Az Európai Bíróság elutasította szerdán a Ryanair keresetét, megállapítván, a koronavírus-járvány miatti, légitársaságoknak nyújtott francia és svéd állami támogatások nem sértik a közösségi jogot.
A luxembourgi székhelyű törvényszék friss ítélete szerint a szóban forgó intézkedések nem diszkriminatívak. A helyi bejegyzésű cégek számára felállított svéd hitelgarancia-rendszerről pedig például azt írták, hogy az feltételezhetően az Európai Unió érdekeit szolgálja, és nem is sérti a hatályos jogszabályokat.
A közösség versenyhatóságaként is működő Európai Bizottság tavaly jóváhagyta a francia és a svéd terveket, néhány héttel a járvány felpörgését követően. Az utazási korlátozások és lezárások miatt sok légitársaság rendkívül nehéz helyzetbe került.
A világjárványt megelőzően évi 150 millió körüli utasszámot produkáló Ryanair azonban bírósághoz fordult a jóváhagyás megsemmisítését kérve, azzal érvelve, hogy ezen intézkedések tisztességtelen állami támogatásnak számítanak kizárólag a nemzeti légitársaságok megsegítésére.
Az ítélethirdetést követően az ír fapados társaság bejelentette, hogy fellebbezni fog. Ezt azzal indokolta, hogy „a válság alatt több mint 30 milliárd euró szubvencióban részesítették diszkriminatív módon a tagállamok nemzeti légitársaságait, ami még évtizedeken keresztül torzítani fogja az egyenlő piaci versenyfeltételeket..., előnyt biztosítva a krónikusan kevéssé hatékonyan működő nemzeti légitársaságok számára hatékony fapados versenytársaikkal szemben”.
A Ryanair hasonló alapon tucatnyi másik ügyben is keresetet nyújtott be az Európai Bíróságnál.
Készült az AP tudósításának felhasználásával.
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!