A boszniai szerbek elhalasztották elszakadási tervüket az ukrajnai háború miatt

Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina elnökségének tagja Aleksandar Vučić szerb elnök beiktatásán Belgrádban 2022. május 31-én

Az ukrajnai háború arra kényszerítette a boszniai szerb nacionalistákat, hogy halasszák el régiójuk tervezett kiléptetését Bosznia-Hercegovina állami intézményeiből – mondta Milorad Dodik boszniai szerb vezető.

Dodik erről a Boszniai Szerb Köztársaság parlamentjének hétfői ülésén beszélt, amelyet azért hívott össze, hogy lépéseket tegyenek az ellen, hogy Bosznia-Hercegovina szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben az ukrajnai invázió miatt.

Dodik a kilencvenes évek háborúinak vége óta nem látott politikai válságot idézett elő Boszniában azután, hogy tavaly év végén közölte: a Boszniai Szerb Köztársaság, Bosznia-Hercegovina szerb entitása kivonul a nyugat-balkáni ország közös hadseregéből, legfelsőbb igazságszolgáltatási szervéből és adóhatóságából. Emiatt London és Washington szankciókkal büntette a szerb vezetőt.

A boszniai szerb parlament decemberben támogatta egy olyan, nem kötelező érvényű indítvány kidolgozását, amely az elszakadást készíti elő. Dodik korábbi közlése szerint az indítvány megvalósításának határideje ezen a héten lejár.

A tervet nem vetették el, csak hat hónappal elhalasztották, hogy ne bonyolítsák tovább a boszniai szerb parlament helyzetét ilyen bonyolult geopolitikai körülmények között – erről döntött a parlament.

Ehhez kapcsolódóan: Senki nem ment el Orbán Viktor Boszniába szervezett születésnapi ünnepségére

„Ezért állítottuk le az állami hatóságokból való kivonulással kapcsolatos döntéseink megvalósítását” – mondta Dodik.

Dodik szerint a boszniai szerb entitás „meg akarja őrizni a semlegességét” Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatban, és ellenzi az Oroszországgal szembeni szankciókat. A boszniai szerb parlament képviselőinek a boszniai intézményekben az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetése ellen kell szavazniuk – áll a parlament egy másik, hétfői döntésében.

Dodik már többször is követelte a boszniai szerb területek leválását Bosznia-Hercegovina többi részéről, amelyet „a nemzetközi közösség kísérletének” és „lehetetlen, erőltetett országnak” nevezett.

A nyugati országok szerint a szerb entitás katonai, rendőrségi és adóigazgatási leválasztása a központi kormánytól ellentétes lenne a boszniai háborúkat lezáró, 1995-ös daytoni békemegállapodással.

Ehhez kapcsolódóan: Miért jó Magyarországnak beállni a boszniai szerbek szélsőségesebb csoportja mellé?
Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.