések az orosz csapatok által sokáig tartott Kliscsijivka környékén
Az ukrán vezetés szeptember 18-án közölte, hogy folytatja ellentámadását a Bahmut-közeli Kliscsijivka körül, miután előző nap a kelet-ukrajnai település felszabadult. Oroszország nem erősítette meg az ukrán sikert. A harctéri eredmények fontosak Zelenszkij washingtoni látogatása szempontjából is.
4/9Miközben a lövések folytatódnak, egy ukrán katona egy bunkerben húzza meg magát Andrijivka közelében. „A védelmi erők folytatják a rohamműveleteket Kliscsijivka közelében, jelentős veszteségeket okozva az ellenségnek emberben és felszerelésben, és megszilárdították új pozícióikat” – írta az ukrán vezérkar Facebookon szeptember 18-án
Az ukrán vezetés szeptember 18-án közölte, hogy folytatja ellentámadását a Bahmut-közeli Kliscsijivka körül, miután előző nap a kelet-ukrajnai település felszabadult. Oroszország nem erősítette meg az ukrán sikert. A harctéri eredmények fontosak Zelenszkij washingtoni látogatása szempontjából is.
5/9Egy ukrán katona egy orosz holttest mellett szeptember 16-án Andrijivka közelében. A romos Bahmut városának elfoglalását a Kreml anno nagy győzelemként kommunikálta
Az ukrán vezetés szeptember 18-án közölte, hogy folytatja ellentámadását a Bahmut-közeli Kliscsijivka körül, miután előző nap a kelet-ukrajnai település felszabadult. Oroszország nem erősítette meg az ukrán sikert. A harctéri eredmények fontosak Zelenszkij washingtoni látogatása szempontjából is.
6/9Egy ukrán katona egy elesett orosz katonával ezen a 2023. szeptember 16-i felvételen. Kijev csapatai az ellentámadás kezdete óta 51 négyzetkilométernyi területet szabadítottak fel Bahmut közelében – olvasható a védelmi minisztérium Telegramon közzétett bejegyzésében. A két település elfoglalása három napon belül az egyik legjelentősebb előrelépésnek számít az ukrán ellentámadásban
Az ukrán vezetés szeptember 18-án közölte, hogy folytatja ellentámadását a Bahmut-közeli Kliscsijivka körül, miután előző nap a kelet-ukrajnai település felszabadult. Oroszország nem erősítette meg az ukrán sikert. A harctéri eredmények fontosak Zelenszkij washingtoni látogatása szempontjából is.
7/9Egy ukrán katona cigarettázik egy harckocsi tetején a frontvonal közelében, Bahmutnál. A harctéri jelentéseket egyelőre nem erősítették meg független források, és Oroszország sem kommentálta az ukrán előrenyomulást
Az ukrán vezetés szeptember 18-án közölte, hogy folytatja ellentámadását a Bahmut-közeli Kliscsijivka körül, miután előző nap a kelet-ukrajnai település felszabadult. Oroszország nem erősítette meg az ukrán sikert. A harctéri eredmények fontosak Zelenszkij washingtoni látogatása szempontjából is.
8/9A három hónapja tartó ellentámadás során Kijev lassú, de folyamatos előrehaladásról számolt be Moszkva megerősített állásai ellen, miközben súlyos veszteségeket szenvedett
Az ukrán vezetés szeptember 18-án közölte, hogy folytatja ellentámadását a Bahmut-közeli Kliscsijivka körül, miután előző nap a kelet-ukrajnai település felszabadult. Oroszország nem erősítette meg az ukrán sikert. A harctéri eredmények fontosak Zelenszkij washingtoni látogatása szempontjából is.
9/9Egy ukrán katona cigarettázik a lőállásban. Mivel Zelenszkij ukrán elnök a héten Washingtonba készül, hogy nagyobb nemzetközi támogatást szerezzen, a harctéri győzelmek különösen fontosak, mivel a kijevi ellentámadás kritikusai szerint túl lassú a haladás